Hogyan segít a pszichoterapeuta?
Az egyikhez több, mint 2 évig jártam és az volt a módszere, hogy a félelmeim, különböző szorongásaim helyett az erőforrásaimra összpontosított. Számomra még ismeretlen volt, hogy mire vagyok valójában képes, mik az erősségeim és jó tulajdonságaim, de hónapokkal később közösen felderítettük. Betegség helyett az egészséget kereste bennem, azt hiszem ezt hívják pozitív pszichológiának.
A másik pont egy ezzel ellentétes módszert alkalmazott, ami rontott is az állapotomon. Nagyon mélyen beleásott a szorongásaimba, ismerni akarta minden félelmem gyökerét. Nem tett jót.
Mindketten egy népszerű rendelőben tartották az üléseket, hiteles pszichoterapeutákként.
Most keresem a harmadikat, aki hajlandó lesz foglalkozni a félelmeimmel, de nem is fog túl mélyre ásni. Vagy pont annyira, hogy azt még a saját erőforrásaimmal fel tudjam dolgozni felesleges terhelés és rosszullétek nélkül.
Még annyit hozzátennék, hogy a pszichoterápia csak akkor működik, ha a páciens is együttműködő és akarja a változást. Hiszen csak ebben az esetben hajlandó befogadni a terapeuta meglátásait és reflektálni a saját viselkedésére.
A pszichoterápián egy tudatos átprogramozás történik egyébként, vagyis a káros gyermekkori minták és az ebből adódó kapcsolati konfliktusok fokozatosan leépülnek, ezt követően pedig feloldódik az, ami a személyiségfejlődés közben elakadt, és így egy teljesebb, egészségesebb, önazonosabb "self" alakul ki.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!