A szüleim viselkedése közrejátszik abban, hogy ilyen lettem? Igazából nem tudom mi a bajom, és miért van, de a pszichológus segítene kideríteni?

Apám mindig is verte anyámat. Még emlékszem egy csomó részletre,mikor még csak 3-4 éves voltam. Pl: egy vázával fogta és betörte az ajtót,amikor anyum el akarta hagyni,és vitt engem magával késsel jött utánunk,az arccsontját eltörte,úgy hogy monoklija lett,illetve még rengeteg iylen történet volt,amit nekem végig kelett hallgatni,nézni. Manapság is vannak ilyenek. Olyanra is emlékszem,hogy anyám begyógyszerezett, ki kellett mosni a hasát,elájult,én ágyaztam be neki,én adtam neki gyógyszert... stb. Ilyen esetek is nagyon sokszor előfordultak. Aztán anyum úgymond megbosszulta apámat,és elkezdett pasizni. Egyik jött a másik után,először elfogadtam őket,aztán így a 3-4-nél már elkezdtem emgutálni az összeset. Tudom nem szép dolog,de az egyiknek még a lányát is megvertem,hatalmas düh volt bennem. Anyum nagyon megváltozott,mondjuk úgy,hogy egy hatalmas szajha lett. Eközben ugyanúgy mentek a veszekedések,a verekedések,mert apám nem hülye,rájött a dolgokra. Anyum rengetegszer illetett olyan szavakkal,hogy: - átkozom a napot amikor megszülettél, kapca, -köcsög gyerek... stb. Ezek után jöttek a nagy kibékülések,hogy nem gondolta komolyan,én vagyok a legnagyobb ajándék az életében.. stb. Persze megbocsájtottam neki,de magamban tartottam,igazából nagyon fájtak ezek a mondatai,sokszor sírtam úgy,hogy nem látta senki sem. Visszatérve apámra,anyagiakat tekintve mindent megadott/megad nekünk,nem iszik,nincsenek káros szenvedélyei,de nagyon agresszív ember. Anyum pedig egy hatalmas drámakirálynő. És most jutottunk el az én viselkedésemhez,amik elég furcsák,de nem tudom megmagyarázni,és nem tudom miért: -Szégyellek levetkőzni mindenki előtt,még anyum előtt is,ebből is ahatalmas veszekedések lesznek,hogy zárom a fürdőszobaajtót.

- Kívülről teljesen másnak mutatom magam amilyen belülről vagyok. Kívülről egy felszínes,nemtörődöm lánynyak hisznek,de egyébként depressziós vagyok,már az öngyilkosság gondolatával is eljátszottam. Igazából ez azért van,mert nem mutatom ki az érzéseim,minden helyzetben higgadt akarok maradni,nem szeretnék én is olyan drámakirálynő lenni mint anyum,nem akarok érzelgős lenni,és ha valaki megbánt azt mélyen magamba tartom. Párkapcsolatnál pár hétig működik a dolog,de amikor az érzelmekre kerül a sor képtelen vagyok elmondani,éreztetni,ott is csak megmaradok a felszínes dolgoknál,a vidám oldalánál,s nagy szavak,vagy vallomások kizártak. Pedig annyi mindent mondanék,de NEM MEGY. Na nem akarlak untatni titeket,ti tudjátok miért ilyen a viselkedésem? Pszichológus segítene?