Kezdőoldal » Egészség » Nők egészsége » Lehet, hogy méhnyakrák?

Lehet, hogy méhnyakrák?

Figyelt kérdés
1,5 éve volt egy konizációm rossz citológia eredmény miatt, azonban a szövettanból kiderült, hogy csak egy enyhe gyulladásom volt, tehát a rákmegelőző állapot fals eredmény volt. Hpv teszt viszont kimutatta a magas kockázatú hpvt még a műtét előtt. A kimetszés tökéletesen sikerült. Fél év múlva voltam kontrollon, majd rá 3 hónapra újra(ekkor már terhes voltam), mindkét alkalommal jó lett az eredmény. A szülésnél volt egy erős méhszáj vérzésem, azt mondták, hogy a konizált méhszáj sérülékenyebb, heges lehet és az okozhatta, de nem tudták pontosan megmondani az okát. Ez 3 hónapja volt. Azóta minden rendben volt, szoptatok, így azt mondták, hogy szülés után fél évvel menjek rákszűrésre(így egyébként 13 hónap fog eltelni a 2 szűrés között). A gond az, hogy a héten egyik este együtt voltunk a férjemmel és másnap délután egy nagyon pici(kb. 1 csepp) piros vér volt a bugyimon. A korábbi együttléteknél nem volt ilyen. Ez lehet mégnyakrák jele? Vagy csak felsérthettünk ott valamit egy kicsit? Az előzmények miatt kissé aggódom, de egy csepp vér miatt nem akarok egyből orvoshoz rohanni.

2023. okt. 19. 21:06
 1/2 anonim ***** válasza:
76%
Szerintem ez hormonális. 🙂 Nekem is volt ilyen, aztán magától megszűnt.
2023. okt. 20. 21:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
82%
Te egy egészséges nő vagy, ez nem jelent rákot
2023. okt. 20. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!