Mit csináljak? Nem ismerek magamra, és a környezetem sem ismer rám.
Sose voltam életvidám, meg semmi, a barátaim tudtak a szuicid hajlamaimról, szidtak is érte rendesen. A szüleim nem tudnak semmiről.
Nem hiszek a mentális betegségekben,egyáltalán. Szerintem nincs depresszió,csak önsajnálat.
Én azért vagdosom a kezem,mert úgy érzem, nem kellene itt lennem, a szüleim nem akarattal csináltak meg, apámnak nem is kellek,anyámhoz sosem érhetek fel.Jobb lett volna mindenkinek, de főleg nekem,ha nem születek meg.
Minden apróságot bántásnak veszek a családtól,barátoktól. A tanulás már nem érdekel, pedig eddig jó tanuló voltam.
A reakcióim az ilyen "bántásokra" tudom, hogy nem helyesek, és ha visszaidézem magamat utólag, el se hiszem,hogy ezeket a dolgokat én mondtam. Csomó olyan pillanatom van, mintha az nem is én lennék.
Nem tudom mit csináljak. Hiába próbálom az öngyilkosságot, a kezem mindig csak kicsit vérzik, más módszerhez nincs bátorságom. De így meg el fogom rontani az egész életemet. Elmarok magam mellől mindenkit.
Nem tudom mit csináljak.Tudom,hogy ez nem betegség,ezért nem is szólok a szüleimnek. Ez egy rossz életfelfogás,és nem tudom hogy változtassak rajta.Mit csináljak?
válasza:Menj el orvoshoz, ezt komolyan mondom. Ha kicsit utánajárnál, akkor láthatnád, hogy a depresszió ill. más mentális betegségek igenis létező, valós betegségek. A társadalom tudatlansága meg előítélete az, ami miatt te önsajnálatnak tartod.
Az agyad is egy szerved, nem? Dehogynem. Ugyanúgy meg tud betegedni, mint a tüdő vagy a vese. Keress rá a neten: CT felvételek bizonyítják, hogy a mentális beteg agy más, mint az egészséges. Csak egy példa, de biztos bővebben is találsz róla:
válasza:De ehhez beszélni kellene anyukámmal
De ő meg elítél mindenkit,aki ilyen. Azt mondta egyszer,hogy öngyilkosságra csak az gondolhat, aki rákos és fájdalmai vannak.
válasza:Nem muszáj anyukáddal beszélned, bár szerintem ez lenne a legjobb megoldás. Ha még iskolás vagy, akkor az osztályfőnök, ill. az iskolaorvos is tud segíteni.
Tudom, az emberbe azt nevelik, hogy egy szégyellnivaló, hogy ezt rejtegetni kell, de hidd el, nem így van! Attól, hogy ennek a betegségnek nincs kézzelfogható tünete, még ugyanúgy kezelni kell, gyógyszerrel és/vagy terápiával.
Egyébként szerintem az ember könnyen mond ilyen dolgokat, mint anyukád. A többség csak akkor jön rá, milyen komoly dologról van szó, mikor testközelből tapasztalja meg a dolgokat. Ha anyukád megtudná, mekkora a baj, biztos nem venné félvállról, hisz a gyereke vagy.
Akár hányszor elkezdtem volna mondani neki, mindig ugyanaz a válasz jött: Nem tudok olyan lenni,mint ő,aki simán feldolgozta a válást meg a szülei halálát és egyedül felnevelt egy gyereket,én csak sajnáltatom magam, csinálom a problémát akkor is,ha nincs, de majd akkor leállok,ha kapok egy hatalmas pofont az élettől.
Ennyi
Viszont az osztályfőnökömben megbízom...Az még járhatóbb út.
Köszi a válaszokat egyébként :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!