Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan lépjek túl azon, hogy...

Hogyan lépjek túl azon, hogy láttam egy kocsit, ami össze volt törve, és azóta félek a vezetéstől?

Figyelt kérdés

Kb. 1 hónapja láttam egy kocsit, már az autómentőn volt, láttam, hogy jól össze van törve, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Aztán megtudtam, hogy az összetört autó sofőrje meghalt, és teljesen átkattant bennem valami. 5 éve van jogosítványom, eddig egy picike félelem nem volt bennem, mindenhol betartottam a sebességkorlátot, nem hajtottam, annyival mentem, amennyivel biztonságosnak éreztem (80-85 km/h lakott területen kívül) és nem féltem. Volt néhány necces helyzet, nem miattam, de azt is sikerült kiküszöbölnöm, és azok sem ijesztettek meg. De most ez a kocsi, ahogy láttam, teljesen megrémített. Másnap kellett pályán vezetnem, és csak 50-60 km-t tudtam vezetni, mert teljesen pánikoltam. Hetente vezetek, próbálok nagyobb távokat is, hogy legyőzzem ezt a hülyeségem, de nem tudom. Ha autópályára kell menni, egyszerűen teljesen bepánikolok előtte. Amiután felmentem, rendben vagyok, de előtte nagyon nem. Ha arra megyek, amerre a baleset történt, akkor izgulok, meg lever a víz, de tudom, hogy nem mindenkivel történik ilyen, de akkor sem tudok túllépni ezen.

Mások mellett a baleset után főleg nem éreztem magam biztonságban.

Szeretném, ha segítenétek, hogy ezen hogy lépjek túl. Tudom, hogy látni fogok még ilyet, akarva-akaratlanul, és hogy lépjek túl rajta, de nem tudok, mindig előttem van, ha hosszabb távra indulok. A vezetésemre egyébként nem hat ki, nem kapkodok, meg ilyenek. Kérlek Titeket, hogy kultúráltan válaszoljatok.

Köszönöm.


2021. aug. 24. 18:56
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Úgy,hogy tudd azt fejben hogy te nem fogsz állat módjára vezetni,és ha a felét betartod a szabályoknak 100000000x kevesebb esélyed van a balesetre....
2021. aug. 24. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Én láttam egy fiatal motoros gyerekek még régen, aki úgy neki csapódott a korlátnak hogy szinte gumi lett a testéből, úgy megtekeredett... Na és aztán? senki nem mondta neki hogy kanyarban is csavarni kell a gázt, én ezzel a tudattal ugyanúgy motorozok mert gyerekkoromtól szeretem.


A vezetés sose volt jó buli, hiába figyelsz, ha beléd száguld hátulról egy autó.

2021. aug. 24. 19:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 anonim ***** válasza:
Nézd emberek vagyunk nem vagyunk egyformák. Míg egyik autót vezetni addig a másik 200al előz. Bár mindig benne van a pakliba egy baleset. Én leszarom. Ha meghalok meghalok. Ilyen alapon ne lépjünk ki az utcára se.
2021. aug. 24. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
Nem a vezetessel, hanem a szorongasos panikbetegsegeddel van baj. Azt kene kezeltetni.
2021. aug. 24. 19:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
Temető mellett el ne menj, mert ott sok a halott.
2021. aug. 24. 22:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
BKK
2021. aug. 25. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim ***** válasza:
Nem fogsz tudni. Nekem nincs jogsim, de egyszer egyik csapattarsam ismerose vitt el minket meccsre 10 eve, kb 40 kilométerrel arrébb, másik varosba. Vegig 170-nel ment, remegő lábbal szalltunk ki a kocsiból. Na, azóta mindenki mellett felek mar ha 80nal megy akkor is. Szerintem nekem nem is lesz jogsim.
2021. aug. 25. 21:30
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!