Búcsúlevél: megnyugvás, vagy kegyetlenség?

Én azt mondom még életében jelezze, ha valami problémája, közöli valója van. Ha meg úgy dönt megy és kész, akkor hagyja békén azokat, akikhez mégiscsak "szólni kívánna"..

Mélységesen egyetértek Popper szavaival:

"Soha nem szabad búcsúlevelet írni. A búcsúlevél hitetlenné teszi életünket

és halálunkat. Ha még van mondanivalónk az élők számára - mondjuk el nekik. Ha

még maradt ütésünk és simogatásunk - üssünk és simogassunk. De "visszaszólni a

megsemmisülésből" - ez szánalmas és megvetésre méltó. Azt bizonyítja, hogy

gyávák voltunk cselekedni életünkben és elnémulni halálunkban.

Ha a halálnunk nem elég büntetés azoknak, akiket meg akarunk büntetni

szeretetünkért, akkor egy szemrehányó levél aligha kelt nagyobb bűntudatot

bennük. De gyanúba kerülünk, hogy ezen primitív módon még egy kicsit tovább

akarunk élni."

Hát ez borzasztó.. Sajnálom, hogy ezt a kérdést már egy megtörtént eset ihlette!

Ellenben nála sem értem, hogy miért nem beszélt az érzéseiről személyesen egy érintettel? Hisz a levél gondolom arra szolgál, hogy megmagyarázza miért tette, ergo a történtek váratlanul és meglepetésként érték a szeretteit. Viszont, ha tényleg annyira szenvedett és tönkretett mindenkit, akkor meg senkinek nem mond újdonságot a levélben. Azonban nagyon megrázó, felkavaró lehet egy ilyet olvasni.

Nekem is most hunyt el egy számomra nagyon fontos ember, és csak képeket nézni róla is iszonyat szívfacsaró.. szóval öngyilkosoknál továbbra sem pártolom a levelezgetést. Semmiképp nem sorolnám a "megnyugvás" kategóriába.

Köszönöm!

Ezek szerint neked "jól esett", hogy írt?

Biztos van olyan speciális eset, ahol önzetlenül önző valaki, bár gondolom ilyen esetben is minden hozzátartozó másképp látja. Van aki talán itt is úgy érezte, bár időben szólt volna az illető és segíthetett volna.