Minden autistának nehezen megy az érzelmek leolvasása az arcról?

nem. ez nagyon változó.

Én pl felismerem a főbb érzelmeket, de a mértéküket vagy pontos okukat már nehezebben vagy egyáltalán nem tudom megmondani. Kiskoromban sokkal rosszabbul ment.

Ahhoz, hogy pontos választ tudjunk adni a kérdésre, minden autistát ismerni kellene. Statisztikai adatok alapján igen, ez egy jellegzetes tulajdonság az autiknál. Én Aspergeres vagyok és gyerekkoromban külön tanulnom kellett, hogy mikor kell mosolyogni, mikor sírnak a gyerekek, képekről kellett felismernek ezeket és párosítani őket a mai emojikhoz hasonló kis ábrákkal. Később, az iskolában már tudatosan figyeltem az embereket és otthon, a tükör előtt gyakoroltam pl. a mosolygást, a meglepett arcot, amely utóbbit egyébként azóta sem sikerült elsajátítanom. Ha egy arckifejezést láttam, akkor megfigyeltem, hogy mit mond hozzá az illető, és amikor már sok emberen megfigyeltem ezt, volt egy statisztikám arról, hogy az adott gesztus milyen helyzetben használatos. És aztán én is elkezdtem használni, persze előtte gyakoroltam otthon. Mások leolvasása elég jól ment már úgy 8-10 éves koromban, a saját érzelem kifejezésével viszont most, huszonévesen is bajok vannak. Emellett gyakran nem értem az utalásokat, főleg a szexuális tartalmúakat, ilyenkor általában csak nézek, hogy min nevetnek a többiek. Sokszor nem veszem észre, hogy épp hozzám beszélnek, vagy amikor céloznak valamire. És ami talán különös, de nem tudok szájról olvasni. Az én bolygómon nem tanítottak ilyeneket. :)Minden, ami spontán metakommunikációnak tűnik, az nálam hosszas munkával betanult sémák halmaza, amelyeket másokon figyeltem meg és újra és újra alkalmazok.

Viszont ennek ellenére nagyon jó előadó vagyok, a baj akkor van, ha kétirányú a kommunikáció, vagyis nekem is értelmezni kell mások metakommunikációját.

Nekem a leolvasás sosem ment nehezen, de igazából lehet, hogy nem az arcról olvastam le, hanem megéreztem, hogy mi van a másik emberben. Nekem inkább a verbális kommunikációval van bajom. Pl. nem értem, hogy ha egyenesen kimondok vagy megmagyarázok valamit, akkor abba az emberek mért látnak bele mindenféle mögöttes tartalmat. Pontosan úgy értek mindent, ahogy mondom, és ezt a legtöbb ember képtelen felfogni, én meg ettől ideges leszek, mert ha az nem elég jó nekik, hogy nyílegyenesen kimondom, amit gondolok, akkor mégis hogyan fogalmazzam meg, hogy megértsék? Emiatt volt már egy csomó konfliktusom, és vesztettem már el igaznak gondolt barátokat.

Ja, és én nem diagnosztizált autista vagyok. Vagyis gyerekkoromban nem tudtam, hogy mi a baj velem, és nem kaptam semmiféle fejlesztést vagy segítséget.

Engem enyhe autizmus spektrumzavarral diagnosztizáltak. Az Asperger tudtommal.

Nekem mindig nehezemre esett leolvasni mások arcáról az érzelmeket és a testi kommunikációt.

Mikor 14 éves voltam akkor tanultunk a suliban valamennyi testbeszéd jelet.

Általános iskolában mindig mondták nekem hogy nem vagyok lelkileg rendben és az arckifejezésem szerint szomorú vagyok. Én mindig mondtam hogy nincs semmi bajom, az arckifejezésem pedig nem mutat igazságot. Aztán 19 évesen hivatalosan is megerősítették hogy depresszióm van. Azóta már megjelentek az érzelmeim is, rossz lelki állapotban vagyok. Bár állítólag már minden rendben van velem, sajnos én így is csak a halálra vágyom. :(

De ha én gyerekként hallottam volna az Asperger szindrómáról lehet jobban értettem volna ezeket. Gyerekként fel sem fogtam ezeket. Olyan mintha gyerekként nem is éltem volna. Így éltem meg.