Hiányoznak a régi barátok,mit tegyek?

A régi osztályomról van szó,ott mindenkivel jóban voltam,hülyéskedtünk,igaz minden tanár utált,de mi jól éreztük magunkat. Viszont voltak olyan időszakok amikor semmi kedvem sem volt hozzájuk. Hosszú hónapokig, idegesítettek,mikor reggel felkeltem,hogy elinduljak,úgy éreztem utálom őket,viszont mikor velük voltam akkor jól éreztem magam. Mostmár ahogy visszagondolok,az összes emlék megszépült. Hiányoznak. Ők már sajnos más közegben vannak,szerintem egy nagyképű elkényeztetett lánynak látnak engem. Az osztályban is párszor poénosan nyilván,de beszóltak,hogy én de el vagyok kényeztetve. Jó kis közösség volt,de nem hiszem,hogy már érdekelném őket. A másik az,hogy amikor régen is sulin kívüli találkozásra került a sor, akkor mindig elmentem (nehezen) de rosszul éreztem magam, el akartam jönni,ezért kifogásokat találtam ki. Viszont ha otthon voltam,vágytam a társaságukra. Ez miért volt? Mit lehet a hiányuk ellen tenni? Mit tegyek,hogy enyhüljön ez az érzés? Folyton csak nosztalgiázok,egyszerűen még utólag magát az iskolát is megszerettem amibe jártam,mert olyan “otthonos” volt már számomra. De ezt már csak a vége felé. Évközben (ősz-tél) borzasztóan utáltam bejárni,de a régi képeket visszanézve,olyan jónak tűnik,pont mint az utolsó hónapokban. Nagyon fura érzés,és több álmom is volt már az akkori barátnőimmel,hogy kirándulunk,hülyéskedünk…még a kora reggeli törit és a matekórát is szépnek látom vissszagondolva😃