Boldognak mondanád magad?

Nem vagyok kifejezetten boldog, de lehetne rosszabb (volt már sokkal rosszabb). Egyetemre járok, szeretem, amit tanulok, ráadásul biztosan nem leszek sokáig munkanélküli. Vannak hobbijaim, van szabadidőm. Anyagilag is rendben vagyok.

Ami miatt mégsem vagyok boldog, az a testalkatom. Nagyon kövér vagyok már kisgyerekkorom óta. Egyrészt betegségek miatt (pajzsmirigy-alulműködés, PCOS, inzulinrezisztencia), másrészt gyermekkori depresszió, és emiatt kialakult evészavar következtében. Tíz éves voltam, amikor először depressziós lettem. Feküdtem már pszichiátrián is, akkor azt hiszem 12 lehettem. A depresszió azóta "elmúlt" (úgy érzem, hogy teljesen sosem fog elmúlni, de tény, hogy sokkal kezelhetőbb most a helyzet), az evészavar maradt. Le kéne fogynom, de nincs hozzá elég kitartásom. Ráadásul még most is nagyon zárkózott vagyok, nincs egy barátom se, így senki nem támogat lelkileg, pedig nagy szükségem lenne arra a plusz erőre. Nem is vágyok olyan nagy dolgokra, de jó lenne valakivel beszélgetni, társasozni, ilyesmi.

#5 Nem marad így örökre, mert teszek ellene, betartom az orvosok utasításait, vagy legalább próbálkozok, folyamatosan fejlődök, de ez egy nagyon lassú folyamat. Néha rosszabb, néha jobb, de az egészségem javul, a depressziós epizódok ritkulnak, és mentálisan is egyre erősebb vagyok. Vannak céljaim, és látom a fényt az alagút végén. Nekem bizonyos dolgok sose lesznek olyan könnyűek, mint sok más embernek, de ez nem jelenti azt, hogy nekem nem lehet jó életem.

Már csak azt kéne elérnem, hogy erre akkor is emlékezzek, amikor legközelebb előjön a depresszióm. :')