Hogyan ne tekintsem tabunak?
Oké, hogy több a fiú, de nekik is van anyukájuk, testvérük, esetleg barátnőjük, akik ugyan ezt élik meg. Nem hiszem, hogy ezért szólnának, de ha igen, akkor nyugodtan mond meg nekik, hogy minden lánynak/nőnek van ez, és ha téged piszkál miatta, az mindenkire vonatkozik. A lányok pedig maguk is tudják, szerintem nem szólnának semmit rá. Egy hasonló eset ha kikerül, akkor biztos vagyok benne, hogy a szülő elbeszélgetne a gyerekkel, a suliorvos/tanár pedig az osztállyal.
Egyébként nálunk talán 4-ik végén volt, hogy sok lány már erről beszélt, és a fiúkat is érdekelte mi a téma. Rákérdeztek, osztálytársaim pedig szépen elmondtak nekik mindent, amit tudtak. Egy rossz szót nem szóltak az egészre, és a későbbiekben sem tettek semmi féle megjegyzést senkire, pedig néha teljesen egyértelmű volt, nem tudom nekik mennyire esett le.
Egyébként ugyan úgy vagyok, mint te, és semmiképpen nem próbálnám meg ezt. Nem pont a beszólások miatt, hanem mert úgy gondolom, ez nem tartozik senkire rajtam kívül. A legjobb, ha beviszed az egész táskád (mert persze nem akarod, hogy ellopjanak valamit), és úgy nem kell a tolltartót végig vinni, nem észrevehető.
17 éves srác vagyok, egyáltalán nem ciki, nem is "érdekel"xd
Alap dolog, olyan mintha félnék kimenni mosdóba.:)
Normális embereknél nem leszel téma.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!