Miért érzem úgy, hogy bármelyik pillanatban sírva tudnék fakadni? Mi bajom van?

"Nemigazán lenne rá okom"

de van rá okod le is irtad mi xd

Szerintem depressziós vagy. Valószínűleg az a gondolat, hogy elégedetlen vagy az életeddel, egyszerűen megbetegít, és egy sötét jövőképhez vezet. Amikor valakinek valami olyan van az életében, amivel "nem tud elszámolni", pl. hibáztatja magát múltbéli dolgokért, úgy érzi, nem tud változtatni valamilyen rossz tulajdonságán, meggyőződése, hogy nem lehet pozitív a jövője, akkor állandóan ezzel a gondolattal foglalkozik, konfliktusba kerül magával, és az kb. a legrosszabb, ami történhet az emberrel lelkileg. És nem a levegőbe beszélek: én magam is ettől szenvedek már több éve. A kamaszkoromban voltak beilleszkedési problémáim, nem vállaltam fel az arcomat és a valódi vágyaimat, emiatt elkezdtem magamat vádolni, emiatt befelé fordultam, emiatt ingerlékeny és cinikus lettem és a csajok sem jöttek, emiatt kitaláltam, hogy csődtömeg vagyok és még tovább vádoltam magam és így tovább. Aztán ahogy jó sok időt töltöttem otthon, bőven volt időm agyonelemezni magam, meg már előre lejátszani az életemet és levonni a tanulságot, hogy minden szar :D Úgy érzem, most már azért kifele jövök ebből.

Pár jó tanács:

1. Először is mindenképp fordulj szakemberhez. Az is lehet, hogy valamilyen szervi háttere van, pl. valami nem termelődik elég örömhormon vagy ilyesmi. Nekem ez gyanúsnak tűnt, ahogy olvastam a soraidat, mert egyrészt írtad, hogy ez az egész még nem is olyan régen nem volt így, másrészt meg ez az egész sírós hangulat... Ezt érdemes lenne kivizsgálni.

2. Csajok: szerintem használd fel azt a gondolatot, hogy már volt kapcsolatod, meríts ebből erőt. Nekem pl. az az egyik fő önvádam magammal szemben, hogy itt vagyok 21 évesen, volt 1 darab kapcsolatnak nevezett elég komolytalan valamim, nem voltam még lánnyal, kihasználatlan maradt a kamaszkorom stb. Te megnyugtathatod magad azzal, hogy csak rossz korszakod van éppen, de amúgy képes voltál már a kapcsolatra, tehát rendben vagy.