Elegem van! Már nem bírok a fájdalommal együtt élni, napról napra nehezebb. Mit tehetnék, hogy jobb legyen?

Komplex családi problémám. Megoldhat lenne, de mivel rajtam kívül senkit nem érdekel. Eddig úgy vettem észre, hogy apukámat és tesómat foglalkoztatja a dolog, de csak malmoznak. Amint megvalósítható ötlettel állok elő a megoldásra, leszavazzák, vagy benyögik, hogy őket ez bizony nem érdekli. Konkrétan ma mikor beszélgettem apuval, feljött a téma, és kvázi közölte, hogy nem érdekli a dolog és nem is akar partner lenni a megoldásban. Holott ő is és húgom is állandóan szenvednek ettől a problémától. Részleteket nem igazán szeretnék írni, mert egyrészt iszonyatosan hosszú (16 évvel ezelőtt kezdődtek az előzmények, amikor anyukám meghalt; másrészt elég szánalmasnak érzem a helyzetet, hogy csak ki kéne állni magunkért és lépni, mégsem tesz senki semmit).

6 éve vagdosom magam, hosszabb-rövidebb kihagyásokkal. Most megint előjött, soha ilyen mélyen még nem csináltam.

Aludni nem bírok, alig-alig alszok éjjelenként, a suliban alig tudok koncentrálni. Már sírni sem tudok, csak kattogok és ég a lyuk a mellkasom közepén.

Pszichológushoz járok, heti egy alkalom (suliban), de nekem ez kevés.

Mit tehetnék, hogy felnyissam a szemüket, hogy igenis lépnünk kellene? Kétségbe vagyok esve, tehetetlennek érzem magam... Most is arra várok, hogy mindenki elaludjon, és kimehessek a fürdőbe szétvagdosni a combomat...

Nem szeretnék meghalni, de így élni sem. :(