Ha valaminek a lényegére rájövünk, hogy tulajdonképp lematekolható, akkor azzal kiirtjuk a lelkét?

Pl. ezért etikátlan az ember klónozása, a génsebészet, vagy akár egy teljes ember létrehozása mesterségesen? Mert végső soron egy élő sejt működése is csak matematika. (Bár kétségtelen, hogy rohadt sokat kellene számolni, hogy mindent levezessünk. :) ) Valahol talán ezzel kapcsolatban saját magamból indulok ki. Nagyon sokminden érdekelt kisebb koromban. Egy-két példa: amikor először hallottam rádiót (nagyon kicsi voltam), akkor csodálattal töltött el a dolog. Ugyanez a televízióval, majd később a számítógéppel kapcsolatban. Majd amikor már egy jó párat szétszedtem mindenfajta berendezésből, akkor kirajzolódott előttem a működésének a sémája. Persze ehhez rengeteg dolgot olvastam műszaki könyveket, továbbá kellett ehhez egy kis fizika meg kémia. És manapság eljutottam oda, hogy még a legnagyobb képernyő azzal a flancos 4k mittomén felbontással sem tud már lenyűgözni, se a 3d hologramm, se a legújabb mikroprocesszor, se a tizensokpixeles kamerás okostelefon. És egy idő után rájöttem, hogy még a legnagyobb felbontású meg kontrasztú monitor nyílegyenesen ok-okozati úton konkrétan magyarázható, számítható, kimatekolható. Ezzel a dologgal elértem odáig, hogy előttem nagyon sok illúzió szinte lelepleződött, szertefoszlott. Valójában a világ vezető poszton lévő emberei, tudósai, kutatói is csak attól félnek, hogy a saját testük utolsó részletéig való megismerésével vagy a tudat működésének mibenlétének magyarázatával illúziók foszlanának szerte az élettel meg a tudattal kalcsolatban és egyszerűen felfedné előttük, hogy objektív módon szemlélve nincs konkrét cél (bár felsőbb összeműködések vannak, de ez tökre más téma), csak egyszerűen dolgok vannak meg azoknak a létezése, működése és tulajdonképpen az etikára meg az erkölcsre fogják, hogy nem akarnak klónozni embert?