Felnőtt kori autizmus diagnózis után hogyan tovább? (részletek lentebb)

32 éves koromban kaptam diagnózist. Nem kellett feldolgoznom, ugyanis semmi szégyellnivaló nincs ebben. Sok híres autista él(t), aki előrébb vitte a világot. Nem egy dicséretre méltó tulajdonságunk van. Nem érdekel ki néz minket értelmi fogyatékosnak, életképtelen szerencsétlennek, én tudom, hogy ez nem igaz és a környezetem is. Idegenek és főleg a kérdésben inkompetensek nem érdekelnek.

Nem bántam meg, hogy kivizsgáltattam magam. Sőt, életem egyik legszebb napja volt, amikor megkaptam a diagnózist. És miért ? Egész életemben kívülállónak, már-már külön fajnak éreztem magam. Most legalább tudom, hogy nem vagyok bolond és hogy mit miért csinálok úgy ahogy. A legfontosabb pedig, hogy végre tartozok valahová. Megismerkedtem más autistákkal. Amiket meséltek, akár én is mondhattam volna. Előttük nem kell szégyellnem semmit. Hasonló problémáik vannak és nem nevetnek ki semmiért. Ez mindent megér számomra, de mindenki döntse el magának mi a jó.

Én hosszú utat jártam be, amíg rájöttem, hogy Asperger szindrómám van. Nagyon hosszú utat. 2007-ben egy könyvben olvastam a tünetekről és magamra ismertem. De hiába mondtam az akkori pszichiáternek, azt sem tudta, hogy mi fán terem az Asperger. Pedig 1994 óta hivatalosan adható diagnózis. Persze a szakemberek már korábban tudtak róla. De ez a magánpszichiáter, akinek alkalmanként 7 ezer forintot fizettem, nem tudott róla semmit.

Végül 2018-ban kaptam meg a hivatalos diagnózist az Autizmus Alapítványnál.

Ez is egy hihetetlen véletlen eredménye volt. Most nem részletezem, mert hosszú lenne.

De azóta fogyatékos és 55%-ban leszázalékolt munkavállaló vagyok.

Hát nem lett jobb a helyzet, mert a felkészületlen kollégák a bírósági munkahelyen - ez volt a következő a diagnózis után - hülyének néztek. Nem csak engem, hanem egymást is nyírták és fúrták. Nem egy jó munkahely egy hivatalosan fogyatékosnak. Ráadásul a Covid miatt elmaradt a felvilágosító foglalkozás számukra. Bár szerintem rajtuk az sem segített volna.

Persze voltak nagyon normális kollégák is. Volt olyan, aki néhány hónap után fel merte tenni a kérdést, hogy én mitől vagyok fogyatékos, mert ő nem látja rajtam.

Hát persze hogy nem, mert nem autista vagyok, hanem Aspergeres. Az egészen más.

Nem úgy értem hogy jobb vagy rosszabb ember az egyik meg a másik (az unokaöcsém autista és egyetemre jár) hanem mégis egészen más az emberekhez való viszonyunk és mások a problémáink.

Én például ADHD diagnózist is kaptam (szintén én találtam meg) és Ritalint szedek. Egy ideig segített, azután már nem. Most kezdem újra a szedését, mert jobbat nem tudok.

Ezen kívül kineziológushoz is jártam 3 alkalommal (alkalmanként 20 ezer Ft) és ha lesz rá pénzem, akkor megyek még hozzá családállításra.

A lényeg és a válasz a kérdésre: Nem, még nem találtam meg a megoldást. Túl sokáig tartott, amíg eljutottam ezekhez a diagnózisokhoz, és ilyenkor már szövődmények vannak: Szociális elkerülő személyiségzavar is szerepel a diagnózisomban. Ami egyébként rendkívül gyakori az Aspergereseknél.

Olvastam egy kutatásról, ami kimondottan az Aspergeresekről szólt (tehát nem autistákról meg autizmus spektrum zavarosokról). És azt állapította meg, hogy

- a várható élettartartum 58 év

- 1. leggyakoribb halálok: szív- és érrendszeri betegségek (hosszú ideig tartó depresszió miatt is)

- 2. leggyakoribb halálok: Öngyilkosság

Na, ez utóbbi egyáltalán nem jellemző az autizmus spektrum zavarosokra.

Az Asperger-szindróma ennél sokkal szűkebb kategória, de sajnos ezt még a magukat szakembernek tartók közül is sokan nem ismerik föl.

Én tavaly olvastam Dr. David R. Hawkins: Elengedés, az önátadás útja című könyvét, és kijegyzeteltem magamnak emlékeztetőül dolgokat.

Ezen kívül a kineziológushoz is tervezem visszamenni.

Az ADHD-re meg most fogok újra Ritalint feliratni. Van némi haszna, bár nem az igazi. Elvégre túl későn jött. Most már antidepresszánst is szedek a pszichiáter javaslatára.

Kedves Kérdező!

Köszönöm a megértő választ. Én is láttam a youtube videokat. Sajnos nem túloztam a tapasztalataimat illetően. Személyesen is megismertem néhány youtube-on szereplő embert. Sajnos csalódást okoztak.

A normális (neurotipikus) emberek sokszor valóban nem értik, hogy nekünk, aspergereseknek meg autistáknak valójában mi okoz gondot. Akármilyen kedvesen is próbálnak viselkedni.

Ez még ma is nyitott kérdés.

A legtöbb pozitív eredményt önsegítés, és könyvek olvasása útján értem el.

Kedves Kérdező!

Igen, a youtube-on is fenn van az Aura Egyesület önfényező videója. Ebben azt próbálták bizonyítani, hogy a magáncég nem hiába adta nekik a pénzt.

Én próbáltam pozitívan hozzáállni, de a hetek és hónapok alatt kiderült, hogy nem én voltam negatív, hanem az első megérzésem volt a helyes.

Ha csak rólam lett volna szó, akkor önkritikát gyakoroltam volna - és gyakoroltam is. De volt ott egy Aspergeres srác - 21-22 éves, akinek ez volt az első munkahelye.

És 48 évesként pontosan láttam a hibákat. De hiába szóltam a mentoroknak.

Persze, hogy a srácnak nem volt még meg a munkamentalitása, de segítség helyett csak gúnyolódást kapott. Amiről a hülye kolléganők nem tudták, hogy a fogyatékos nem egyenlő a sükettel.

Tényleg ocsmány módon bántak vele. Nem mondom, hogy ne lett volna hibás, de segítséget - még normális emberként sem - nem kapott.

Próbáltam felhívni a munkahelyi, meg az Aura Egyesület-i mentoroknak a figyelmét, hogy miről van szó, hiába.

Csak gúnyolódtak rajtam. Miközben nem arról volt szó, hogy én milyen gyengéd és együttérző vagyok, hanem csak láttam hogy mi folyik.

Rajtam meg gúnyolódott az Aura Egyesület vezetője, hogy milyen kedves tőlem, hogy ennyire "hiperérzékeny" vagyok.

Mondanom sem kell, hogy azóta az a 22 éves srác, akinek az egyetlen támasza a nővére volt, már a süllyesztőben van - vagy nem tudom, hol.

De nem kapta meg a fogyatékossági támogatást.

És ahogy a bíróságon bántak vele - annak egy részét én kaptam, csak én már ki tudtam állni magamért - de azt a szegény srácot fél év után kirúgták.

Az a munkakör, amit adtak neki, szerintem sem volt neki való, de dolgozott ott más autista is, és minden rendben volt.

Én meg a Covid járvány alatt kezdtem el dolgozni ott, ezért maradt el az "érzékenyítés"-nek nevezett felvilágosítás.

De jobban tudtam kezelni a munkahelyi helyzetet, mint egy 22 éves Aspergeres srác, akinek ez volt az első munkahelye.

Lehet, hogy túl érzelgős vagyok, de azóta is eszembe jut, hogy vajon mi van vele. Nem vagyok szent, meg szenteskedő, csak felb... agyilag, hogy a magukat segítőnek tartó emberek ennyire lesz...ják. És az államtól, meg magáncégtől kapnak anyagi támogatás.

Fenn van a Youtube-on, ha valakit érdekel.

A Kérdező azt írta, hogy:

"Kérdésem, hogy aki hasonló helyzetben van, hogyan tudta feldolgozni ezt a helyzetet, mi segített a továbblépésben?"

Én nem lettem cinikus és dühös. Inkább oda jutottam, hogy önsegítő könyveket olvasok, esetleg alternatív gyógymódokkal próbálkozom, de ami a legfontosabb: Most már nem ragaszkodom ahhoz, hogy Asperger szindrómás vagyok.

Évtizedeken át próbáltam a nővéremnek meg az apámnak magyarázni, hogy valójában mi a problémám, és amikor meglett a hivatalos diagnózis, éreztem az elégtételt. Hogy na ugye!

Most már túlléptem rajta.

És tényleg kb. 1 hét múlva kezdek egy munkahelyen, ahol a főnök nem csak velem megértő, hanem van egy - nem diagnosztizált - autista.

Meglátjuk mi lesz... :)