Egy állásinterjún mennyire ciki bevallani a mentális problémákat?

Nem szokványos állásinterjú lesz, hanem egy felvételi-interjú az egyik ellenzéki pártba (Momentum), csatlakozni szeretnék hozzájuk (nyilván, először csak szórólapozó önkéntes lennék vagy ilyesmi... stb.).

Borderline vagyok, pszichológushoz járok, gyógyszert szedek, voltam már kórházban öngyilkossági kísérlet miatt meg hasonlók. Nyilván, ha ez egy "normális" munkahely lenne, egy normális interjú, akkor ezeket nem mondanám el, viszont ebben az esetben úgy érzem, hogy segítségemre lehetnek a problémáim. Sőt, úgy alapjáraton szerintem sokkal különlegesebb látásmódot és időnként különlegesebb elhivatottságot hordoz magában az, hogy én borderline vagyok és, ha ezeket elhallgatom, akkor úgy érzem, hogy önmagamat nyomom el. Szeretném kihasználni az időnkénti vadságomat és egyediségemet, viszont, ha elhallgatok mindent, akkor valószínűleg nem kapok lehetőséget erre.

Plusz vannak olyan kérdések, amiket csak nagyon sok csavaros hazugsággal lehetne megválaszolni, ami nyilván egy állásinterjún nem lenne nehéz, de egy ilyen barátibb felvételizős beszélgetésnél szerintem igen.

18 vagyok.