Tanulhatok orvosnak, ha bipoláris vagy borderline személyiségzavarom van?

Én is bipoláris vagyok ( de nem orvos, nem is készültem soha arra a pályára) . Nekem a kórházban mondta a pszichológus, hogy nagyon sok a bipoláris és egyéb mentális beteg például az orvosok között. ( Ezzel próbálta szemléltetni, hogy ezzel a betegséggel lehet az embernek felelősségteljes munkája, mert attól féltem, hogy emiatt maximum betanított munkás lehetek, vagy valami hasonló). Szerintem lehet hinni neki, nem két napja dolgozik kórházban, orvosok között :) .

Ha rendszeresen jársz pszichólógushoz és pszichiáterhez, betartod az előírt kezeléseket, akkor lehetséges.

Jó sok orvost ismerek. Abbol kiindulva egynémely ugy viselkdik mint egy bipolaris vagy borderline...menj nyugodtan orvosnak, nem.fogsz kilogni a sorbol.

Orvosin nem.kizaro ok. Viszont ne hanyagold el soha a pszichiatered latogatasat. Ha most nem vagy vele elegedett, akkor keress olyat meg az egyetem elkezdese elott, aki valoban figyel rad es akihez mehetsz nem csak evente egyszer vagy receptfeliraskor. Az orvosinehez, nyilvan ilyen sze.wlyisegzavarral még nehezebb lesz lelkileg, de siman el lehet vegezni. (Bipolaris baratom hasonlo nehezsegu egyetemet elvegzettgond nelkul. Vagyis vegigvedelte, de hat mas egyetemek is tele vannak alkeszokkal😁)

Nem tudom még aktuális-e, de borderline-os vagyok, és jelenleg 3-ad éves orvostanhallgató.

Enyhe személyiségzavart állapítottak meg nálam, még az egyetem előtt éltem meg a legmélyebb pontjaimat, de azóta kb. folyamatosan jártam pszichológushoz, így sokat javult az önreflexióm és megtanultam kevésbé végletesen gondolkodni. Szorgalmi időszakban sok hátrányát nem érzem a bpd-nek (de én tényleg nem tartozom súlyos kategóriába), sokszor inkább előnyömre tudom fordítani a dolgot, ès a környezetem is empatikusan kezel, hiszen mindannyian megértik, hogy egy klinikai zavarról van szó, nem unalmamban “hisztizek” olykor.

A vizsgaidőszak egy másik történet, az mindenkit nagyon megvisel, mondanom sem kell, ilyenkor rendszerint felerősödnek a bpd-s tüneteim. Ez abban nyilvánul meg, hogy eleve nem tudok olyan struktúráltan haladni, mint mások. Még jobban szétesek, halogatok, és az aktuális érzelmi állapotomtol függ, hogy éjjel 5-ig tanulok, vagy épp ki sem tudom nyitni a könyvet . Ilyenkor egy apró dolog is ki tud zökkenteni abból az állapotomból, amiben még képes vagyok tanulni. Ezzel csak az a probléma, hogy itt kb. minden órád ki van számolva, hogy végezz a vizsgáiddal.

Ha véletlenül megbuktam, azt eleinte szintén nagyon végletesen éltem meg. Simán voltak öngyilkossági gondolataim, csak arra tudtam gondolni, hogy nincs keresnivalóm itt, sem a földön, buta vagyok és inkompetens, rossz ember stb stb…

és extrémen érzékenyen érintett, ha pl. egy vizsgáztató lesajnálóan nézett rám. (Ami nem ritka, de könnyen lehet, hogy néha csak beképzeltem.) Onnantól kezdve kb. buktam az egészet, annyira szétestem a gondolattól, hogy mi van ha butának tart és nem bír. (Néha viszont előnyömre szolgált a borderes “mindenkinél bevágódós” mosoly.)

Ha pedig egy kis szerencsével is de sikerült jó jegyet szereznem, teljesen elbíztam magam, hogy milyen okos vagyok, és onnantól kevésbé tanultam.

Mára már sikerült megtanulnom, hogy nem a jegyeim határoznak meg, de még csak nem is a vizsgáim megléte. Azt gondolom az is hatalmas nagy dolog, ha valaki itt van és hajlandó küzdeni a céljaiért, mert ez valóban nem egy tündérmese, itt mindenért keményen meg kell dolgozni. Sokat formálódott a személyiségem, és jó irányba, mert észreveszem, hogy mikor kell türelmesnek lennem magammal, és elfogadtam, hogy én nem 4-es 5-ösökkel fogom elvégezni ezt az egyetemet. És nem azért, mert hülye vagyok, hanem azért, mert én nehezebben veszem ezt a fajta terhelést. Mindenki más, mindenkinek megvan a maga csomagja, és mindenki máshogy és másban tud teljesíteni. Azt gondolom egy borderes nem feltétlen a precizítása miatt, hanem inkább kreativitása, érzékenysége, és kisugárzása miatt lehet kimagasló a szakmában.