Ti hisztek Istenben?

Nem hiszek, sosem hittem, nem nevelték belém. Aki hisz, abba ezt belenevelték, a legtöbb esetben. Szerintem istent azért találták ki, mert nem tudtak magyarázatot adni a dolgokra, a létezésre. Ma már vannak elméletek. Nézz dokumentum filmeket, amik az univerzumról szólnak. Nézz végig egy évadot, nézd meg mekkora a világ.. Emberi aggyal felfoghatatlan.

Ha az univerzum, most egy táguló időszakában lenne, akkor évek múlva (rengeteg év), annyira kitágulna, hogy minden ami létezik szétbomolna, de nem szubatomi részekre (tudod az a legkisebb) hanem a semmivé.

Akkor hol lesz isten?

Szerencsére nem ez fog történni, hanem ki fog hűlni minden nap, és szétfagy a világegyetem, de még így sincs elképzelésem, hogy akkor hol lesz isten.

Nem hiszek olyan formán semmiféle istenben, vagy bármiféle spirituális, transzcendens, metafizikai létezőben, ami úgy általában hitnek lehetne nevezhető.

De ez nem jelenti az, hogy semmiben nem hiszek. A világ anyagból van. De az anyag csak egy olvasata a világnak. Mitől vagyok én másabb, mint egy olyan kupac anyag, amiben pontosan ugyanannyi proton, neutron és elektron van? Attól, hogy más a rend, amiben mindez az anyag elrendeződik. A rend az, ami a nem anyagi természetű dolgoknak valódi, létező jelentést ad.

Hiszek a lélekben? Úgy, ahogy egy keresztény, úgy nem, de hiszek abban, hogy az ingerek reflexekké, a reflexek érzetekké, az érzetek érzésekké, az érzések gondolatokká, a gondolatok személyiségjegyekké, a személyiségjegyek személyiséggé állnak össze, és a mindezekből alkotott rend legfelső hierarchiája, összekapcsolódása az, amire nyugodtan lehet a lélek szót használni.

Hiszek az igazságban, az igazságosságban, a jóságban, a szépségben. Hiszek az erényekben, a különböző viszonyulások helyes arányában, a bátorságban – ami a gyávaság és a vakmerőség szélsősége közötti helyes arány –, a figyelemben, a nemeslelkűségben, a derűben, a pontosságban, a figyelemben, az önzetlenségben, a türelemben, a magabiztosságban, a kreativitásban, a kitartásban, az udvariasságban, a becsületességben, a hűségben.

Hiszek abban, hogy kvázi minden létező valamilyen módon hiányos, és hogy minden ilyen létező mögött van egy idea, ami ugyanezen létezőknek egy tökéletes, hiánytalan, szennyezetlen, csorbítatlan mivoltát írja le. És hiszek abban, hogy minden létezőt lehet olyan irányba változtatni, hogy jobban megfeleljen ennek az ideának.

Hiszek abban, hogy sokszor a dolgoknak nem az örökkévalósága, halhatatlansága, hanem pont a múlandósága, a soha vissza nem térése, a megismételhetetlensége ad igazán értéket. Az első csók attól kitüntetett a többi csóktól, hogy az az első, ami örökre elmúlt, ami soha nem tér vissza, aminek a megismétlése már nem ugyanaz. Ettől válik igazán értékessé.

Hiszek abban, hogy a sorsunk alakulását a döntéseink és a tetteink határozzák meg. (És a kereszténység sem mond mást. Isten nem segít, az ima csak a kitartásodat erősíti jó esetben, rosszabb esetben meg pótcselekvés, rossz esetben az ember nem amellett, hanem ahelyett imádkozik, hogy valódi döntéseket hozna meg, valódi tetteket tenne meg. Ahogy a közmondás mondja: „Segíts magadon, Isten is megsegít”.) Hiszek abban, hogy a sorsunk jobbra fordulásához helyes döntések szükségesek. A helyes döntésekhez meg helyes világképből fakadhatnak csak, így az ember fontos célja kell hogy legyen, hogy minél jobban megismerje a világot és benne önmagát, mert bármiről is hiányos vagy torz képet alkot önmagában, az hibás döntéseket fog eredményezni.

Hiszek abban, hogy nem szorulok megváltásra. Követtem el olyan dolgokat, amikre ma hibaként, esetleg bűnként gondolok. De nem bánom meg őket, mert ezekből tanultam, ezek tettek azzá, aki ma vagyok. Ha 10 éve el is követtem egy komolyabb hibát, azt nem bánom. De nem is fogom megismételni. A bűnöket nem megbocsátani kell, hanem annak okát megszüntetni, tanulni belőle, jobb emberré formálni magad. Ehhez nincs szükség másra, kizárólag önmagadra.

Hiszek abban is, hogy a vallások nem rosszak. Annak, aki hisz, lehetőséget ad arra, hogy jobb emberré váljon általa. (Annak ellenére, hogy nem feltétlenül történik ez meg ténylegesen és annak ellenére, hogy a vallások szültek igencsak negatív történéseket.) Hiszek abban, hogy a vallásokból is rengeteget lehet tanulni erkölcsről, jóságról, igazságosságról, akár egy ateistának is, ha a vallási történetek valódi üzenetére koncentrál. Hiszek pl. abban, hogy a tízparancsolat – persze az adott kor viszonyaihoz képest megfogalmazva – alapvetően a civilizált együttélés fő szabályait írja le.

Hiszek abban, hogy az ember ha a pokoltól való félelem, vagy a mennyországba való vágyódás miatt lesz csak jó, akkor az nem valódi jóság. A valódi jóság megértésből fakad. A valódi jóság az, mikor akkor is megteszel valamit, ha azért büntetés jár, vagy valami jutalomról való lemondással jár. A mennyország és a pokol képe lehet, hogy sok embert elrettent bizonyos bűnök megtételétől, de ők majdnem ugyanolyan bűnösök, még ha nem is követik el a bűnt, amíg nem végzik el magukban azt, amitől az adott bűnre már nincs is vágyásuk, akkor sem követnék el, ha az nem járna semmiféle szankcióval.

Nem hiszek a kereszténység Istenében. És nem csak azért, mert Isten engem ateistának teremtett. :-) A kereszténységgel az a fő problémám, hogy ha igazán a mélyére ásunk bizonyos alapvető kérdéseknek, akkor a keresztény hit nagyon inkozisztens világképnek bizonyul, tele van olyan feloldhatatlan belső ellentmondásokkal, amelyekkel nem lehet mit kezdeni. És itt most nem olyanra gondolok, hogy a Bibliában vannak ellentmondások, mert az kevésbé érdekes. Olyan dolgokra gondolok, mint a szabad akarat és Isten mindenhatóságának összeegyeztethetetlensége, ami amúgy hosszú évszázadok teológiai vitájának tárgya is volt, és tulajdonképpen a vita úgy lett lezárva, hogy az ellentmondás nem lett feloldva, csak el lett kenve egy fából vaskarikával. De ezek kifejtésébe nem mennék bele, mert lehet, hogy ez megingatna a hitedben, márpedig hogy jövök én ahhoz, hogy egy számodra támaszul szolgáló hitet elvegyek tőled, ha helyébe nem tudok mást adni, ami megtartana. De az talán nem baj, ha tudsz ezen ellentmondások létezéséről, és ha eljön az ideje, te is megtalálod ezeket a kérdéseket.

Persze a hit vagy éppen a nem hit nem elhatározás, és nem feltétlenül racionális gondolkodás kérdése. A hit egy állapot. Hogy mi tesz valakit hívőből hitetlenné, vagy hitetlenből hívővé? Nem érvek, nem beszédek, hanem általában valamiféle sorsforduló az ember életében, valamiféle lelki trauma, ide értve a pozitív traumákat is, mert van olyan jó dolog is, ami fel tudja borítani az ember teljes értékrendjét, világképét, tehát kicsit olyanok, mint egy nagyobb trauma.

A vallásos kérdéseket a legjobb lenne a "vallás" kategóriába tenni.

Én tudni szeretnék, a hit kevésbé izgat. Úgy vagyok vele, hogy teljesen mindegy, milyen érzés: engem az igazság érdekel.

Létezését bizonyítani nem lehet, mert a hit lényege hogy olyan dologban hiszel, ami bizonyíthatatlan.

Ha bizonyítható lenne, akkor nem hit lenne, hanem tény. Ha tény lenne Isten létezése, akkor az egész Isteni szempontból értelmetlen lenne, mert megszűnne a szabad akaratod, ugyan is félelemből tennéd azt amit Ő akar. Ha pedig félsz valakitől azt nem szereted, hanem gyűlölöd.

Az ateizmus azt mondja hogy előbb volt az anyag és az hozta létre a szellemit (Istent) saját maga értelmezése szerint. Tehát egy nem létező dolgot alkotott az értelmével.

A hit lényege Isten szeretetből teremtett és boldoggá akar tenni.

Az ateizmus lényege.

Kezdetben volt a semmi. És a semmivel semmi nem történt. Majd ez a semmi csodás módon minden ok nélkül felrobbant, létre hozva ezzel mindent. Aztán ez a nagy rakás minden varázslatosan cél és értelem nélkül összerendezte magát önreprodukáló részekké, amiből lett az ember.

Szóval egyik sem igazolható bizonyítható. Hogy miben hiszel neked kell eldönteni. A te szabad akaratod mondja meg hogy hogyan rontod el az életed vagy hogyan teszed teljessé. Ehhez senkinek semmi köze ezt a döntést neked kell meghozni és viselni a következményeket.

"Az ateizmus lényege."

Itt csak két dologban tévedsz:

- egyrészt ez nem az ateizmus lényege, hanem a materializmusé.

- másrészt az sem azt mondja, hogy kezdetben nem volt semmi, hanem azt, hogy kezdetben volt az anyag. Nagy különbség, ugye érzed?