Egy barátnőm mindig lopkodja a rajzötleteimet akármilyen stílusba kezdek bele 3-4nap után már ő is elkezd ugyanúgy rajzolni mint én és már idegesítő mit tegyek? Rá szólni nem

Elsőként kérdezd meg önmagadtól, hogy ez számodra milyen hátránnyal jár, mitől leszel emiatt szegényebb, rosszabb, hülyébb, betegebb. Mert valószínű nem leszel egyik sem tőle. Milyen kár ér abban, ha a barátnőd utánoz? Mert ha semmilyen, akkor nincs okod idegeskedni emiatt.

Másrészt legyél rá büszke, hogy van egy barátod, aki annyira felnéz rád, hogy téged tart követendő példának, etalonnak, akihez igazítani akarja magát.

Harmadrészt ha mégis szeretnéd ezt tudtára adni, akkor nem mutasd meg neki a rajzaidat. Vagy nyugodtan megjegyezheted, hogy észrevetted, hogy az ő stílusa és ötletei mindig követik a te stílusodat és ötleteidet, és bár számodra ez hízelgő, nem tudod, hogy ezt tudatosan teszi-e, vagy csak a véletlenek furcsa összjátéka miatt csak te érzed így. Nem is kell különösebben többet mondani, a reakciója után lehet tovább gondolni a dolgot.

Negyedrészt ha emiatt összevesztek, vagy ha emiatt a barátságotok csorbát szenved, akkor az nem igazi barátság, akkor jobb minél előbb megszabadulni az illetőtől, mert alapvetően nem akar neked jót. Ez rövidtávon akár lehet kellemetlen, elszomorító, de hosszútávon a te érdekedet is szolgálja.

Egy saját példa. Néptáncos voltam, elég jó néptáncos. Volt egy fiatalabb srác, aki emiatt felnézett rám, és példaképnek tekintett. Idővel viszont mindenben elkezdett utánozni, pl. mivel akkor körszakállam volt, ő is elkezdett körszakállt növeszteni. Akkor beszélgettem vele egy kicsit, elmondtam, hogy ez így nem jó, mert én többre tartom annál, mintsem az árnyékom, másolatom legyen, hogy ha igazán jó akar lenni – a táncban is, úgy az életben is –, akkor nem követnie kell engem, hanem inspirálódnia belőlem, és a saját stílusát, személyiségét belevinni a táncba is, az életbe is. Nem vette zokon, hiszen a barátom volt, tudta, hogy amit mondok, azt azért mondom, mert jót akarok neki. Mert ugye ha valamit másolsz, az mindig értéktelenebb marad, mint az eredeti. Lemásolhatod a Mona Lisát a lehető legtökéletesebben, az soha nem fog annyit érni, mint az eredeti. Ő ezt el is fogadta, és elkezdett nem utánozni.

Persze talált egy nálam magasabb példaképet, és őt kezdte utánozni, akkor újra elbeszélgettünk erről, majd elkezdett saját stílust, személyiséget kialakítani. Azóta a fejemre nőtt, már kritikus velem, a tudásommal szemben, már bizonyos dolgokban gyengébbnek tart, és amúgy igaza is van, mert így bizonyos dolgokban valóban képes volt meghaladni az én tudásomat. Mára jobb táncos, a néptáncnak jobb szakértője, mint én valaha voltam. De ha csak engem követett volna, soha nem lépte volna át az én szintemet.

Egyébiránt mint minden emberi viszonyban, vannak nézeteltérések. Nem ezen, de más dolgon volt, hogy csúnyán összeszólalkoztunk. De mivel ennek ellenére barátok is voltunk, így mindig meg tudtuk ezt beszélni, még akkor is, ha ez némi anyázással indult. A barátságban a konfliktus tárgya a legtöbb eseten pont a baráti viszony sérüléséből fakad, ez az, ami sértő, zavaró. Ha nem lennénk barátok, nem foglalkoznánk azzal, hogy a másik mit csinál, mit gondol, nem lenne konfliktusforrás, nem lenne min összeveszni. De mivel barátok vagyunk, nem lényegtelen, hogy a másik kit csinál, mit gondol, mert a másik számít neked, így bizonyos dolgok konfliktushoz vezetnek. Ez nem jelenti azt, hogy nem kedveled a másikat, és nem akarod megoldani a konfliktust, azért, hogy barátság helyreálljon.