Nem tudom feldolgozni hogy iskolás éveim alatt én voltam a suli nyomorékja akit mindenki piszkált, hogyan segithetek magamon?

Keress fel egy kineziológust hátha segít. Meg kellene tanulnod kiállni önmagadért, és nem azzal foglalkozni hogy ez kinek tetszik vagy kinek nem. Túl kell lépned az iskolai szekálásokon, mert ezen a legtöbben átestek, és a szekálók is csak kompenzálni akarnak valamit, nyugi. Nem biztos hogy a te életed szarabb mint az övé.. A másik meg, a kezedbe kellene venned az életed irányítását, mert így tényleg nem sok értelme van. Senki nem mondta hogy a változtatás egyszerű lesz. Miért szekál amúgy mindenki?

A másik hogy szégyen, hogy ilyen írsz le, hogyha valaki előtted esne össze kiröhögnéd.. Neked orvos kellene, aki segítene feldolgozni az életed. És anyád meg apád fog eltartani amúgy életed végéig, mert utálsz mindent és mindenkit?

Ezt a dühöt, elfojtást nem nagyon tudod egyedül kidolgozni magadból. Pszichológust vagy legalább önismereti csoportot javasolnék első lépésben, másodikban valami hobbit - lehet akármi, amit szívesen csinálsz, és sikerélményt ad, akár sport is, edzés, esetleg testépítés. A barátok, ha legalább egy-kettő van, sokat tudnak segíteni. Nem kell mindenkinek megfelelni, saját, a társaságtól független célt pedig azért lenne érdemes kitűznöd, hogy annak az elérésére koncentrálj, ne önmagad elfogadtatására.

Ismertem ilyen srácot, őt is folyamatosan piszkálták, minél több dührohamot kapott tőle, annál jobban. Neki az segített, hogy volt két barátja az osztályban (általánosban), akik kiálltak mellette, az egyikkel biciklizni jártak, a másikkal kosarazni. A barátság kitart még mindig, középsuliban már be tudott illeszkedni az osztályba, pedig hárman háromfelé mentek.

Nem minden közösségben tapasztalnál piszkálást. Ha piszkálnak akkor nem a megfelelő közösségben, vagy nem megfelelő beosztásban vagy például egy munkahelyen.

Sok külföldön dolgozó ismerősöm ugyanazt mondta egymástól függetlenül, hogy amióta odakinn dolgozik gyöngy az élete de kizárólag akkor ha odakinn elkerül minden magyart. Mert ha kettő is összetalálkozik akkor marakodnak.

Diplomásként én sem jókedvemben dolgozom a saját otthonomban illetve a szülői gazdaságban. Mert minden munkahelyen kihasználtak és megaláztak. De így irigyelnek, mert szabad az életem, akkor és oda utazom ahova akarok. És még akkor sem piszkálnak ha netán okot adnák rá.

Egyszer a Kékfényben hangzott el egy különös mondat. Az hogy a magyarságunk leginkább egy börtönre hasonlít, ahol az a szabály hogy üss vagy téged ütnek. Sajnos tényleg ezt tapasztaltam. Mióta az agresszívabb ismerőseim viselik a terheket a munkahelyeiken én meg a sajátomban dolgozva (nem szívesen mondom ki de) fejükre csinálok amiatt hogy én meg nem szívok idegen munkahelyen, úgy már nem piszkál egyik sem, hanem még az ajtót is megfogja és előre enged udvariasan. Röviden úgy mondanám hogy tiszteld önmagad és mások is tisztelni fognak.