Ha nap közben jó a kedvem estére rossz lessz. Ha napközben rosszabb a kedvem akkor meg jobb lessz estére ez miért lehet?

Nagyon érdekes szituációban vagyok.

Nincs hasonlítási alapom ezért teszem fel a kérdést.

Szóval. Nap közben van hogy egészen rendben vagyok érzelmileg tudok is koncentrálni de este felé amint lemegy a nap és közeledünk az estéhez el folyamatosan romlik el a hangulatom ilyenkor. PL.: Gondolatok jönnek elő a feleségemről nézegetek képeket és olyan érzésem van hogy látni akarok valamit ami arra utalna hogy valójában nem szeretengem pedig én érte élek és halok.

Szó szerint érzem hogy olyan hatalma van felettem és az érzéseim felett amivel a földbe tudna döngölni. Nem teszi, heylette mindig biztosít szavakkal és cselekedetekkel hogy szeret, amikor haza érek hozzá a munkából alig várom hogy láthassam és akkor minden rendben is van de ha pl elmegy valahova barátokhoz, rámtör a féltékenység hogy alaptalanul-e azt nem lehet objektíven megítélni.

Azonban a hangulat ingadozás tőlle független. Amikor nem volt senkim akkor is volt hogy szörnyűségnek éreztem a világot. Az érdekes inkább az hogy ha rosszul kezdődik a napom valahogy a végére jobb lessz. A gondolatok eggyik pillanatról a másikra meg változnak és pozitívak lesznek amellyek megtöltenek reménnyel.

(Pl.:reménnyel arról hogy biztosítani tudom majd a feleségemnek azt az anyago biztonságot amivel nem lessz gond később.)

Lehet hogy valami hormonális bajom lehet? Vagy csak igaz lehet az a mondás hogy az "üres eleme az ördög otthona"?

Talán bipoláris vagyok?