Hogy és miért alakul ki a kényszeresség (OCD)?

Azt olvastam róla, hogy bizonyos kis százalékban örökletes, ám akkor is környezeti és/vagy szociális hatások befolyásolják, ezek részletei, miértje és hogyanja érdekelnek.

Az én tippem az, hogy lelki feszültség során nincs jobb ötlet, mint pl. ismételni egy mondatot vagy tevékenységet, amely így kényszerré válik, de ez csak egy hipotézisem, nem tudom, hogy igaz-e.

Tanultam némi pszichológiát főiskolai keretek között, még szigorlatoztam is belőle pedagógusként, sőt, jártam pszichológushoz is évekkel később, két különbözőhöz is, sok év különbséggel, de egyikkel sem merült fel ez a téma, sőt, csak a második után évekkel ismertem meg a kényszeresség fogalmát, méghozzá egy barátomon keresztül, aki rám mondta, ráadásul a rajzaimat látva (jelképes rajzok), én meg azt sem tudtam akkor még, mi az.

Ez már nagyon sok éve történt, tán öt éve is vagy több, és azonnal utánanéztem, mi az, és persze rögtön ki is kértem magamnak, hogy dehogy vagyok én kényszeres, hiszen semmit nem muszáj csinálnom, ám azóta figyelem magam és a kényszerességre utaló jeleimet, és ezen elmélkedem, hogy tán tényleg igaza van annak a barátomnak, hogy esetleg én tényleg kényszeres vagyok? Azzal együtt, hogy mindig le tudok mondani egész dolgokról, ám ha nem mondok le, annyira jó érzéssel tölt el, önjutalmazást érzek, hogy ezért jutott most újra eszembe ez a kérdés.

Ezzel a barátommal már régen nem beszéltem, ám amióta megismertette velem a kényszeresség fogalmát, szinte minden alkalommal szóba is került közöttünk, mert én tagadtam, ő állítja, hogy szerinte az vagyok, közben meg egy másik barátom, akivel gyakrabban beszélgetek, mondta épp a héten, amikor volt egy nagyon mély lelki kihívásom (oké: sztem depressziós is vagyok, csak többnyire jól kezelem meditációval, amit kissé hanyagoltam az utóbbi időben... a második pszichológusom írt is ppst vagy mi rövidítést többszörösen előtaggal a poszttraumás stressz rendellenességre a diagnózisomra...), hogy szerinte olyan vagyok, mint Sheldon Cooper az Agymenők c. sorozatból, és szerintem ezzel ő is a kényszerességre gondolt, hiszen az a komédia sorozat szereplő egyik fő poén forrása, ugye...

Imádom a puzzle-okat, főleg kirakni őket, de persze tudom, hogy nem minden puzzle-rajongó kényszeres... :)

Szóval arra vonatkozik a kérdésem, hogy elképzelhető, hogy a gyerekekkoromban elszenvedett traumáim miatt lettem kényszeres? Már ha az vagyok, ugye...

Persze gondolom, hogy a kényszerességnek is vannak szintjei, és az, hogy feszültséglevezető tevékenység számomra a rendrakás vagy alkotás, az még nem tesz kényszeressé, ugye? Hiszen nem befolyásolja úgy az életemet, hogy ne tudjak egyről a kettőre jutni, azzal együtt, hogy végül is maximalista is vagyok kétségtelenül, és ezért nehéz megfelelő munkát is találnom...

Sokszor jutott már eszembe az is, hogy tán csak kényszeresnek lettem nevelve, már ha ez lehetséges... Lehetséges? Ha tán egyik vagy másik vagy mindkét szülőm kényszeres, de nem feltűnően...?

Jó sok kérdésem van épp, bocsi, így majdnem 40 éves nőként külföldön élve a gyerekkoromat elemezve örök elemezőként...