Ez lehet borderline?

Tudom, hogy nem érdemes magunkat diagnosztizálni, de kíváncsi lennék, ki mit gondol.

Alapjáraton szorongó típus vagyok, de főleg szociális helyzetekben. Arra vágyom hogy az emberek szeressenek és elfogadjanak feltétel nélkül, olyan kapcsolatokra/közösségre lenne igényem, amiben a legmélyebben át lehet élni ezt a feltétel nélküli szeretetet (van szerető párkapcsolatom egyébként). Ez már néha annyira kétségbeesett érzés, hogy keresem a szeretetet, hogy olyanokat is teszek, amiket később megbánok, pl. ittasan nagyon hamar megnyílok valakinek csak azért, hogy közel kerülhessek hozzá, és hogy megértsen, miközben alapvetően elég bizalmatlan vagyok az emberekkel és hajlamos a legrosszabbakat feltételetni róluk, pedig egyszerre a legjobbakat is feltételezem.

Nagyon félek attól, hogy senki nem fog szeretni, hogy a párom is egyszer kiszeret belőlem, mert elrontok valamit, és úgy unblock attól, hogy egyedül maradok, és azt nem akarom, mert nagyon félek a saját érzéseimtől, hogy elvesztem fölöttük a kontrollt, és pánikolni fogok, vagy teljesen magam alá kerülni, megőrülni, amiből nem tudok kimászni. Emiatt nagyon igyekszem, hogy jó legyen a kapcsolatunk, hogy lássa az igyekezetem, és bár tapasztalja, hogy túlzottan ragaszkodó vagyok, de nem zavarja, és nagyon jól esik, hogy elfogad engem.

Egész életemben éreztem egyfajta üresség érzést, mintha valami hiányozna, de sosem jöttem rá, hogy mi, és ez a mai napig hullámokban rám szokott törni.

Sokszor úgy érzem, hogy el vagyok cseszve, kb mindent negatívan és szenvedve éltem át, szerencsére ez valamennyire változott, amióta nem élek antiszocialis életet, azóta viszont nagyon hullámzó. Hajlamos vagyok túlzásba vinni dolgokat az élvezet kedvéért, bármiről legyen szó (ivás, játék, evés, költekezés...). Volt egy korszakom amikor drogokhoz nyúltam, de arra szerencsére nem szoktam rá, viszont inni rendszeresen iszok, néha megesik hogy egy héten 3-4x, de van, hogy egyáltalán nem. Az ivásban is és minden másban azt az állapotot keresem, amikor el tudom engedni a negatív gondolataim, és jól tudom magam érezni, olyankor mintha felszabadulnék egy kis időre.

Bántani nem szoktam magam, tiniként voltak öngyilkossági gondolataim, de azt már nem látom megoldásnak. Az egyetlen ilyen rossz szokásom a körömrágás, ami nem túl szép, mert néha sebesre rágom az ujjaim.

Amit nehezen kezelek, a hangulatom ingadozása, nagyon apró dolgok, de még csak egy bennem átfutó gondolat is elég ahhoz, hogy teljesen megváltozzon a hangulatom és a viselkedésem, olyan, mintha folyamatosan kontroll alatt kéne tartanom az érzéseim, ami sok esetben ráadásul nem sikerül.

Kívülről nem igazán látszik, mi zajlik bennem, mindig próbáltam ezeket magamban tartani, kivéve ha pl iszom, akkor sokszor kijönnek ezek a dolgok. Agresszívnak nem mondanám magam, mert inkább csendes és nyugodtan tűnök, viszont szoktak lenni számomra is meglepő agresszív gondolataim, amikor bizonyos helyzetekben hirtelen elönt a harag/sérelem érzése, és olyankor egy teljesen felfokozott állapotba kerülök, van, hogy órákba/napokba telik, mire feldolgozom magamban a történteket.

Amit még megemlítenék, hogy kb 20 éves koromig életképtelennek éreztem magam, nem voltam képes az önállóságra, ami azóta változott szerencsére, hogy elkezdtem dolgozni. A személyiségem / identitasom még mindig nem alakult ki teljesen (26 vagyok), kb egy 3-4 szerepet "használok", amik néha ellentmondanak egymásnak, és emiatt is érzem azt, hogy nem vagyok stabil, nincsen egy kiforrott értékrendem, személyiségem.

A munkahely és a párommal való megismerkedés óta kezdem tapasztalni, hogy kezd kialakulni az a személyiségem, ami mellett szeretném magam "elkötelezni".

Nemrég kezdtem járni terapeutához a szorongásaim miatt, de még nem mentünk ilyen mélyre, hogy ezekről beszélgessünk, ráadásul félek ezt így felhozni, és erről beszélni.