Mit tegyek, ha nem bírom már az itthonlétet, de változtatni sem merek/tudok?

Már több mint egy éve itthon vagyok és tulajdonképpen ősz óta nagyon rosszul viselem. Önmagában megviselt a járványhelyzet maga, sokan a környezetemben is megbetegedtek vagy meg is haltak, sokan féltek a vírustól stb., illetve a vele járó bezártság, monotonitás, ingerszegénység, magány, egyedüllét is megvisel.

Egyetemre jártam és kolis voltam, de ugye átálltunk távoktatásra és ezzel együtt haza is kellett költöznöm a szüleimhez. Majd igazából az őszi átállás után kezdődtek a problémák. Borzalmasan éreztem magamat és ez már a tanulmányaimra is bőven kihatott, nem voltam képes teljesíteni és emiatt félbehagytam az egyetemet, passziváltam. Igazából nem volt semmiféle tervem csak azt éreztem, hogy nem bírom, nem tudom megoldani, nem tudok teljesíteni és bárhogyan, de szabadulni akarok az egésztől.

Azóta annyiban javult a helyzet, hogy legalább valóban megszabadultam az egyetem okozta stressztől, szorongástól, terhektől stb., viszont alapvetően ugyanúgy megmaradtak a problémáim és ezen nem tudok változtatni (plusz még a passziválás miatt is rosszul érzem magam, szégyellem). Szóval ugyanúgy egyedül vagyok, ugyanúgy egyforma minden napom, ugyanúgy otthon ülök a négy fal között, ugyanúgy nincsen motivációm semmihez stb., tehát minden más maradt ugyanolyannak. Próbáltam úgy felfogni, hogy most végre van időm és azt csinálhatok, amit szeretnék stb., de ez sem vált be és inkább csak kudarcélményeket hozott, ami még inkább elkeserített, elvette a motivációm, önbizalmam. Most pedig már bele sem merek fogni semmibe (pláne ami nagyobb elköteleződést vagy anyagi ráfordítást jelent), mert félek úgysem menne, úgysem bírnám. Valamint a szociális életem is hasonlóképpen alakult, mert igazából nem nagyon vannak emberi kapcsolataim és vágyom rá, de nem megy. Szeretnék elmenni pszichológushoz is, de egyszerűen nem tudom rászánni magamat, nem merem megtenni az első lépést.

22/L