Hogy fogadjam el, engedjem el azt a gondolatot, hogy nincs érettségim?

Már gyerekkoromban diszlexiát diszkalkuliát diszgráfiát, részképesség zavart diagnosztizáltak nálam, mindig is nagyon nehezen ment a tanulás, a szakiskolát 11 osztályig csináltam, a 11 osztályt újra kellett volna járnom, de én akkor azt mondtam hogy elegem van az egészből, ezért otthagytam a sulit. Mentem egy okj szakmára (számítógép szerelő és karbantartó) azt sikerült elvégeznem, de nem találtam vele munkát. Aztán 2-3 évvel késöbb gondoltam megprobálkozom felnőtt fejjel az érettségivel, hátha sikerűl összehozni.. esti suliba iratkoztam 11. osztályba. Viszont itt is előjöttek a gondok, nem ment a tanulás, hiába űltem rengeteget a tankönyvek fölött, nem maradt meg semmi a tananyagból, évet ismételtem ott is, próbálkoztam a tanulással de mindhiába. Kudarc volt. Otthagytam. Ezek után mondanom sem kell hogy mennyire elvette a kedvem a tanulástól. Nemtudom mihez kezdhetnék így érettségi nélkül.. Aztán jó néhány évvel később megszereztem a targonca vezetői képesitést, ezzel még nem dolgoztam, de majd ha a járvány helyzet csillapodik próbálkozni fogok a munkakereséssel, hátha felvesznek valahova. Van esélyem így érettségi nélkül hogy fel vegyenek? érettségi nélkül is lehet élni?

A másik meg az hogy engem zavar a tudat hogy nincs érettségim, másnak, gyengébb képességűnek érzem magam emiatt, leértékelem magam, nincs önbizalmam és irigylem azokat akiknek van. Mindennap eszembejut és rossz ezzel együtt élni, nem tudom elfogadni. Ezen pszichológus tud segíteni ezt elfogadtatni?