Elmondhatom a terapeutámnak, hogy megölnék valakit?
B-tengely vagyok a DSM-szerint, azaz kevert borderline és hisztrionikus személyiségzavaros nárcisztikus és antiszociális hajlammal.
A stresszhelyzet vagy egyéb kellemetlen helyzet képes belőlen előhozni a szadizmust. Kérlek, ne ítéljetek el! Én sem ezt akarom.
Nem ölnék meg senkit, azonban elmeséltem a terapeutámnak az egyik álmomat, ahol megjelent a szadizmus. Azt mondta, hogy engedjem el, ne hagyjam a felszínen, semmisítsem meg a gondolatot is.
Macskát kínoztam eddig, vagyis az nem olyan kínzás volt, inkább megijesztettem, terrorizáltam, utána amikor jobban lettem, átment és nem bántottam többet.
eléggé stresszes időszakot élek, és titokban vágyom a szadizmusra, arra hogy bántsak valakit, aki fél tőlem. Nem ölném meg, de pl ha olyan helyzetbe kerülnék, ahol önvédelemből meg kellene az illetőt ölnöm, akkor bűntudat nélkül tenném.
Nyilván könnyű erről írni, a valóságban összeomlanék, de mégis... vannak ilyen vágyaim. A legtöbbje inkább kényszergondolat.
Mégis, milyen következménye lenne annak, ha elmondanám ezt a terapeutámnak, hogy meg tudnék ölni valakit, egy átlagos embert lényegében bűntudat nélkül is, mert sokkal kevesebbnek gondolom? Mert semmi értelme a létezésének, csak beilleszkedik a társadalomba, felkel, dolgozik, szexel, vannak érzelmei, mint a többi átlagos embernek is, de ennyi, többet nem ér, semmi különleges nincs benne, nem lenne érte kár! Esetleg lehet hogy valamilyen inger által fejlődni tudna, hogy egyéniség legyen belőle, és ennek a lehetőségét nem akarnám elvenni. De úgy alapból ahhoz, hogy megöljem semmi jogom nem lenne, sajnálnám is, nem tudom érthető-e. A bűntudat és a sajnálat két különböző dolog. Úgy érzem, nem tudna felettem ítélkezni semmilyen morális jog, az “univerzum” semleges, és ha engem sem érint meg, akkor? Kinek kellene megbűnhődnöm?
Tudom, hogy ez a beteges gondolkodásmód gyengeség, és tipikus nárcisztikus tünet.
Ha mindezt elmondanám, szólna bárkinek, közveszélyesnek ítélne, vagy lenne ebből problémám? Ezt a részemet erősen elnyomjuk a terápián.
Félek erről beszélni, utálom magam ezért de mégis különlegesnek tartom.
Fura érzések.
Senki nem nézné ki belőlem ezeket a szadista tendenciákat, a hisztrionikus vonásaimnak köszönhetően erősen csábítok, foglalkozok a külsőmmel, ami be is jön a pasiknak. Rendkívül manipulatív is vagyok.
Sajnálom, ha hosszú lett, aki idáig elolvasta annak köszi, aki reagál annak méginkább!
Félek ezeket artikulálni magamban, akáf a gondolat erejéig is, mert félek, hogy megvalósul egyszer.
Ha bármilyen csúnya és lenéző dolgot írtok erre, egyetértek!
Szerintem sem normális, de ez van.
válasza: válasza:Életünk során az általad felsorolt tünetek nélkül is előjön,hogy az indulat,harag,gyűlölet,irigység hasonló megnyilvánulásokat hoz ki belőlünk.
Nincs tudomásom arról,hogy aki elkövetett egy életellenes cselekményt,annak,milyen előzményei lehettek.Az agresszivítás ugyanúgy bennünk van mint a szeretet!
Írsz a téged foglalkoztató hajlamokról és engem nagyon elgondolkoztat,hogy nem látom azt a kötődést (emberszeretet,állatszeretet) aminek vissza kellene fordítania a rossz gondolataidat!
Szerintem is mondd el terapetuádnak,hiszen ez lehet valaminek a kezdete:betegség súlyosbodása,személyiségedben történő változások, illetve a téged ért környezeti hatások nehezen feldolgozható része válthatott ki ilyen gondolatokat.
Szeretném addig is ha elmerengnél rajta:számomra a hétköznapi,szürke,kis állampolgár a legértékesebb,aki dolgozik,eszik,alszik!Mindenkit vár valaki haza,ha más nem,akkor egy kinti állat.
Neked milyen érzéseid vannak,ha állat van a kezedben?
válasza: válasza::D hát pont ez a lényeg, hogy nem szegyéllem magam. Talán nem voltam elég egyértelmű, nem igaz?
Nem mondtam, hogy rajtam kívül mindenki átlagos, a nárcisztikusok számára csak a hozzá felérő, vagy a magasabb intellektuálisan szinten álló személyek jelentenek többet.
Kiskorom óta érzek ilyet, már akkor is eléggé szadista voltam, kínoztam a hörcsögeimet pl. DE sajnáltam is, csak nem éreztem azt, hogy bűnt követtem el.
Ha valaki engem akarna megölni, akkor természetesen nam hagynám az életösztön miatt, de úgy gondolom, hogy felmentést kap, mert én is megtenném! Még középiskolában éreztem sokszor azt, hogy aki szándékosan idegesít másokat, vagy engem, és még nevet is rajta, lecseszés helyett együttérző voltam, és nem értették, miért nem zavar. Pont azért nem, mert én is megtettem volna, és ezzel felmentést kapott a szememben.
Én is járok tanulni (pszichológiát tanulok egyébként), majd dolgozni is fogok. De úgy érzem, hogy ez a különlegesség érzése amiatt is alakult ki, mert sokkal többet kaptam az élettől, persze nem annyira sokat, de jobb a helyzetem, mint az átlagnak: egy budai ingatlanban élek egyedül a várnegyedben, az átlagnál szebb arcom van (gyerekkoromban anyám mindig arcmodellkedni vitt, csak én elutasítottam mert szerintem szenny ez a dolog), valamiért sokkal intelligensebb és intellektuálisabb vagyok, ezért is tudok manipulálni. De vannak nálam okosabbak is. Terápiával sokkal jobb, de akkor is bennem vannak ezek az érzések.
És ijesztőnek gondolom, úgy határoznám meg mindezt, hogy sajnálatot érzek, de metafizikailag nem ítélkezhet felettem senki, és semmilyen törvény. Ésszerű dolgokat normálisnak tartok, felesleges bántani a melegeket pl. De mondjuk a keleti nép eléggé visszamaradott, ahhoz hogy így cselekedjen.
Nem ölnék meg senkit, csak ha megtenném, vagy meg kellene, nem biztos hogy éreznék bűntudatot.
válasza:én is borderline vagyok, de nárcisztikus viszont egyáltalán nem
sokszor érzem én is azt, hogy meg tudnék ölni valakit, és félek kissé, hogy egyszer olyan állapotban leszek, hogy tényleg meg is teszem
de én inkább azért, mert nagyon könnyen felidegesítem magam az embereken, gyűlölöm a bunkókat, rossz embernek tartom őket, rosszabbnak, mint a gyilkosokat, mert azok legalább mernek cselekedni, míg a bunkók csak p0fáznak, és csak a törvénytől (és esetleg istentől) való félelmük miatt nem teszik meg azt, amit egyébként simán megtennének (legalábbis szerintem)
a másik pedig a tipikus borderline érzés, hogy van olyan az életemben, akit egyszer idealizálok és imádok, a másik pillanatban pedig a legszörnyűbb kínhalált kívánom neki, na őt is meg tudnám ölni azokban a pillanatokban
egyébként én elmondtam még régebben a pszichológusomnak, de szerintem nem vette komolyan
Utolsó, ha “csak” bordered van, akkor a düh ritkán van összefüggésben a szadizmussal. A borderre az ún. acting out jellemző, amikor hirtelen felindulásból történik valamilyen bántalmazás, de ugye utána szélsőséges bűntudat keletkezik.
Rám a borderen belül az elhagyástól való félelem, disszociációk, fenyegetettség érzése, érzelmi diszreguláció jellemző.
válasza:majdnem lehordtalak a macskás résznél, de végigolvastam s így oké. Mert akkor már én is úgy éreznék, hogy egy sz*ros halálra való elmebajos senkiházi vagy és a skizofréniámra fognám, s ha tehetném kinyírnálak a p*csába. De nem átlagosan, hanem sok szenvedéssel.
Mit mondjak, lesz*rom szintúgy az embereket(páron kívül) és a többit ilyen okokból, hogy állatokat, sőt, macskákat! bánt azt kinyírom a g*cibe. Csak ők és az állatok értenek meg. Ennyi. Így harapok.
18/l
válasza:Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!