Hogy tudják viszonylag könnyen gondozni egyesek demens hozzátartozóikat?

Ismerek ilyet, de nem családtag gondozza, hanem otthonban van. Mindenesetre sok függhet attól, hogy ki ő neked (pl. nem mindegy, hogy saját édesanyád vagy távolabbi rokon-e), meg hogy egyáltalán milyen állapotban van - és persze minden egyes beteg más, és változik is az állapota időről időre a folyamatos romláson belül is. Ja, és ismerek valakit, akinek volt egy otthon gondozott demens rokona - és hát nagyon nehezen bírták ők is. (Azóta meghalt.)

Biztosan nagyon nehéz nektek, de muszáj kitartani a gondozásban. Próbálj úgy tekinteni rá, mint egy gyerekre, aki nem tehet róla, hogy olyan, amilyen: ügyetlen, butácska, stb. Minél jobban szeretted régebben, annál könnyebb lehet, gondolom. Meg minél többen gondozzátok, annál jobban eloszlik a sok tennivaló is, meg a felelősség is.

Nem tudom hány éves vagy, de inkább később, mint soha... Sikerült rájönnöd, hogy a Facebook a képmutatás és az álszentség melegágya. Ahogy általában az élet is, annyi különbséggel, hogy a Facebookon, névvel, arccal még álszentebbek az emberek, mert amit ott vállalnak az már örökre visszakereshető marad, az elhangzott szavakat meg letagadhatják, illetve aki nem hallotta őket azt nehéz meggyőzni róla.

Én úgy gondolom van talán 1% olyan ember, aki tényleg birkatürelmű és tényleg őszintén, belülről van benne ez a "dobj vissza kenyérrel" mentalitás. Nem rákényszeríti magát, mert ez a társadalmi elvárás, vagy mert ennek szeretné mutatni magát. Hanem szívből jön neki. Nagyon kevés ilyen ember létezik.

Az összes többi két csoportra osztható. Aki szintén hozzád hasonlóan legszívesebben kinyírná, csak így próbál meg kompenzálni, hogy valóságtagadásba menekül.

A másik pedig anyagi haszonszerzés reményében fogait összeszorítva gondozza és számolgatja, hogy még ha 10 évet él is megéri utána örökölni egy 80 milliós villát meg egy nyaralót, mert annyit munkával sosem keresne meg ennyi idő alatt.

Ne legyenek hamis illúzióid, a társadalom sajnos ilyen...