Van itt olyan, akit gyerekként egy másik gyerek/kiskorú bántalmazott (akár szexuálisan)?

Szia. Sajnálom.

Nekem sajnos több ilyen tapasztalatom is volt, 10, 12,13 és 15 évesen.

Mind idősebb volt nálam, volt hogy sokkal, volt hogy csak pár évvel.

Azóta is pánikbetegségben, szorongásban szenvedek. Hiába házasodtam össze a férjemmel, akivel hosszabb ideje együtt vagyok, lett komplexusom ami rengeteg gátot jelent a szexuális életünkben, pedig mind ketten igyekszünk feloldani ezeket a problémákat. 22 éves vagyok

19 éves lány vagyok, velem is megtörtént ilyen. 13-14 éves voltam, a fiú, aki tette, 1 évvel idősebb.

Hasonlóan az előző válaszolókhoz én is szorongok, és szociális fóbiám van.

engemet utött (huzta a hajam meg ilyenek) és csufolt egy velem egykoru 8-10éves fiu pár éven keresztűl de néha csak az iskolában.

Talán agresszívabb vagyok ha kicsitis bántanak..

és érzékenyebb vagyok ha elutasítanak ?és talán azért?de kiállok mindig azokért akiket bántalmaznak mintha velem tennék olyannyira.

Engem a bátyám 9-10 éves koromban. 6 év van köztünk. Közös szobánk volt, a húgommal és vele.

Sokáig nem is gondoltam rá úgy elnyomtam magamban, kicsi is voltam és nem is értettem. Fel sem merült bennem miért jó ez neki, vagy hogy rossz-e.

Aztán ezeknek lettek olyan hatásai amikre még gondolni is szégyennel, undorral jár. Pedig én voltam akit bántott, és én szenvedek...

Mikor elaludt a húgom (majd nem másfél év van köztünk) akkor odahívott az ágyához beszélgessünk, és ami tisztán mindig itt van a szemeim előtt, hogy arra kér mindig hogy rajzoljak a hátára. Betűket, képeket, egyszerű gyerekrajzokat és ő meg kitalálja.

Látom és érzem azt ami akkor ott történt. Hallom a 10 éves hangomat amikor azt kérdezem tőle de ugye nem leszek terhes? Ez fáj ne csináljuk, játszunk inkább... Megfakultak már ezek az emlékek, mintha az elmém becsukna egy ajtót hogy ne is vegyek róla tudomást, “ha nem gondolok rá nem fáj” alapon. Akkor lett vége nagyjából mikor barátnője lett.

De nem így van, a szexuális életemet tönkre tette, fiatal vagyok még lehet változtatni rajta de sok seb még ott marad.

Úgy éltem, hogy még csak tudomást sem vettem róla hogy ez lehet a baj annyira nem mertem bevallani még magamnak sem.

Mikor már az emlékek feljöttek, vagy csak elsütött egy poént ami nemi erőszakról szól... akkor kezdtem el zuhanni. A drogok és a bulizás világába. A fiúimat gyakrabban cserélgettem mint a fogkefémet.

Ez így ment addig amíg nem kerültem egy éjszakára a fogdába bolti lopásért (pár csoki). Akkor felébredtem hogy hova is tartok a gyerekkori álmom hogy orvos leszek kezd kifolyni a kezeim közül, mivé lettem..

Beleszerettem egy férfibe akinek elmondtam, utána a legjobb barátnőimnek. Szépen lassan fejlődtem, erősödtem. De valahogy a fejemből nem mászott még ki a gondolat hogy mivan ha amikor én aludtam el hamarabb nem én voltam az ágyán, hanem a húgom. Aki most szinte teljesen úgy viselkedik mint én 15 évesen. Nem tudom vele is tette ezeket de sok más rossz biztosan történt. De ha neki is beszélnék erről akkor már annyira valóságos lenne hogy ha újra ránéznék a bátyámra sok mást is látnék.

Nem tudom hogy már ennyire beteg vagyok/vagyunk vagy csak gőzöm sincs mi másért de szeretem mint a bátyámat, bármikor számíthatok rá. De ez a szeretet akkor kezdődött amikor vége lettek az esti “beszélgetéseink”.

Pár hónapja ha kiváncsi rá egyáltalán valaki, elmondtam anyámnak egy óriási veszekedésben (kb egy 3. Világháború kirobbanásához ez nyomos ürügy lett volna) hogy öngyilkos akartam lenni, 9 éves koromtól azt terveztem hogy hogyan szökök el, mit vinnék magammal, mikor és hova mennék. De a húgomat és a kutyámat akkor otthon kellett volna hagynom, őket nem sodorhattam veszélybe így tűrtem..

Anyám dolgozott így jobb híján messengeren írtam le neki.

És tudjátok mi a leggázabb hogy nem olvasta el mert őt nem érdekli, csak az hogy én egy órával később értem haza úgy hogy nyomos okom volt. És ott van a beszélgetésben a minden, elfeledve olvasatlanul.

A kedves bátyám válasza hogy ittam? Meg hogy mi a f@sz bajom van...

Kiadtam magamból mondván a holnapot már úgy sem tervezem látni. Na de még itt vagyok, a szintén hasonló sorsú barátnőm marasztalt hogy együtt erősek vagyunk, és nem adjuk meg magunkat a fájdalomnak. Így egyenlítettük ki egymásnak a számlát, hogy most ő mentett meg engem.

Most úgy élünk hogy kedves bátyám / anyám úgy tesz mintha minden a legnagyobb RENDBEN volna.

Remélem másnak legalább annyira segít a feldolgozásban az hogy elolvashatta röviden a történetemet mint nekem az hogy leírhattam.

Előző vagyok, ha még nem unnátok.

Még annyit, hogy rengeteg történetet olvastam, és rengetegen hazugnak nevezték akik írtak. Ezeknek azt üzenem, hogy képzeljék el (nem fog menni de egy próbát tegyél azért légy oly kedves) hogy éveken át egy doboznyi gilisztát többre tartasz az életednél Érezni belülről hogy valami annyira fáj szétfeszíti a mellkasodat, darabokra törve az életedet közben.

És ti pedig jössztök azzal hogy kamuzik, biztos van aki igen. De alaptalanul ne mondj senkinek ilyet, nem tudhatod meddig készült egyáltalán arra hogy leírja, kimondja a szörnyű emlékeket. Elindult a gyógyulás útján, ti vádaskodók a “nyomozók” hazavágjátok sőőőt még lehet hogy le is rúgjátok újra a szakadékba.

Gondolkodjatok el ezen egy kicsit, a vélemény tudod olyan mint a segglyuk mindenkinek van de igen kevés embert érdekel.