Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Hogyan lépjek előre?

Hogyan lépjek előre?

Figyelt kérdés

2015-től úgy egy évvel ezelőttig egy elég sikeres internetes projektet futtattam. Nem saját névvel és nem is youtube kihívás videókat, hanem olyasmit, ami tényleg hasznos és segítettem vele másoknak.

Ezidő alatt ennek rendeltem alá mindent, aminek következtében kibuktam az ország egyik legjobb egyeteméről, miközben a kisujjamat se kellett megmozdítanom, hogy bekerüljek.

Nem bántam különösebben, mert nem tetszett az "egyetemi légkör" az emberek, a város. Sose tudtam megtanulni, hogy miképp kell tanulni, szóval ha rá is szántam magam csak néztem a könyv egy oldalát órákig.

Emellett volt egy vállalkozásom egy ismerősömmel, így nem aggódtam túlságosan, hogy mi lesz velem.

Pár hónapig minden jól ment, majd az internetes dolgomon keresztül megismerkedtem egy fiatal kora(19) ellenére alkoholproblémákkal küzdő lánnyal.

Úgy tűnt, hogy már túl van ezen, szóval fél év ismerkedés után összejöttünk, de pár hónapra rá újra elkezdett inni, hála az újdonsült barátainak a karról.

Próbáltam vele beszélni, de ha egy hétig bírta, ezért folyamatosan stresszeltem, nem tudtam aludni, a végén pedig már fizikai problémáim is voltak.

Emiatt nem csak, hogy a kedvem ment el a saját projektemtől, de még a vállalkozásunkban rám eső munkával is folyamatosan késtem, ami miatt végül ki lettem rakva onnan.

Ekkor már elegem volt mindenből, majd mikor szinte egyszerre törölték minden közösségi médiás oldalam, miután egy kedves "valaki" tömegesen jelentette őket, egyszerűen felszívódtam annak ellenére, hogy hetente több tízezer emberhez értem el.

Mióta viszont ez megtörtént teljesen üresnek érzem az életem. Néha úgy érzem, hogy az agyam egy teljesen üres papírlap és nem jut eszembe semmi.

Próbáltam valami hobbit vagy akármit találni, ami leköt, de hiába, az egyedüli dolog, ami a korábbi projektem mellett érdekelt az a katonaság volt.

Jelentkeztem tisztképzőre, sikerült minden, úgy éreztem haladok valahova, de egy adminisztratív hiba miatt (részemről) nem vettek fel, és idén már nem próbálkozhatok újra.

Úgy érzem, hogy a múltban ragadtam, minden és mindenki elmegy mellettem. Látom, ahogy a barátaim egyre inkább elkopnak mellőlem.

Egy dal, egy hely elég ahhoz, hogy emlékek árasszák el a fejemet ebből az időszakból, néha pedig már egy fa körvonala is a lemenő nap fényében.

A múlt rabszolgájának érzem magam, nosztalgiázva egy olyan idő után, ami többé nem jön vissza, és ötletem sincs, hogyan tudnék kimászni ebből a helyzetből.


24/F


2019. jan. 24. 19:01
 1/2 anonim ***** válasza:
Múltbeli problémákon túl kell lépni, ehhez kérj segítséget szakembertől, mert nagyon emészt. Lehet az elég ha kibeszéled magadból. A közösségi médiás oldalt nem tudod újra kezseni
2019. jan. 25. 10:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:

1.vagyok - Bocsi valami félre ment.

A közösségi médiás oldalt nem tudod újra kezdeni? Rá kéne jönni miért törölték és úgy máshogy csinálni ne legyen újra gond belőle.

A múlthat engedd el. Az a lány rossz hatással volt rád. Ha igazán számítottál volna neki, letette volna az italt. Még nagyon fiatal és bolond. Lehúzott magával.

2019. jan. 25. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!