Transzok esetén a pszichiátriai kezelés miért egyenlő rögtön a "transzfóbiával"?

Én azt gondolom, hogy először kellene megpróbálni rájönni, hogy Józsi, miért akar Mari lenni, vagy Mari, miért akar Józsi lenni. Addig nem kellene megpróbálnia a másik nem képviselőjeként élni. Lehetséges, hogy Józsi csak azért akar Mari lenni, mert a beteg kishúgát jobban szerették a szülei, mint őt, ezért azt gondolja, hogy a lányok jobban szerethetőek, tehát ő is lány akar lenni. Vagy lehet, hogy Mari azért akarna fiú lenni, mert az apja fiút szeretett volna, és kb. fiúként nevelte fel, és nagyon férfias életet kezdett élni. Szerintem először tényleg fel kell dolgoznia az embernek, hogy én ezért vagy azért akarok fiú vagy, vagy lány lenni, ha eredetileg nem ezekkel a nemi jellegekkel született. Ha ez a feldolgozás sikeres, akkor, lehet, hogy műtétek nélkül az eredeti biológiai nemének megfelelő életet tud élni. Ha ez nem sikerül, akkor ez után jöhetne következő fázisként, hogy jó akkor próbáljon meg, a másik nem ruháiban járni, és úgy élni, mint egy másik nemű ember. És esetleg ez után jöhetne az operáció. Azt sajnálom, hogy úgy látom, hogy a terápiás kezelést, amivel megbarátkozhatna a testével nem népszerűsítik eléggé, a nem átalakító műtétet annál inkább. Én azt gondolom, hogy egy transznemű ember számára mind a két útnak nyitottnak kellene lennie, hogy maximális legyen a döntési lehetősége az élete megoldásáról. Ehhez képest abban nem látom, hogy kapna elég segítséget, ha ő meg akarna barátkozni a saját testével, és ezt tartom szomorúnak.

Én vagyok a 21-es. Logikusan levezetett, nem teljesen LMBTQ simogató, de szerintem a jogaikat tiszteletben tartó választ adtam, amiben támogatnám a testnek a lélekhez igazítását, de fordítva is. Miért kell lenullázni a válaszom, amikor én tiszteletben tartottam mindenkinek a jogait, csak elmondtam egy más megközelítést?