Mi lesz azokkal az emberekkel, akiknek félresiklott a személyiség fejlődése?

Kicsi koromtól kezdve mindig kritizáltak, maceráltak valamivel a körülöttem lévők. A családban is, de az iskolában az osztálytársak meg még inkább. Na ettől aztán úgy elment az önbizalmam, és olyan gátlásos lettem, hogy egyszerűen nekem nem megy a felnőtt élet. A munkahelyen, ahol szintén vannak konfliktusok, rendre olyan dolgokat vár el tőlem az élet, amikre engem nem készített fel senki, és nem tudok velük mit kezdeni. Szórakozni menni sem tudok, mert legszívesebben elbújnék, hogy senki még csak ne is lásson. A tanulásra sem tudok már koncentrálni, mióta rájöttem, hogy a tanulás nem oldja meg ezeket a problémákat. Pedig régen osztályelső voltam, annyira jól ment. Mondanom sem kell, párkapcsolatom sincs, soha nem is volt, barátom is csak kevés van, és velük is csak ritkán találkozom, mert félek, hogy ha megérzik, hogy milyen problémás vagyok, akkor ők is elfordulnak majd tőlem. Mi lesz így velem? Mások is vannak ezzel így? Ha sikerült, hogy törtetek ki ebből a helyzetből? Régen mindig abba kapaszkodtam, hogy még olyan fiatal vagyok, és még annyira előttem az élet, hogy még bőven van időm megváltozni, és még semmi sincs veszve, de ma már ez sem igaz, mert már 30 körüli vagyok. :( El fog majd múlni ez az érzés, hogy nem tudom elfogadni, hogy így ment el a fiatalságom, vagy most már életem végégig ezt az ürességet érzem majd?