A pszichoterápia során a beteg érezheti magát kellemesen is?

Szerintem maximum akkor érzi magát kellemesen a páciens, mikor a kialakult kötődés során elkezdik nagyon pozitív érzelmek fűzni a terapeutához. Illetve, ha nagyon eltökélt így észreveszi és tud örülni az apróbb eredményeknek is.

De összességében egy terápiára sem lehet azt mondani visszanézve, hogy egy "nagy pozitív élmény volt". Ez egy közös nehéz munka, küzdelem.

Neked rá kell hangolódni a páciensre és úgy gyógyítani, ami számára a leghatékonyabb, de úgy szerintem egy profi szakember (akár orvos, akár pszichológus) se tud végigvinni kezelést, hogy a páciens végig úgy érezze magát mintha nyaralna.

egy pszichoterápia egyébként nagyon felkavaró, nehéz, és súlyos életérzéseket okoz. De nem csak ott, amikor bent vagy a terápián azon az egy órán, hanem úgy arra az időszakra nagyon felboritja az érzelemvilágod. Meg merem kockáztatni, hogy nagyon dolgozni se képes az ember ez idő alatt. lehet hogy gyógyszert is adnak, hogy alkalmasabbá váljál a terápiára, ne csapongjanak a gondolataid.

De annak ellenére hogy felborit, és súlyos, valahol mégis jó időszak, én szerettem.

Csatlakozom az előttem szólókhoz. A terápiás folyamat kínkeserves. De ez nem jelenti azt, hogy ne érné meg, és ne lennének benne örömforrások.

A terapeuta feladata nagyon összetett. (Mondjuk többféle módszer létezik, én a pszichodinamikust ismerem, azt írom le...)

Egyrészről a terapeutának kell érzékelni, ha valami éppen tudatközeli állapotba került a páciensnél, és ezt segíteni felszínre hozni. Néha szembesíteni önmagával (ilyenkor bizony nagyon sok indulat lehet a páciensben, főleg, ha esetleg túl korai a szembesítés).

Emellett pedig gyakorlatilag kötődési személyként kell felkínálni magát a terapeutának, aki egy biztonságos bázist jelent. Ez csak akkor lehetséges, ha a terapeuta nem fél belemenni a terápiás kapcsolatba a teljes személyével. Ha ő nem tud elmélyülni, teljes személyiségével jelen lenni, akkor a pácienstől sem várhatja el.

Egyébként a terapeutáknak kötelező a saját terápiás tapasztalat, tehát a legjobb, ha minél intenzívebben csinálod, és akkor a saját bőrödön fogod megtapasztalni mindazt, amit a pácienseid megtapasztalnak. Ha ezt komolyan veszed, akkor nagyon jó terapeuta lehetsz, ha csak ímmel-ámmal csinálod a saját terápiát, akkor nem fogsz tudni segíteni.

Én biztatlak, mert a jó terapeuta igazi kincs! Olyan változásokat tud generálni, ami kívülállók számára elképzelhetetlen, gyakorlatilag néhány hónap (év) alatt teljesen újra lehet építeni a személyiséget. Attól, hogy ez a páciens számára borzasztóan megterhelő, még nagyon hálás feladat! Én végtelenül hálás vagyok a terapeutámnak. Összességében nagyon pozitív a benyomásom a terápiámról (bár sokszor elmondom, hogy amúgy kb. egy pokoljárással ér fel).

A lényeg a lényeg: csináld végig minél intenzívebben a saját terápiát, és tudni fogod, hogy hogy segíthetsz leginkább! :)

Eszembe jutott egy hasonlat...

A pszichológus nagyjából olyan, mint a szülészorvos... a szülés sem egy fáklyásmenet, iszonyatos fájdalmakkal jár, mégis a legtöbb nő végtelenül hálás a szülészorvosának, aki segítette ebben a folyamatban, és a fájdalom ellenére az életben a legcsodálatosabb dolog a világra hozni egy gyermeket!

Na ilyen a terápia is. Végül is az is egy szülés! :) Kínkeserves, fájdalmas, mégis csodálatos. És a végén születik egy új ember. :)