Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan tudnék az alábbi...

Hogyan tudnék az alábbi helyzetből kijönni ? Többi lent.

Figyelt kérdés

Bolt feleségem sajnos teljesen tönkretett idegileg,lelkileg teljesen a padlon vagyok!

Kezdeném onann hogy megszületett a kislányunk rá 5hónapra külön mentünk.Bele estem abba a nagy hibába hogy amikor eljártam a gyereket látogatni sajnos az annyja jobban érdekelt engem.

Olyan voltam mint egy szerelmes tini ha nem roszabb sokkal.Majd idővel jött a hir hogy össze költözött másik férfival és már a gyerek közelébe sem engedtek jóformán.Le is mondtam egy időre a lányomról hiszen oda kevés voltam már mint apa,eltelt közel fél év hogy nem látok a volt párom minden rendben ment számomra túl tettem magam és ugymondván remek életem volt.Aztán egyről a kettőre hirtelen vissza kerültünk egymáshoz volt párom azt mondta hogy hihetetlenül buta volt hogy ezt tette nem érezte jól magát a kapcsolatban mindenről én jutottam eszébe és ennek kezdtem idővel be dölni,ami annyit tett hogy végül össze is jöttünk! Sajnos sokat veszekedtünk egymással nme jöttünk ki engem pedig alaposan piszkált a tudat hogy megtette a lányom édesanyja velem ezt az egészet és képes volt le feküdni mással.E végett külön mentünk és azóta bennem megváltozott valami.

Szeretem őt de nem szerelemmel,tetszik nekem, mint nőt hihetetlenül kivánom,eszembe jut minden egyes nap.Viszont én számára nem jelentek semmit.Mint két idegen akik sosem látták egymást valahogy ugy vagyunk.

Minden nap az eszembe van hogy újra próbáljuk meg kell és nem tudom egyáltalán elegedni! Ő volt igaz az életemben tudom jól hogy nem találok mégegyszer ugyan olyat mint ő! E véget a padlón vagyok.Nincs önbizalmam, nem tudok mással kapcsolatot teremteni.Kb fél percnyi beszelgetés után nem tudok más szemébe nézni (legyen bárki idegen vagy akkár a saját szüleim)nem tudok koncentrálni semmire/senkire és persze lefogytam kb 2hónap alatt ugy 7és10kilo közt!

Nem voltam az a társasági lény nem voltak és nincsenek barátaim se.

Zóval ezek alapján mit lehet tenni hogy újra teljes értékű ember legyek és tudjak magammal mit kezdeni ? Mitől engedhetem ell végleg az adott személy t az életemből és nem pedig ugy nézni rá mint ahogy eddig tettem ???

Komoly a helyzet annyira hogy nincs munkám és most pár napja tettem le az italt és a gyógyszert is.Szóval értelmes válaszokat szeretnék kapni.Vagy esetleg aki volt már ilyen helyzetbe attól is egy jó tanács vagy bármi.Válaszokat előre is köszönöm mindenkinek ! Szép napot!


2021. febr. 7. 08:53
 1/2 dobaytomi válasza:
Szerintem, hogy idáig eljutottál, az már jó. Már, hogy megkérdezted, az azt is jelenti, hogy megfogalmaztad, felfogtad, hogy mi a helyzet, és keresed a választ, és a társaságot is picit. Elindultál egy úton, ami jó felé vezet, bár sose vezet célhoz. Sosem fogod elfelejteni, mindig azt a nőt fogod látni benne is, és màsban is, akibe beleszerettél... ezt el kell fogadnod, Nekem is volt egy (konkrétan 1) ilyen, azóta sem tudom magam túltenni rajta... elfogadtam. A piát is jó hogy abbahagytad, jó az út. Baràtokat, társasàgot keress, beszélgess emberekkel, nem kell a szemükbe nézni, csak beszélgess bármiről, akár erről is, csak hogy tereld a gondplataid, ‘mozgassd’ azagyad, ne mindig erre gondolj, idővel enyhülni fog, megszűnni sose, főleg, hogy gyerkőc is van, Neki meg Te vagy az Apja, akárki akármit tesz/mond, neked Apjának kell lenni. Ha van igazbarátod, keresd a társaságát, és dumáljatok, és csajozni sem ártana, ne foglalkozz azzal,hogy őt látod bennük, lesz olyan akibe nem. (A csajozáson az ismerkedést értettem :) ) Remélem hamar kijutsz a gödörből..
2021. febr. 13. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 A kérdező kommentje:
Igazán köszönöm neked !
2021. febr. 13. 12:31

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!