Ennyire hiányozna?

19 éves f. vagyok. Középiskolában egy barátom volt, egy lelki társam. Szinte minden nap vele mentem haza, ő csak hallgatott, én beszéltem. Rajta éltem ki azt a szorongást, amit aznap az emberek között megéltem. Ha egyedül kellett hazamennem, alig bírtam megállni, nehogy felvágjam az ereimet, többször addig vertem a falat, amíg véres nem lett a kezem. Elmentem orvoshoz, begipszelte, másnap azt mondtam bent mindenkinek, h. beszóltak és olyan erővel vágtam őket arcon, hogy megrepedt a kezem.

Lényeg: a barátom nemrég óta le se xarik, és ezt nem bírtam feldolgozni lelkileg. Folyton úgy tekintgettem rá bent, amikor csak ült a padon és pihent, hogy észrevegye: kell nekem. A lelkemnek egy kielégülés lenne, ha újra beszélhetnék vele és a "magaménak tudhatnám". A bátyjával jóban vagyok, ezért ő megadta a routerükhöz szükséges jelszót, amire ha csatlakozom, látom, hogy mikor és mit néz a volt ismerősöm. Bárhova menjen, bárhova írjon, követem és ott vagyok vele lelkileg. Ez nagyon nagy megkönnyebbülés, hogy legalább itt vele tudok lenni.

Az meg sem fordult a fejemben, hogy én nyissak felé, ehhez egyszerűen nem volt merszem. Iszonyatosan félek az elutasításától.

Szóval nemrég óta kicsit rá van kattanva a folk és death metalra, olyanokat hallgat. De pár hete elkezdett hallgatni mást is, ami megtetszett neki és többször hallgatja: http://www.youtube.com/watch?v=0J2QdDbelmY

Ez alternatív rock, nem metál.

Akkora érzéseket kötöttem ehhez az apró váltásához is, amit ember képtelen lenne megérteni és átérezni. Leírhatatlan... közben neki meg semmi érzése sincs valójában, főleg nem ilyen dolgokkal kapcsolatban.

Ez már nekem is betegesnek kezd tűnni, de ötletem sincs, miért lehet. Szerintetek? Mi bajom lehet? Nagyon elvontnak érzem magam sokszor, de gondolom ez a kérdés leírásából is már elsőre lejött mindenkinek. Segítsetek kérlek, megőrülök a hiányától!!!