Hogyan reagálnátok, ha a borderlineos feleségeteknek ilyen kitörései lennének?

1.: Nevelő pofon.

2.: Dilidoki.

3.: Zárt intézet, majd válás.

Én is borderline-os vagyok, mellé bipoláris. Magam ellen beszélek, de mellénk egészséges elméjű ember "nem való". Nem tudja tolerálni a dolgokat, amiről nem tehetünk. Engem is nagyon könnyen fel lehet húzni, én is tudok őrjöngeni. Első hozzászólónak: Ha engem megpofozna egy férfi, olyat adnék vissza hogy megfekszik, és elő sem vennének mert a bipoláris és a borderline miatt nem vagyok büntethető. Semmit sem ér ilyenkor a fizikai bántalmazás. Az orvosom tud egyedül megnyugtatni engem is.

Egészséges elméj férfi/nő kétszer is gondolja meg mielőtt összejön egy ilyen emberrel mint mi. Várd meg míg hazaér, biztos elment valahova lenyugodni, majd szépen hazamegy.

Most őszintén kérdező: át tudod érezni milyen így élni? Én speciel ha élőben hazudtolt volna meg ez a kretén, levertem volna neki egyet az biztos. Ez is a betegség tünete, a lobbanékonyság, agresszivitás. 8 éve voltam egy szintén borderline nő tárgyalásán, egy gyilkossági kísérletet úszott meg miatta.

Ha szereted, maradj vele, de az orvosához menj te is és beszélj vele a feleséged betegségéről, hogy kezeld, hogy reagálj.

Bocsi, de a borderline-t nem lehet gyógyszerrel gyógyítani. A bipolt azt igen.

A borderline-nál két dolog segít: 1. speciális pszichoterápia (DBT) 2. az idő (jó esetben, nem mindig), azaz 40 éves kor körülre enyhülni kezdenek a tünetek.

Én is borderline vagyok, és gyűlölöm, ha epbagatellizálja valaki és lekicsinyli. Hivatalos diagnózis, mielőtt valaki beleköt. 4 orvos mondta egyöntetűen, mert többször voltam bent is, meg orvosváltás is volt, (nyugdíjba mentek) stb.

Lényeg, hogy azért én nem vernék be senkinek azonnal, sosem ütök elsőként. De ha nekem próbál valaki, akkor azt addig rúgom amíg mozog. Mindegy. Persze van amikor saját magamat is bírálom, és megfordul bennem minden, hogy igazából minden mentális betegség egy hiszti, felesleges nyavajgás, leköpném az ilyet stb. Olyankor magamba nézek és azt mondom, hogy már fel kellett volna kötnöm magam, de azért nem tettem, mert én erős vagyok. Persze, erős. De azért ha egy pillanatig nincs kihez szólnom, már sírok. Szélsőséges minden, viszont ennek ellenére élek még, és fogok is, mert már szarok az egész világba. Nem érdekel semmi. Terápia nincs, elmentem, de rühelltem az egészet, szar volt. Gyógyszereket abbahagytam mert nem segítettek (14 fajtából 1 se, nem azonnal adtam fel) úgyhogy most a beletörődési fázis van. Mindenki eljut idáig és talán ezt nevezik (hibásan) gyógyulásnak. Amikor már inkább azt mondom, hogy jól vagyok, semmi bajom, mert meguntam a gyógyszereket, a terápiát, a küzdelmet, mindent. Inkább beletörődök, hogy ez van, nem sajnáltatom magam , kussolok és élek ahogy vagyok azt csá.

Valami ötlet hogy hová mehetett? Szülei, egy ismerőse? Hívd fel őket, ha még nem tetted meg. Ha ők sem tudnak semmit, akkor rendőrség.

Szintén mentális betegként én azt tudom tanácsolni, hogy keressetek valami nyugtató módszert közösen. Az én párom nem mentális beteg, de megértő és segít. Remekül kijövünk.