Ez nem én vagyok. Úgy érzem, valaki más lettem. Miért van ez?

Amelyik pszichológus egy kamasz gyereknek azt mondja, hogy súlyosak a tünetei.. na az egy igazán idióta. Fogadjunk, hogy azóta "még rosszabbak" lettek, mert te elhitted ezt neki..

Sportolj, járj emberek közé! Ne várd el, hogy szeressenek, mert úgy sem fognak (,hisz magukat sem szeretik). Gyúrj önbizalomra, találd ki, hogy rajtad mi segít! Ha szüleid csak babusgatnak, hát az szr ügy, mert nem biztos, hogy segít változni, persze az se lenne jó, szidnának mindenért.

A barátok... jönnek-mennek. Nem kell ragaszkodni egyikhez se, ha menni akar. Aminek tartósnak kell lennie, az úgy is az lesz.

Ne adj le! Építkezz! Ne másokért, magadért. Az ember emberi mivoltából is változik az idő során. Ettől nem kell megijedni, inkább figyeld éberen magad, hogy mi miért keletkezik benned, hátha jobban megismered magad.

Kedves kérdező:

Nem lehetséges, hogy szüleidnek túlzott elvárásai vannak feléd, neked pedig megfelelési kényszered ? Ugyanis egy idő után ez "ki tud bukni"... Addig fojtottad el magadba ezt a fajta stresszt, amíg egyszer csak -mostanában- "kibuggyant"... Egyébként Napéjegyenlőség sok fontos dolgot leírt, melyeket én is szerettem volna (köszi neki, hogy megspórolta nekem ;) ). Alaposan fontold meg az ő szavait is ,javaslom; hátha előbbre jutsz.

Az élet egy tanulóFOLYAMAT is egyben. Most éppen ez zajlik veled, ez a lelki feladatod. Az érzelmekkel nehéz küzdeni olykor, mégis szükséges hideg fejjel is átgondolni újra és újra, most éppen mi zajlik belül, lélekben. KITARTÁST KIVÁNOK a folyamatodhoz, és erőt. Ne csüggedj. Éld át az érzelmeidet, és harmonikus módon ki is fejezheted - a művészet, többek között erre való. Írdd meg versben, prózában, rajzold ki magadból, táncold ki magadból, ahogy jol esik.

----------------

Mindez a 13 éves kedves hölgynek is szól. Utóbbinak még annyit: a kést kreativ modon , harmonikusan is felhasználhatod öncsonkitás helyett, miközben levezeted szorongásodat: pl. kis kenyérszeletkéket, "katonákat" vagdoshatsz, menj le egy garázsba gyalulni, a konyhába segits anyudnak -vagy aki van- káposztát reszelni (de óvatosan a kezeddel!) , vagy ha vidéken élsz, vágj fát a kertben, akinél lehet (még örülni is fognak, h segitesz) vagy ha szoktál, akkor keress egy helyet, ahol kalapálhatsz, persze betondzsungelben nehezebb keresni egy magányos domboldalt e célra, egy marokkővel, husánggal, de valami harmonikus megoldás mindig akad időnként, feszkólevezetőnek is.

Szeresd magad, amennyire csak sikerül, még ha olykor önmagad ellen is fordul az agressziód. Csak irány kell változtani, SEMLEGES célba, mint irtam rá példát.

Neked is kitartást, erőt kívánok!