Ez kezdődő anorexia lehet?

Jól látod a helyzetet és le is írtad a lényeget: "Mindig is a kaja irányított".

Legalább a pároddal legyél őszinte.

Jó, hogy a mentális egészség kategóriába írtad a kérdésed és nem tudom, hogy ez kezdődő anorexia-e, de hogy nem normális, az biztos.

Én meg azt a mondatodat emelném ki, hogy szerinted "egy csontsovány nő is szebb egy túlsúlyosnál" - ez nem igaz, sőt, pont az ellentéte igaz kutatások alapján is, azaz az átlag férfi nem a pálcika nőket szereti, hanem azt, akin van mit fogni, nézd meg a régi festményeket, szobrokat, hogy mi volt a nőideál, nem a pálcikaemberke.

Nekem az anyukám versenyszerűen úszott, de egészen már az olimpiai válogatottig, aztán volt egy sportsérülése, amely keresztbevágta a teljes sportkarrierjét sajnos, így elhagyta azt, amit csak azért mesélek, mert én úgy nőttünk föl a testvéremmel, hogy azt és annyit eszünk, amennyit akarunk, viszont heti kétszer vagy háromszor muszáj minden körülmények között sportolnunk, szinte mindegy, hogy mit, de ne sakkot, és nem engedett minket versenyezni semmiben sajnos, ami meg mondjuk az én sportkarrieremet korlátozta, de ennél nagyobb bajom sose legyen, tudom.

Én már majdnem kétszer annyi idős vagyok, mint te, kérdező, és nekem is van némi étkezési zavarom, de közel sem olyan szintű, mint a tiéd és más megközelítésből is, ugyanis nekem pl. fogalmam sincs a kalóriákról, és a mérlegemet is rég kidobtam, de látom magam a tükörben, amivel tudom, hogy vigyázni kell, mert nem mindig azt látjuk benne, ahogy mások látnak minket.

Az én már említett anyukám olyan csípőből ugrott minden egyes alkalommal, amikor kiskamasz koromtól kezdve a tükör előtt nézegetve magam bármiféle negatív szót mondtam magamról, hogy az ellenkezőjét mondja, hogy az csak nem rég esett le nekem, hogy mennyire fontos volt, nem is emlékeztem erre. Teljes természetes kamaszreakció a saját testünkkel való elégedetlenség, és én nem tudom, hogy túlsúlyos voltam-e vagy csak túl pufi, de határozottan kerekebb a társaimnál minden képen.

Szeretném azt is megosztani veled, kérdező, hogy csak pár éve fedeztem fel az érzelmi evés fogalmát interneten és akkor szinte mindent elolvastam róla, amit csak találtam, nekem az nagyon segített.

Természetesen egy pszichológus tudna neked a legjobban segíteni abban, hogy egészségesen élj.

Én sem eszem már cukrot, pedig régen még a gyümölcsökre és zöldségekre is cukrot tettem (!) kiskoromban, a glutént és a tejtermékeket is kivontam az életemből, és tényleg nagyon sokat foglalkozom az egészséges étkezés témájával, ezért akartam válaszolni neked, hogy egyes tudósok szerint anyukám elméletéhez hasonlóan szinte mindegy, hogy mit és mennyit eszel, az fontosabb, hogy rendszeresen mozogj.

Van az elmélet is, hogy reggelizz úgy, mint egy király, azaz bőségesen, ebédelj úgy, mint egy polgár, azaz elégségesen és vacsorázz úgy, mint egy koldus, azaz szegényesen, ennek kéne az iránymutatónak lennie számodra is szerintem, nem fordítva, azzal együtt, hogy szerintem fontos arra is figyelni, hogy mikor mit kívánsz, azaz ne erőltess magadba semmit, amit nem kívánsz, és ezzel együtt tudd, hogy mit miért kívánsz, mert rengeteg étel függőséget okoz (elsősorban a cukor, nekem azzal kezdődött minden, tényleg olyan, mint a drog, tejtermékek, kakaó, így a csoki is, hús, glutén, koffein, tein a feketeteából...) és talán azért kívánod.

Az jó, ha rendszeresen sportolsz, de tudd, hogy ha úgy sportolsz, pláne sokat, hogy mellette nem elegendőt és pláne nem egészségesen étkezel, akkor a tested olyan helyekről szív el energiát, ahonnan nem kéne.

Örülök, hogy van kedvesed, vigyázz rá és tudd, hogy a legszexibb dolog az egészség, márpedig az össze-vissza evés nem az egészség jele.

Ő hogy viszonyul a testedhez? Ez is tök fontos, ahogy az is, hogy az előző párkapcsolataidban is hogy viszonyultak a férfiak (netán nők...) a testedhez, sőt, ami még mindennél is fontosabb, hogy a szüleid hogy viszonyultak az étkezéseidhez és a testedhez?

Mert nekem nem kell ahhoz pszichológus, hogy megfejtsem magamat is, hogy ha én egy húsos és éppen az átlag felső határában lévő kisbabaként születtem, míg a testvérem meg épp az alsó határában volt és féltek, hogy összetörik, ezen kívül én kisbabaként is jó evő voltam, nem úgy, mint a testévrem, aki körül mindig téma volt, hogy jaj, nem eszik, mi lesz vele, emlékszem, hát nem meglepetés, ha én lettem a bezzeg gyerek, pláne ezzel remélve visszakapni a szüleim teljes figyelmét rám azzal, hogy én viszont sokszor annyit ettem, mint kellett volna, hogy így legyek jó kislány. Ez számomra megmagyarázza, hogy én hogy lettem olyan pufi egyáltalán...

De közben meg az sem mindegy, hogy hány éves korról beszélünk, mert kamaszkorban természetesen megnő a táplálékbeviteli igény is, soha nem felejtem azt, hogy én egyfolytában éhes voltam, mindegy, hogy mit és mennyit ettem, konkrétan úgy éreztem, hogy éhezem. De azt is hozzáteszem, hogy éppen ekkor váltak el a szüleim, és bár hatéves korom óta kaptam zsebpénzt, így kamaszkoromban már mindkettőtől is, nagyszülőktől is, akik főztek is rám, egyfolytában éhes voltam, és amikor idegennyelven tanultam, hogy éhezni, akkor úgy éreztem, hogy én is éhezem a fővárosban. Minden bizonnyal akkor inkább érzelmi éhséget éreztem, hogy a szüleim egymással voltak elfoglalva és rám kevesebb figyelem esett, ami meg mégis, azok sem szép szavak voltak, hogy finomam fogalmazzam. Csak külföldre költözve vagy harminc évesen kezdtem el ezt-azt nem enni és annyit sportolni, hogy egyszer konkrétan megijedtem a saját tükörképemtől, mert túl soványnak láttam magam, annyira belém nevelte anyukám, hogy a fiúk azt szeretik, ha van mit fogni egy lányon, nem azt, ha megszúrja őket a kilógó csontjukkal. Szerintem igaza van.

Ezen kívül azt is olvastam egyszer valahol, hogy a legtöbb férfi számára az a legszexibb, ha egy nő eszik, hiszen az egy természetes folyamat, míg a diétázás, böjtölés valahol egy önsanyargatási mód, természetellenes.

Nekem 18 éves koromban az első komoly kapcsolatom, nagy szerelmem mindig azt mondta, amikor a hasamon húzogattam a bőrt, hájat intim pillanatainkban, hogy hogy szerethetsz engem, hát nézd meg, hogy milyen hájas vagyok, mire azt mondta, hogy hülye vagyok, az csak babaháj. Ezt sosem felejtem, mert annyira logikátlannak tűnt 18 évesen babahájról beszélni, de amikor anyukám mondott ellen minden testemet támadó szavamnak, akkor meg azt mondtam neki, hogy nem hiszek neki, hiszen ő az anyukám, neki ezt kell mondania. De úgy tűnik, igaza volt, mert tényleg mindig volt mellettem valaki és szerencsére most sem egyedül élek, a mostanim meg ráadásul még azt is mondta egyszer, hogy nem kövér vagyok, hanem nem szoktam meg behúzni a hasamat, ezért izomtalan. Ma már én sem látom magam kövérnek, sőt, a körülöttem élő riktábban látott ismerőseim is inkább azt mondják mindig, hogy hogy lefogytam, de mondjuk én leginkább egyszerűen csak nem eszem semmit, ha nincs olyan, ami mentes mindentől, amit nem ennék, főzni meg lusta vagyok sajnos...

A BMI amúgy szerintem egy jó iránymutató, a testtömegindex, az is kor és nem szerint egy -tól-ig kategória, ahhoz kéne szerintem igazodnod.

Ráadásul visszatérve a mentális egészség kategóriához az a baj, hogy ameddig az elhízásod okát nem tudod, addig megszűntetni sem fogod tudni, illetve lehetsz te nádszál vékony pálcikanő is, de mi van akkor, ha úgy sem szeretnéd saját magadat, mert a probléma ott kezdődik, hogy te nem vagy elégedett a saját testeddel, amit először a szüleidtől, majd a szerelmeidtől tanulsz, tehát a legfontosabb kérdés az, hogy miért szeretnél lefogyni, ha a kedvesed is arra kér, hogy egyél normálisan. Ő hogy viszonyul a testedhez? Beszéltek róla? Mert ez kritikus. Ahogy a születési súlyod, a csecsemőkorod, a gyerekkorod, a kamaszkorod és a szerelmeid minden negatív szava a testedre, ahonnan megtanulhattad azt, hogy hogy NE szeresd saját magad!

Szerintem nem rossz dolog a fogyókúra, de egy kicsivel ehetnél többet.

Nem fogod bírni az edzést ilyen kevés kalóriabevitellel.

Nem vagy anorexiás, csak szimplán utàlod magad. Elég rossz lehet melletted.

Én azt kívánom neked, hogy egyél rendesen, szeresd magad, normális keretek közt válts életmódot! Buta vagy, hogy nem tiszteled a tested, utàlatból nem fogsz változni.

Nem akartalak megbántani, hidd el az én testem sem jó, de semmi értelme a felesleges szenvedésnek !!! Változni örömmel is lehet.

Azért a buta szó, kedves 4. válaszoló nem túl kedves, nem is hasznosnak, emiatt csak félig hasznosnak kellett volna jelölnöm a válaszodat.

Abban viszont igazad van, hogy az utálat nem elég jó motiváció a változáshoz. Legyen az a motivációd, kérdező, hogy egészséges legyél kívülről és belülről is!

Az is igaz, hogy változni örömmel is lehet, tehát próbáld meg ezt, kérdező! Aki nem buta, legfeljebb beteg, mentálisan, ha nem szereti magát.

Az önbizalom a legszebb mindkét nemnél, azaz ha egy csontsovány utálja magát, akkor nem fog tetszeni senkinek és az átlagosnál testesebbek is élhetnek boldog párkapcsolatban, ha szeretik saját magukat.

Ezen kívül lehet, hogy egyszerűen rossz társaságban mozogsz, azzal együtt, hogy a saját testi egészségednek kell célnak lenni, nem annak, hogy kinek tetszel vagy kinek nem, beleértve a saját édesanyádat is, aki rajtad éli ki a saját sérelmeit, neki is ráférne egy pszichológus...

Tudom, hogy végtelenül nehéz leválasztani a saját hangunkat mások hangjától magunkban, pláne főleg, ha szülőről van szó, pláne főleg, ha anyáról. Mégis muszáj megtanulni.

Akármilyen tested is van, te szép vagy és szeretetet érdemelsz életed minden egyes pillanatában.

Amikor édesanyád bánt a szavaival, az róla szól és nem rólad!

Nem kell és NEM SZABAD magadat sanyargatnod, még ha anyukád tán ezt is várná el tőled.

Egyél normálisan, azt és annyit, amit és amennyit jól esik, és sportolj, mozogj rendszeresen, heti legalább kétszer intenzíven is!

Attól még, hogy anyukád nem lát téged bármilyen formádban szépnek, attól te még szép vagy. Mindig. Amikor nem sanyargatod magad.

Hagyd meg anyukádnak azt, ami az övé, és próbáld meg függetleníteni magad tőle érzelmileg is!

Te mindig szép és kívánatos vagy, akkor is, ha nem vagy balerina alkat, én sem voltam sosem az, nem is mindenki arra gerjed.

Szeresd a tested, hogy más is csak szerethessen téged, akkor is, amikor anyukád épp nem szeret. Sajnálom. Sőt, őszinte részvétem érte! Gyászold meg te is anyukád ártó szavainak hatását, hogy védve legyél tőle a továbbiakban is!

Ne vedd magadra, ami nem a tiéd! Sajnálom anyukádat is, mert ki tudja, mi mondat vele ilyen fájó szavakat a saját lányának. De neki tán könnyebb bántania, mint szembe néznie a saját sérülékenységével, hogy tán őt is bántották, tán még ma is bántja, netán épp apukád, ki tudja...

De egyelőre saját magad egészségével törődj! Egyél rendesen és mozogj, fogyj le az egészséged miatt, ne anyukád miatt. A mérlegedet meg a kalóriaszámolásokat meg hagyd csak meg a BMI mutatókon belül maradáshoz, ne alá és ne fölé, mondjon bárki bármi mást is!

Anyukàd valószínűleg "jót" akart neked, mivel tudja, hogy a férfiaknak a jó nők kellenek.

De ez sajnos rosszul is elsülhet.

3 éve anorexiával küzdök és biztosra mondom neked, hogy a csontsovány nőket egyáltalán nem tartja senki többre. Régen én is abban a hitben voltam, hogy csak vékonyan fogad el jobban a társadalom, de amióta lefogytam sehol nem tudok érvényesülni az életben. Lassan már 1 éve nincs állandó munkahelyem, mert 45 kilósan sehol nem bírom az iramot így vagy a cég nincs megelégedve velem vagy én leszek az, aki idővel besokal és feladja az egészet. Ráadásul emellett még az emberek is elkezdtek kerülni, mert senki nem akar barátkozni egy olyan lánnyal, aki állandóan beteg, szomorú. A barátaimtól is eléggé eltávolodtam az elmúlt évek alatt. Mindig próbálnak programokat szervezni, de én sokszor nem vagyok ott, mert sétálni alig van erőm. De amikor nagy nehezen össze szedem magam és megjelenek egy kisebb összejövetelen érezhető a légkörben, hogy már nem úgy tekintenek rám mint régen, amit teljes mértékben megértek, mert már nem az a mosolygós, vidám lány jelenik meg, akit régen megismertek. Ha nem lenne ennyire kitartó a párom valószínűleg már párkapcsolatom se lenne, mert nehéz egy olyan lány mellett, akibe sokszor már csak hálni jár a lélek.

Ha nem szeretnél te is erre a sorsra jutni inkább próbálj meg egészséges módon lefogyni, mert hiába nézek ki jól ha közben meg belül rohadsz.