Miért ellenzik ennyien az abortuszt?

Az anya életét és egészségét kell összevetni a LEENDŐ gyerek életével és egészségével.

Súlyos döntés, de itt azért általában az anya szempontjai döntenek.

Abban is igaza van az előzőknek, hogy ez nem a védekezés része - ennek ellenére néha mégis szükséges.

Teljesen mindegy, hogy mivel jár, ez nem fő szempont.

Aki ellenzi, az többnyire a vallás miatt ellenzi, ugyanis a vallás azt mondja, hogy az életed nem a tiéd, hanem az istened tulajdona vagy, tehát nem te rendelkezel a saját életedről sem, meg a máséval sem.

Nehéz téma.

Az abortuszról azért mégiscsak azt gondolja legtöbb ember – még az abortuszt kevésbé szigorúan szabályozni kívánók is –, hogy valami olyasmi, ami jobb lenne, ha meg sem történne. Ha valaki azt mondja, hogy mondjuk 10 hetes korig legálissá kell tenni az abortuszt az is úgy érzi, hogy sokkal jobb lett volna, ha meg sem fogant volna az a magzat. Az más kérdés, hogy más okokból azt gondolja valaki, hogy jogot kellene biztosítani rá, de ez valamiféle szükséges rossz.

El lehetne indítani a kérdést onnan, hogy mikortól számít valaki élőnek, élőlénynek. De nem biztos, hogy ez a kérdés valódi lényege, nem biztos, hogy kell éles határvonalat húzni ott, ahol egy hosszú folyamatról van szó. Hogy most az embrió/magzat a fogantatás pillanatától él-e, a szívverés elindulásától, onnantól, hogy az anyaméhen kívül életben tartható, vagy a születés pillanatától, az mind-mind önkényes határvonal ott, ahol valójában egy folyamatos átmenet van. Pont ezért gyilkosságnak nevezni az abortuszt, számomra durván leegyszerűsítő szélsőséges álláspont. És szerintem nem is ez az igazi dilemma.

Az életnek nem csak hosszúsága, hanem minősége is van. Emiatt itt két „jog” ütközik egymással, az anyának a számára megfelelő életminőséget biztosító élethez való joga, meg a potenciálisan megszületendő gyereknek az élethez való joga. Nyilván az előbbi sem lényegtelen, ha valaki 19 évesen esik teherbe, ami miatt nem tud mondjuk befejezni az egyetemet, később meg anyagi okok miatt kénytelen inkább munkát vállalni az egyetem helyett, akkor az anya életminősége egy életre szólóan drasztikusan megváltozhat, sőt ez hatással lesz a megszülető gyerek életminőségére is.

Így aztán itt két önmagában elfogadható jog feloldhatatlan ellentétbe kerül. Az egyéni értékrend, meg társadalmi konszenzus kérdése, hogy hol húzzuk meg a határt, honnantól tekintjük fontosabbnak a potenciálisan megszületendő gyereknek az élethez való jogát, mint az anya megfelelő minőségű élethez való jogát. Mihez kössük ezt a határvonalat? A magzat fejlettségéhez? Egészségügyi tényezőkhöz? Más természetű tényezőkhöz (pl. hogy a terhesség nemi erőszak következménye-e vagy sem)? Itt nincsenek objektíven helyes vagy helytelen válaszok.

Ezt a kérdést minden társadalom időről-időre újratárgyalja. És ahogy sok más témában, ebben is néha ilyen, néha olyan irányban leng ki az inga. Az állóvizet felkavaró mostani lengyel törvények éppen egy adott irányba lengetik ki az ingát. Ha a társadalom számára ez szélsőség, majd jönni fog egy másik kormány és egy másik törvény.

Az is érthető, ha ennek van vallási természetű oldala is. Miért ne lenne, vagy miért ne lehetne? A vallások tanításai erről a témára pont akkora súllyal esnek latba, mint más filozófiai megfontolások, értékrendi sajátosságok, ideák, ideológiák.

(Nyilván a dolog egy oldala a megfelelő minőségű szexuális felvilágosítás, tudatosítás, meg a fogamzásgátló módszerek elérhetősége, de vannak bőven olyan nem kívánt terhességek is, amelyek megfelelő védekezés ellenére következnek be, vagy valamiféle hibázás során.)

A cél természetesen az lenne, hogy valamiféle kompromisszumos megoldás szülessen. De mivel erről a témáról nem tudunk ugyanúgy gondolkodni – és nem is kell ugyanúgy gondolkodnunk –, egy kompromisszumos megoldást majdnem mindenki helytelennek fog érezni az ő saját, szubjektív nézetéhez képest. Ezért is kell beszélni a témáról, hogy értsük, vagy legalább megismerjük egymás álláspontját, és ezért kell újra és újra megvitatni a kérdést.

~ ~ ~

> Mert az abortusz nem a vedekezes resze!

Ez sokszor nem a védekezésről szól. Sok nem kívánt terhesség következik be védekezés mellett is, nincs 100%-os védekezési módszer a teljes önmegtartózkodáson kívül, ami meg kérdéses, hogy mennyire várható el egy olyan életfunkcióval szemben, ami evolúciósan az életünk szerves része. Ugyan nem szükséges része, mint az evés és az alvás, de mégis nagyon erős belső késztetésünk van szexuális életet élni.

> Ez igy igaz! De abortusznál a gyerek eleterol dontenek, nem az anyaerol.

Az igazság az, hogy mindkettő életéről dönt az, aki az abortuszt választja vagy nem választja. Ahogy írtam az életnek nem csak hosszúsága, hanem minősége is van. A kérdés az, hogy kinek a javára és kinek a kárára dönt az anya.

> Egy gyerek nem az anya tulajdona, onallo szemelyiseg.

Kérdés, hogy a személyisége mennyire önálló. Még tizenévesen is a személyiséget a szülők és a környezet alakítja. De itt nem is az önálló személyiség a kérdés, hanem az, hogy kinek milyen joga van az életéről rendelkezni. A 6 éves gyerek sem maga dönti el, hogy hány csokit eszik. A szülő valamilyen mértékben mégiscsak rendelkezik a gyerek életéről, hiába vn neki önálló személyisége. A kérdés az, hogy a születés előtt a terhesség különböző szakaszaiban a különböző tényezők tükrében meddig terjed a szülő hatalma a leendő (vagy nem leendő) gyereke felett.

> De attól, hogy ezt a jogot elveszik a Nőktől, nem fog senki jobban védekezni.

Itt mindenképpen el lesz véve egy jog. Nem ez a kérdés. A kérdés, hogy a megszületendő gyerek joga lesz elvéve, vagy az anyáé, esetleg más közeli hozzátartozóké (apáé, nagyszülőké), akikre még kihatással lesz az, hogy megszületik-e a gyerek, vagy sem. És hogy fog-e emiatt bárki is jobban védekezni, az meg nem szempont, vagy másodlagos következmény inkább, mint a dilemma része.

> Biológiailag nem lehet szerintem öngyilkosságnak nevezni, hisz az embrió az anya testében élősködik, semmivel nem több mint egy parazita. És igenis, amíg az anyától függ, az anya testében van, neki van joga a sorsáról dönteni.

Nem annak van feltétlenül erkölcsi, sem jogi értelemben joga, akinek valami hatalmában áll. A 6 éves gyerek is bizonyos szempontból „élősködik” a szülőkön, hiszen nem dolgozik, nem keres pénzt, nem termeli meg magának a betevőt. De ettől még nem jelenti azt, hogy az anyjának joga van az életéről dönteni. Bizonyos kérdésekben, bizonyosok keretek között nyilvánvalóan igen, azon túl meg nem. Az anya dönthet arról, hogy hol fog lakni, így arról is, hogy hol fog a gyereke lakni, de nem adhatja el a gyereke veséjét pusztán azért, mert hatalmában áll.

> Annyira sok más gond van a világban…

Irreleváns. Attól, hogy a világban hatalmas gondok vannak, attól még az, hogy neked betörték az orrod, az neked lényeges kérdés. Ne szabályozza a társadalom azt, hogy aki betöri más orrát, az szankcionálva legyen, pusztán azért, mert annyi sok más gond van a világban? Az abortusz kérdése – más kérdésekkel egyetemben, mint pl. az eutanázia, halálbüntetés, drogszabályozás, prostitúció – mindig is fontos kérdés volt a társadalomban, békeidőkben is, háborúkban is, katasztrófák korában is.

"A vallások tanításai"

A vallások tanításai a vallásosokra vonatkoznak!

A többi emberre legfeljebb erőszakkal lehet kényszeríteni.

A többi nagyon jó volt, amit írtál, de ez nem illik bele.

Természetesen kompromisszumot lehet kötni - de a vallások kizárólagos uralomra törnek, más kérdésben is.

> A többi emberre legfeljebb erőszakkal lehet kényszeríteni.

A jogszabályok arról szólnak, hogy erőszakkal igyekszünk kényszeríteni embereket – vagy szankciókkal nyomást gyakorolni – valaminek a megtételére vagy meg nem tételére.

> A vallások tanításai a vallásosokra vonatkoznak!

Mindenki kialakítja a saját személyes értékrendjét, világképét valamiből. Van, aki valamiféle ideából merít, mondjuk a szabadságjogok ideájából. Van, aki a saját belső ösztöneiből, érzéseiből merít. Van, akinek az értékrendjét valamilyen személyes történés, érintettség, élmény, illetve a saját helyzete, vágyai, érdekei, félelmei formálják. Van, aki valamiféle kulturális forrásból merít, könyvekből, filmekből, előadásokból, vitákból. Meg nyilván a legtöbben ezeknek valamiféle halmazából…

És igen, valaki a vallása tanításaiból (is) merít…

A vallásnak nem közvetlenül van relevanciája, nem azért kell figyelembe venni, hogy mit tanít egy-egy vallás erről vagy arról, mert ez A vallás, hanem közvetve van a vallásnak relevanciája. Ha sok ember közös vallást gyakorol, akkor tömegek világképébe, értékrendjébe épül be az – és ugyanaz – a világkép és értékrend, amit a vallások közvetítenek, a vallás tanításai sokak közös értékrendi konszenzusa lesz. Nem azért van relevanciája a Bibliában leírt mondatoknak, mert hát az a Szent Biblia, hanem mert Béla is, Julcsi is, Péter is, Sára is magáévá tette ezeket a tanításokat, a Bibliában leírtak egyben Béla, Julcsi, Péter és Sára személyes véleményévé is váltak, és ez a személyes vélemény az, ami pont annyira számít, mint mondjuk az ateista Dénes személyes véleménye a kérdésben. A vallás pusztán azért kulcsfontosságú, mert igen erős és sokakra ható értékrend formáló kulturális jelenség. Így nyilván a vallás tanításairól folyó vita, diskurzus tömegek világképét, értékrendjét alakíthatja. Az arról szóló vita, hogy most a lélek a kereszténység vagy éppen a buddhizmus tanítása szerint mikor is költözik a testbe, annak a vitának a konklúziója hatással lesz arra, hogy Béla – és még sokan – még inkább gyilkosságnak fogja gondolni-e az abortuszt, vagy elkezdi-e felülvizsgálni az álláspontját.

Ezért gondolom azt, hogy pont annyira van a témának vallási aspektusa is, mint amennyire van filozófiai, pszichológia, gazdasági vagy éppen környezetvédelmi aspektusa is. Nem azért, mert ezek közvetlenül relevánsak, vagy meghatározóak, hanem mert ezek is formálják sokak személyes értékrendjét, márpedig a társadalmi konszenzust ezek a személyes vélemények kellene, hogy meghatározzák.

A vallás azt mondja, hogy AZÉRT parancs az ő tétele, MERT az isten ezt parancsolta.

NEM a hívő személyes véleménye!

NEM egy politikai, vagy hasonló meggyőződés!

Betartani meg azért kell - a hívőknek - mert különben pokolra kerülnek.

Tehát nem jókedvükben erőltetik.

De attól még erőltetik.

> A vallás azt mondja, hogy AZÉRT parancs az ő tétele, MERT az isten ezt parancsolta.

> NEM a hívő személyes véleménye!

Hát de azzá válik…

A lényeg végső soron mégiscsak az, hogy Julcsi azt gondolja, hogy abortusz kérdésében a magzat jogai előbbre valóak, mint az anya életének minőségéhez való joga, ezért az abortusz tiltásával biztosítani kell a magzat jogait. Hogy aztán ezt a véleményét történetesen a vallásos meggyőződéséből fakadóan alakította ki, vagy ateistaként abból az élményből, hogy átesett egy abortuszon, amit később megbánt, az önmagában részletkérdés. A lényeg, hogy neki ez a véleménye, a társadalmi konszenzus meg az egyének véleményéből kell, hogy összeálljon.

A vallásnak csak azért van meghatározó szerepe, meg sokak véleményét formálja. Hogy most a vallás azt állítja, hogy ezt azért kell elfogadni, mert ez Isten akarata, az a kérdés szempontjából lényegtelen, lényeg, hogy a vallás sokak véleményét hasonló módon formálja.

> NEM egy politikai, vagy hasonló meggyőződés!

De, a legtöbb vallás – nem csak a kereszténység, az iszlám, a héber, a hindu, vagy a buddhista vallás is, meg régebbi vallások is, mint az egyiptomi, a görög-római, az sumer vagy a természeti vallások is – részben klasszikus értelemben vett politikai kérdéseket is szabályoz. (Politika alatt most a mi közös ügyeink összességét, a közélet egészét értem, kicsit tágabb értelemben, mint ahogy ma ezt a szót használjuk.) A vallás nagyon is tanít a társadalmi együttélés szabályairól. Tehát kvázi minden vallásnak van politikai oldala is, hiszen a vallás lényege az erkölcsi világkép, amiből nyilvánvaló következnek politikát, a közügyeket, az emberi kapcsolatokat érintő vélemények is. Ha megnézzük a tízparancsolatot, ott nem egy olyan parancsolat van, ami nem belső, intraperszonális parancsolat, hanem nagyon is intraperszonális, emberek kapcsolatát, kvázi a társadalmi együttélést szabályzó parancsolat, ezekből néhány a mai korban is elfogadott parancsolat, pl. a mai szekuláris jogszabályozás ugyanúgy szankcionálja az emberölést vagy a lopást.

> Betartani meg azért kell - a hívőknek - mert különben pokolra kerülnek.

A hívő, ha valóban hívő, akkor nem azért tartja be a vallási előírásokat, mert el akarja kerülni a poklot, hanem mert üdvözülni akar, és ha valóban hívő, akkor azért, mert ezeket az előírásokat elfogadja helyesnek. Pont úgy, mint ahogy egy ateista elfogadja az ateizmuson alapuló világképből következő elveket helyesnek. Te személy szerint – ateistaként is, teistaként is – elfogadhatsz vallási kinyilatkoztatásokat helyesnek, de ugyanúgy lehetőséged van ezeket szabadon elvetni. Társadalmi szinten is így van, az ateistáknak is lehetőségük van elfogadni, akceptálni vagy elvetni vallási világképből fakadó értékrendi elemeket, meg egy hívőnek is lehetősége van arra, hogy elfogadjon, eltűrjön vagy elvessen az ateizmusból fakadó nézőpontokat.

~ ~ ~

Most persze el lehetne vinni a vitát oda, hogy a vallások erőltetik-e bárkire valamilyen az erkölcsi értékrendet, el lehet vinni oda, hogy létezik-e Isten, a hit mennyiben racionális és mennyire emocionális természetű, csak ez rövid- és középtávon mit sem változtat azon, hogy vallás létezik, vannak sokan, akik vallásosak, és a személyes viszonyulásukat az abortusz kérdésében meghatározzák a vallási tanok. És ezt el kell fogadni. Nem a vallást magát, hanem azt, hogy vannak bizonyos típusú személyes vélemények (amik közös forrása mellékesen amúgy a vallás).

Ez egy elvi megközelítés volt.

A valóság viszont az, ami most Varsóban megy.

Még az erősen vallásosak nagy többsége is elveti ezt a megközelítést.

Egy olasztól hallottam ennek a legjobb megfogalmazását: neki első a felesége, és csak utána jön az isten.

Ugye a vallás pont az ellenkezőjét KÖVETELI meg magának!

> Betartani meg azért kell - a hívőknek - mert különben pokolra kerülnek.

Ez már csak azért is sántít, mert ha történetesen az a törvényi szabályozás, hogy mondjuk a terhesség 16. hetéig bármelyik anyának alanyi jogon – indoklás, és egyebek nélkül – lehetősége van a terhességmegszakításra, akkor Sára szempontjából ez bűn. Ha mások követik el ezt a bűnt, akkor az nincs hatással arra, hogy ő személy szerint üdvözül-e, vagy a pokolra jut. Sárának meg nem kell élnie a lehetőséggel, ha ugyan törvényileg van is lehetősége az abortuszra, ő választhatja a gyerek megszülését, és akkor megint csak nem fog Sára a pokolra jutni. Ha csak az egyéni „érdek” szempontjából nézné Sárát, neki mindegy lenne, hogy mi a jogi szabályozás, amíg ő a vallási előírásokat be tudja tartani.

Annak, hogy Sára – hívőként, a vallási meggyőződéséből fakadóan – mégis propagálja az abortusz tiltását, annak nem is annyira az a tétje, hogy valaki más, egy anya ne kövessen el bűnt. Sokkal inkább az, hogy a magzat ne legyen valami olyasmi áldozata, ami Sára számára bűn. Sára nem az anyát, hanem a magzatot fogja kiinduló pontnak tekinteni a véleménye megformálásában. Pont úgy, mint ahogy én nem akarok bankot rabolni, de propagálom a bankrablás büntetését, és nem azért, hogy a potenciális bankrabló ne követhesse el a bűnt, hanem hogy mások ne legyenek áldozatai a bankrablásnak. Hogy én ezt történetesen nem vallási, hanem humanista, meg társadalmi elvekből vezetem le, az már részletkérdés. Ha valaki meg ugyanezt vallási elvekből vezeti le, az is részletkérdés.

> Még az erősen vallásosak nagy többsége is elveti ezt a megközelítést.

Hát akkor a probléma forrása mégsem a vallásban, hanem a hatalom gyakorlóinak részrehajlásában keresendő. Nem a vallás kényszeríti rá a társadalmat bizonyos törvényekre, hanem azok, akik jelenleg hatalmon vannak.

> Egy olasztól hallottam ennek a legjobb megfogalmazását: neki első a felesége, és csak utána jön az isten.

> Ugye a vallás pont az ellenkezőjét KÖVETELI meg magának!

Ezt meg mindeni bokszolja le magában, aztán ha ezt megtette, akkor mondja el, mi a véleménye A-ról, meg B-ről. De ott a véleménye számít, nem az, hogy ő miből alkotta meg a véleményét. Ilyen szempontból a vallásosság ténye irreleváns. Relevánssá ott válik, hogy a vallás „követelése” sokak számára nem kényszerré, hanem meggyőződéssé és választássá válik. Olyan ez, hogy a kedvesem is követelheti, hogy naponta írjak neki nyolc szerelmes verset, de mégiscsak az én saját választásom azt, hogy ezt helyénvalónak, jogosnak tartom-e, és írok-e napi nyolc szerelmes verset, vagy sem. A követelésnek nincs sok súlya, amíg meg nem hajolnak a követelés előtt. Onnantól viszont az egyén számára ez már nem követelés, hanem választás.