Akinek csaladtagja ongyilkos lett hogy birta feldolgozni?

Nagyon nehezen. Nagyanyám lett az, amikor 12 éves voltam. Senkinek nem mondtam el, hogy mi történt. Talán 30 év után lett jobb. Akkor éreztem, hogy megértem, hogy miért csinálta. És hogy neki jobb volt így. A családtagjaimmal soha nem beszélünk róla. Pedig nagyon szerettük. Ha mégis szóba kerül, pár mondat után másról kezdünk beszélni.

Nekem egy barátnőmmel történt ilyen, apukája meghalt és utána a nagymamája öngyilkos lett (mérget ivott), nem bírta feldolgozni a fia elvesztését. Barátnőm is 12 volt azt hiszem, mikor ezek történtek. Nagyon érzékeny, örök gyerek maradt, mintha teljesen megmaradt volna örökre 12 évesnek. Kívülálló azt hihette volna, hogy van valami enyhe értelmi sérülése, de mi akik ezt tudtuk róla, nekünk átjött, hogy ez teljesen a traumáknak volt betudható. Ahogy én láttam, sosem tudta igazán feldolgozni ezt az egészet, csak nála úgy mutatkozott meg ez az egész, hogy konzerválódott az élete abban az életkorban, amikor ezek a traumák történtek vele.

Nem tudom, az utolsó választ miért kellett lepontozni, mikor csak elmeséltem egy tapasztalatot...

Ismerek valakit, aki szepen el, eros ember, de kiderult, hogy harminc-negyven ev multan is az anyukaja ongyilkossaga egy seb maradt benne. Tovabb tudott lepni, eltemette ezt, de onvad helyett valami nehezteles es kerdesek vannak benne.

3-as, szerintem azért, mert nem a családtagodról van szó. De én örülök, hogy leírtad!

Lehet, bár attól függetlenül ugyanúgy közeli tapasztalat, mert láttuk rajta, hogy mit tesz egy kamaszlánnyal egy ilyen szörnyű tragédia.