Mi lenne a megoldás?

Azt hiszem ez hosszú lesz. Szóval. Gimnazista fiú vagyok.

Mindig itthon ülök. Sehová nem mehetek el. Többször hívtak már bulizni stb. Mentem is volna, de azt mondtam nekik, hogy nem érek rá, itthon még meg sem említettem, mert tudtam a választ: Nem. Most oda jutottam, hogy 3 év alatt teljesen megfordult velem a világ, a legnépszerűbből lettem a legnépszerűtlenebb, utálok iskolába járni, mindig utáltam folyton dagattoztak, fogytam egy csomót, a helyzet nem változott, de így is sokkal jobban érzem ott magam, mint itthon, mert emberek közé mehetek. Nagyon igényelném a társaságot. Semmihez nincs motivációm, állandóan csak aludni akarok. A tanulmányi eredményeim zuhanórepülésben, ennek az oka az, hogy soha nem volt elég az a teljesítmény amit nyújtani tudtam, így egy ideje szarok rá. Soha nem kaptam dícséretet, csak letolást, meg "Lehetett volna jobb is" mondatokat. Ha pedig felhozom ezeket, szét vagyok oltva, hogy mindent megkapok, etetnek, eltartanak. Stb. Nem mehetek el egyedül a szomszéd városba ha akarok venni valamit. Nem lehet jogosítványom, nem barátkozhatok azokkal akikkel szeretnék. Barátnőm se lehet szerintem, bár még nem próbáltam, de szerintem 2 hét után megunná, hogy nem mehetek sehová. Normális ember gondolná, hogy akkor biztos foglalkoznak velem azért valamennyit, ha már nem mehetek sehova. Sajnos nem. Nekik folyton a munka munka munka, aztán ha valamit elkezdek mondani akkor őket az nem érdekli meg fáradtak, meg ilyenek.

Ne haragudjatok de annyira össze-vissza vannak a gondolataim, most csak így kiöntöttem ide a dolgok nagyrészét, azért nektek mert nincs senkim akinek ezeket elmondhatnám. Nagyon sokat gondolkoztam már azon, hogy mi lenne, hogy ha csak fognam magam és egyszerűen feladnám az egészet... De nincs hozzá elég bátorságom.

Arra szeretnélek kérni titeket, hogy adjatok ötleteket, mivel lehetne kitörni ebből a rendkívül depresszív helyzetből?