Ha a huszas éveim második felében álmodozó vagyok, nincsenek céljaim, nehezem, vagy nem találom a helyem a valódi világban, vagy nem értem azt, az milyen mentális betegségre utal? 26/F

Enyhe depresszió. Nekem is ez van, de én akarattal küzdök ellene. Egyelőre sikerrel. A borderline más.

Nem kell egyből mentális betegséget magadra húzni.

Nekik érzelmi kitöréseik vannak, például egyik pillanatról a másikra dühösek lesznek. Nekik vannak céljaik és barátkoznának, de egy ép ember ezt általában nem viseli el, így nehéz dolguk van.

Az ilyesmi okozhat mentális betegséget, de önmagában nem az, a depresszió pedig itt szerintem nem ok, hanem tünet vagy kísérőjelenség. Ez olyan helyzet, amit leginkább kinőni lehet, de ehhez is hasznos (vagy akár nélkülözhetetlen) egy terapeuta segítsége. Valószínűleg 1-2 szempontból megakadt valahol a személyiségfejlődésed, így nem vagy képes igazi felnőtt életet élni, e téren lesz pótolnivalód. Ha más nem, ez 30 fölött magától is be szokott indulni (feltéve hogy nem vagy drogos/alkoholista), de változó sikerrel.

Én is álmodozó vagyok, kötöttségek nélküli, és szabadszellemű. *-*