Szerintetek ez màr depresszió?

29/N vagyok, írok magamról pàr sort, hogy milyen vagyok:

Alapvetően kedvesnek gondolnak és annak is érzem magam, viszont azt is érzem, hogy nagyon sokat csalódtam az emberekben, de az én hibàm is sajnos, sosem tudtam megvédeni magam, emiatt rossz helyzetekbe kerültem, és hagytam, hogy keményen kihasznàljanak. Màr eljutottam arra a szintre, hogy ràhagyok mindent mindenkire, mert nem bírok küzdeni, és màr nem is akarok. Próbàlok ezek ellenére jó ember maradni, de nagyon sokszor hirtelen haragú vagyok màr, megbàntok màsokat és nem tudok úgy hozzàjuk àllni, ahogy mondjuk koràbban, kedvesen.

A szüleim közül az egyikük pszichés beteg, intézetben él, a màsik meg az idegeimre megy. Régebben rengeteget segítettem nekik, de màra azt érzem, hogy teljesen megették az életem, az összes energiàm, és mindent. Úgy érzem, hogy kínzàs màr az is, ha hozzàm szólnak bizonyos emberek, mert semmi kedvem hozzàjuk sem. Egyre jobban szeretek inkàbb egyedül lenni, ez furcsàn hangzik, de szívesebben elmegyek akàr teljesen egyedül is ide oda, mint bàrki màssal.

Van pàrom egyébként, őt nagyon szeretem, a vele való életem boldog, és törekszem is erre, de ennek ellenére a fentiek miatt mégsem érzem jól magam. Úgy érzem ez ellen egyébként senki nem tud tenni.

Nagyon nehezen kelek fel minden nap, és màr ébredéskor annyira fàradtnak érzem magam, mint aki hat lóval szàntott. Semmi kedvem dolgozni sem, csak jàrok - kelek mint egy élőhalott.

Próbàltam mozogni, de nagyon hamar meguntam, úgy éreztem, ahhoz sincs energiâm. Szedek vitaminokat is, de azok sem segítenek.

Öngyilkossàgi gondolataim nincsenek, bàr nem félek.

Szerintetek ez màr komoly baj lehet?

Mit tudnék még tenni? Köszönöm előre is, ha vàlaszoltok.