A leírtak alapján mi bajom lehet?

Ha valahová kötelezően mennem kell (hivatalos ügyeket intézni, boltba, orvoshoz stb..), akkor előtte való este nem igazán tudok elaludni vagy csak nagyon-nagyon nehezen. Nem tudom konkrétan megmondani, hogy mitől félek vagy izgulok ilyenkor. Ha boltba megyek a sok ember zavar, olyankor frusztrált, feszült leszek, szorongani kezdek (főleg ha nagy a sor és előttem is, mögöttem is emberek állnak) és úgy érzem, hogy ki kell mennem a boltból és ki is megyek. Két konkrét példa jut most hirtelen eszembe:

1. Ez a napokban történt velem, orvoshoz kellett mennem. Semmi extra, csak a bőrgyógyászatra mentem, azt is tudtam, hogy miért megyek. Alapvetően ezért nem szokás idegeskedni. Én mégis, alig bírtam elaludni előző este, mert előjött a szokásos nyomasztó, szorongó érzés. Ezt az érzést sem tudom pontosan leírni, ahhoz tudnám hasonlítani, mint amikor egy nagy vizsga előtt izgalomban vagyok, de mégsem olyan, mert ez inkább rossz, nyomasztóbb, frusztrálóbb.

A rendelő előtt rengeteg ember volt, bennem pedig egyre erősödött az a bizonyos nyomasztó, szorongató érzés. A pulzosom meg 90-100 között volt (azért tudom ilyen pontosan, mert van egy pulzusmérős aktivitásmérőm).

2. Ez tavaly őszzel történt, egy másik városba kellett mennem, szintén orvoshoz. Előtte pár nappal már egyre fokozódott bennem a frusztráció, ideges voltam, mert vonattal kellett menni, ahol elég sok ember van valamint egy sokkal nagyobb városba mentünk, ahol szintén sok ember van. Az utazás előtti nap már hajnalban felkeltem, totál izgatottan, vissza sem tudtam aludni. Örültem ennek, mert azt hittem, hogy így könnyebben fog menni az elalvás majd este. Hát nem. Egész éjszaka csak forgolódtam, 1 percet nem tudtam aludni. Egész úton bennem volt ez az érzés, kb. addig, amíg bejutottam a dokihoz. Mikor kijöttem, akkor kissé elmúlt, aztán hazafelé a vonaton megint előjött. Mikor hazaértem elmúlt ez az érzés.

Visszagondoltam és már középiskolában is éreztem hasonlót rendszeresen. Mikor bekerültem középiskolába, akkor volt 2 osztálytársam, akikkel általánosba együtt jártam. Vasárnaponként estefelé mindig felhívtam az egyiket, hogy jön-e holnap, mert egész este azon izgultam, hogy mi lesz, hogy ha nem jönnek. Ennek sincs semmi értelme, tudom jól, mégis emiatt szorongtam mindig.

Most a munkahelykeresésnél látom kárát ennek. Ha sikerül is bekerülnöm egy munkahelyre, akkor ott is szorongok a sok új embertől, van, hogy a beszédem is meg-megakad néha a frusztráltságtól ilyenkor pedig még kellemetlenebbül, nyomasztóbban érzem magam és rendszerint az a vége, hogy felmondok, mert nem bírom tovább elviselni ezt az érzést. A másik dolog, ami ilyen esetekben zavarni szokott, az a munkaidő. Délelőtt még el-elvagyok, de déltől délutánig kínszenvedésnek élem meg az egészet. Nem azzal van a bajom, hogy dolgozni kell, hanem azt érzem, hogy otthon akarok lenni, a szobámban. Ilyenkor a szorongó, frusztráltság érzés mellet melankolikus érzés fog el.

Ezeken felül pedig az utóbbi 1 évben kb. napi szinten gondolok az öngyilkosságra, mint utolsó mentsváramra a kilátástalan jövőm és zéró motiváltságom miatt.

A családom szerint a szorongás a bajom, és próbálnak győzködni, hogy menjek el egy orvoshoz, mert ez egyre rosszabb lesz. Ezt én is kezdem belátni, mert az utóbbi időben (mondjuk fél évben) érzem, hogy rosszabb állapotban vagyok, mint előtte voltam.

Szerintetek ha elmennék egy pszichiáterhez, az segítene valamit? Pszichológushoz két okból nem tudok elmenni: nincs rá pénzem és itt, ahol én lakom 80 km-es körzetben nincs pszichológus, még magánrendelésben sem.

28/f