Akkor én most kényszerbeteg vagyok? Vagy szimplán bolond?

Visszatérő gondolataim vannak arról, hogy általam szeretett embereket bántsak, pedig nem haragszom senkire, nem akarok igaziból bántani senkit. De sokszor vannak olyan gondolataim, hogy "mi lenne ha megölném", "mi lenne ha megütném", és magammal kapcsolatban is érzek ilyeneket, pl.: "mi lenne ha beugranék a metró alá"...stb.

Nagyon nagyon szeretem a családom, a barátaim, semmi bajom nincs az átlagos "kamaszdolgokon" kívül, de ezek a gondolatok mégis kínoznak. Ha nagyon el vagyok foglalva valami mással, akkor nem jönnek elő, de akkor egy idő után észreveszem, hogy "jéé nem jött elő", és akkor persze rögtön előjön. Olvastam erről, kényszergondolatoknak hívják az ilyet... Képtelen vagyok erről leszokni, mert cselekedetekről még csak-csak, de gondolatokról szerintem nem lehet leszokni, mert ha valamire nem szabad gondolni, az még inkább elő fog jönni, szóval ez egy ördögi kör. Rettenetesen félek, hogy skizofrén leszek, vagy valami más elmebeteg, akit becsuknak elmegyógyba egy idő után, és nem szeretnék olyan lenni, úgy élni, gyógyszereket szedni... Én egyetemre szeretnék menni, majd családot alapítani, ÉLNI... De félek, hogy megbolondulok, és akkor ez nem fog menni. Szerintetek bolond vagyok?

Amúgy ezt a cikket olvastam:

[link]

A kényszergondolatokról írottak közül több minden is stimmel, de cselekvések, rituálék nem tartoznak még hozzá, ezért félek, hogy valami nagyobb bajom van.