Van értelme folytatni, ha úgy érzem, elértem a mélypontra?

Leírom a saját esetemet, aztán te majd eldöntöd, hogy neked van e értelme folytatni.

Két közeli családtagom halt meg közvetlen egymásutánban, én meg drogos lettem emiatt. Olyan rossz állapotban voltam, h a legharcedzettebb orvosok is annyit mondtak, amikor megláttak, hogy " Ja ez az? Pff." Szó szerint újra kellett tanulnom írni és beszélni. De nem adtam fel. Pár évnyi haldoklás után tiszta vagyok, jól vagyok. Úgy gondolom, hogy te közel sem vagy ilyen rossz állapotban, szóval...

Van belőle kiút, ne add fel most.

Én depressziós vagyok évek óta, átérzem azt, amit írsz, nehéz időszakban nekem sem mentek az olyan mindennapi dolgok, mint ágyból kikelni, lefürödni, felöltözni, nem ettem, alig ittam, csak feküdtem és az öngyilkosságra gondoltam,semmi sem érdekelt már. Járok pszichiáterhez, pszichológushoz, segítenek élhetővé tenni a mindennapokat. Ha mélyponton vagyok is, eszembe jut, hogy ez csak egy beszűkült tudatállapot, meg kell birkózni vele, valójában nem vagyok ilyen, hanem szeretek olvasni, elmerülni egy könyvben órákig egy kávéval vagy teával, szeretek kirándulni, túrázni, szeretem az erdő illatát,minden hangját, szeretem a kutyámat ahogy mellémbújik, szeretem hallgatni a cicám dorombolását, érezni a kis teste súlyát, ahogy éjjel rajtam alszik..stb stb

Sorra szoktam venni, hogy mit szeretek, leírom, és azt olvasgatom, nekem segít átlendülni a mélypontokon.

Mondd el a barátodnak, hogy nem vagy jól, kérj segítséget. Mindig vannak sz@r időszakok, de vannak szépek is, amikért érdemes kitartani, akkor is, ha pillanatnyilag úgy tűnik, hogy semmi értelme.