Miért nem megy a tanulás? Önértékelési problémáim vannak? Vagy más baj is van velem?

Sziasztok

A tanulási (vagy életviteli) gondjaimról szeretnék beszélni és segítséget kérni.

Időnként nagyon elkedvetlenedek és leblokkolok. Elmegy a kedvem és legszívesebben otthagynám az egészet.

Tudom, hogy a problémám nem a legnagyobb és vannak nálam sokkal rosszabb helyzetben levő emberek. Mégis ez hátráltat az előbbre jutásomban.

Először is írnék néhány dolgot magamról.

Azt vettem észre, hogy alapjában véve lenne motivációm és vannak céljaim, de lusta vagyok és halogató.

Továbbá van egy testi fogyatékosságom, amely nem látványos és a hétköznapi életemben nem hátráltatna, de elég sok megaláztatás ért miatta általános és gimnázium alatt. Kb mindenért engem csúfoltak, én voltam a csúnya, buta, stb. Mivel a tornaórákon sem vehettem részt ezért, ráadásul gyakran voltam beteg és sokat hiányoztam, eléggé kirekesztett váltam. Ez így volt általánosban és gimnáziumban is. Jó tanuló voltam, de belegondolva a felfogásom nem volt sohasem valami gyors. Vagy csak nem erőltettem meg magam. Ehhez mellé társult még a lustaságom is. Így többnyire az történt, hogy jóval több idő volt szükséges a számomra, hogy megtanuljak valamit, mint az átlagnak.

Gimnázium vége felé már kezdtem magam szellemileg is hátrányban érezni. Elég sokszor volt, hogy butaságot kérdezek, nem értek valami triviális dolgot, ugyanakkor az évet végül sikerült 5-össel zárnom.

Nagyon megviselt a gimnázium alatt a magány meg a kirekesztettség és legfőképpen a többiek ellenségességével nem tudtam mit kezdeni.

Kellemetlen volt a helyzet, mivel a testi fogyatékosságom és a torna alóli felmentésem miatt lényegében elvárták tőlem, hogy egy visszahúzódó, csendes "karakter" legyek, aki kerüli a mozgást. Ez teljesen ellentétben áll a valódi személyiségemmel. Én valójában nagyon szeretek sportolni, mozogni, edzeni, új dolgokat kipróbálni. A problémám csak az, hogy nem nem tudok annyit teljesíteni, mint egy átlag ember, mivel hamarabb kifáradok. Ezért is lettem felmentve inkább, amit végig elleneztem, de itthon rábeszéltek, hogy így jobb lesz, mert úgysem tudnék annyit teljesíteni, amennyit egy tesi órán kell. A gyakori és váratlan lebetegedések miatt meg problémám lett volna az hiányzásokkal is.

Emiatt az ellentét miatt, hogy úgy éreztem mintha a társadalom elvárja tőlem, hogy egy súlyosan beteg mozgássérültként éljek (már elnézést a mozgássérültektől és súlyosan betegektől) illetve ahogy valójában élni akartam, iszonyú nagy feszültség volt bennem.

Végül leérettségiztem és otthagytam ezt az ellenséges környezetet. Szabadon járhatok edzeni. Sokszor ügyetlennek és mindenben kezdőnek érzem magam, mert a mozgáskoordinációm nem annyira kifinomult és az erőnlétem sem fejlett. Viszont jól érzem magam az edzéstől és úgy tűnik, hogy a rendszeres mozgás jó hatással van a közérzetemre. Ugyanakkor kicsit le is szív a szellemi kapacitásomból.

Bekerültem arra a szakra és arra az egyetemre, ahova vágytam és azt tanulom, amit mindig is akartam. A tanulmányaim elég jól indultak, már-már átlag középszint fölöttinek éreztem a teljesítményem az 1. év során. A 2. évtől viszont mintha zuhannék lefelé. A 3. évben már komoly tárgyakat buktam el.

Próbálom magamban megfogalmazni, hogy mik lehet ennek az oka.

Találtam egy edzés jellegű csoportot, ahova szeretek eljárni. A tavalyi évem nehéz volt. Itthon állandó konfliktusok voltak belőle, hogy miért járok el. Az volt a bajuk, hogy féltettek, hogy valami bajom lesz és hogy idő megy el rá. 3. évben gondoltam engedek a nyomásnak és felhagyok az edzéssel. Ennek következtében a tanulástól is elment a kedvem és pocsék féléveket alakítottam.

Időközben lett egy barátnőm. Barátságból alakult ki és már tart egy ideje. A barátnőmnek családi problémái voltak, amik az én hangulatomra is kihatottak. Az én családom sem örült, hogy barátnőm van. Engem nyomasztott ez a helyzet, hogy van egy barátnőm, akinek családi problémái vannak és az én családom kb csúnyán néz rám, amiért nem a tanulással foglalkozom. Így elég nagy feszültség keletkezett bennem, és bár próbáltam a tanulásra figyelni, nem ment annyira.

A másik ok, hogy valóban csökkentett képességűnek érzem már magam. Bár szellemi fogyatékosságom tudtommal nincs, de mintha lassú lenne a felfogásom. Mindig félreértek valamit és nehezen értem meg az új dolgokat. Volt, hogy több napot eltöltöttem egy feladat megcsinálásával, ami másoknak 1 nap alatt is ment. Látom, hogy sokan kiestek a szakról, sokan lasabb tempóra váltottak és sokan nagyon jól mennek. Mostanra úgy tűnik, hogy én kezdek egyre lejebb csúszni, akik kezdetben nem haladtak jól, azok is beelőztek már.

Sokszor érzem, hogy jól jönne valami segítség. Látom, hogy akinek vannak barátai, együtt tanulnak vagy koliban vannak, mintha jobban haladnának. Én nem vagyok kolis és olyan közeli barátságot sem alakítotam ki senkivel, hogy együtt tanuljunk. Gyakran lennének kérdéseim vagy meg nem értett apróságok, amik miatt fennakadok egy feladat kapcsán, de nem tudom feltenni senkinek.

Az előző évem pocsékul alakult. Nyáron kipihentem magam és a mostani félév már jobban kezdődött, de most elbizonytalanodtam. Mintha nem érezném magamon a fejlődést.

És időnként rám telepedik ez a kilátástalan és depressziós érzés. Ez eléggé elveszi a kedvem a tanulástól.

Érdekelne a véleményetek, esetleges tanácsotok.