Hogyan lábaljak ki ebből az állapotból?

Állandóan stresszelek, 3-4 éve. Mostanra egy kis apróság is ki tud készíteni. Ha telefonálnom kell, olyan állapotba kerülök, hogy el tudnék ájulni, remeg a kezem. Egy egyszerű bevásárlást is úgy élek meg, mintha egy világ sorsa múlna rajta. Úgy érzem egyedül vagyok. Senki nem tudja belül mi játszódik le bennem, amikor egy mosoly mögé rejtem ezt az egészet. Sokáig magam sem foglalkoztam ezekkel a problémákkal, amik lassacskán teljesen behálóztak. Régen sok barátom volt, de lassan mindenkit elveszítek. Ha konfilktushelyzetbe keveredek, vagy megvádolnak valamivel, képtelen vagyok kiállni magamért és inkább vérző sebbel elkullogok és hagyom, hogy bűntessenek, még ha a legtöbb esetben ártatlan is vagyok. Már kedvem sincs semmihez. Meg akarok halni, de nem akarom bántani azt, aki szeret, nincs is hozzá jogom és szánalmasnak tartom az öngyilkosságot. A halál végleges döntés, nem megváltoztatható. Vannak az életben jó dolgok is, és ha meghalnék nem tapasztalhatnék már meg jó dolgokat soha. Van az életben olyan ember, aki szeret és, akit én is szeretek és ha meghalnék, nem érezhetném többé azt a kellemes érzést, amit akkor érzek, amikor a közelmben van, amikor megölel, de még ahhoz is gyáva vagyok, hogy bevalljam neki, pedig ő kulcsot nyújtott nekem a "myennyország kapujához". Inkább úgy fogalmaznék, hogy sohasem szerettem volna létezni. Már nem bírom ezt tovább, hogy belül éget a fájdalom és én csak mosolygok a világra, mert még az érzéseimet is szégyenlem. Azt mondják, az élet pofonai megerősítik az embert, de úgy érzem, hogy engem előbb-utóbb meg fognak ölni.