Szerintetek miért reagálok mindent túl esetleg ez már betegség? Vannak itt hozzám hasonló emberek, tik hogyan élitek meg mindezt az napjaitokban esetleg pont ebben az gödörben voltatok és sikerült belőle kikerülni, ha igen hogyan?

Szóval megjegyzem súllyosan önbizalomhiányosnak érzem magam, úgy érzem képtelen vagyok ősszintén barátkozni úgy hogy mint én és az társaságom is jól érezné magát, sokszor csak később döbbenek rá hogy álarcot húztam magamra, sokan azt hogy az racionális beálitotságom kívül nincs bennem semmi EQ, pedig ez nem így van rengetegszer mikor érzelmileg ki kell fejeznem magam leblokkolok és élőben kellemetlennek érzem magam mikor ki kéne fejeznem az érzelmeim boldogságom stb.

Viszont fejben rengetegszer arra vágyom hogy pl. a lehhendő barátnőmet

ölelgetsem pusziljam simogatsam vagy hogy egy kisbabát simogatnék

viszont ahogy már leirtam élőben valamilyen módon "bekattanok" és elmegy ez szeretetkifejezési vágy hozzátenném hogy szociális szorongással is küzdök, szóval teljesen bizonytalannak és reménytelennek látom a jövőm aggódom hogy valamilyen súlyos pszichiátriai betegségben vagyok pl. autizmus(de az én esetemben inkább aspergeres lehetek), vagy bordeline SZ. , PTSD vagy egyéb zavar nem tudom de én inkább az rendellenes betegségektől félek mivel azokon van a legkisseb esély gyógyitani szerintem, de mindez csak tény hogy lehetséges hogy az igazi problémám nem fog kiderülni mert pl. félrediagnosztizálnak, de nem is ez lenne a lényeg hanem hogy tudjak változtatni ami nagyon zavar.

Az kérdésemhez viszatérnék hogy "az bolhából is elefántot tudok csinálni" ebbe főleg az alapvető érzelmek tartoznak bele főleg, mivel fejjeb leirtam már hogy érzelmileg én zárkózotnak tartom magam csakhogy ebben se vagyok tisztában mivel rengeteg más dolog is kiválthatja, de most maradnék ennél a ténynél szóval szerintem példákkal próbálnám elmagyarázni az tipikus tünetem hátha úgy könnyeb megértetnem ezt veletek.

Az első példám hogy elég ha csak egy szomorú zenét hallgatok egyszerűen az esetek 80%-ban rámtör legfőként Michael Jacson:"Earth Song", "Heal the World", "We are the World" zenéi tudják kihozni belőlem ezt az infantilis érzelmi reakciót, de már volt rá példa hogy iskolában anno egy szomorú filmet néztünk az egyik órán és én a végén sírtam míg mások csak együttéreztek az történtekkel.

A második példám az vidámsággal kapcsolatos, ebben nem kell sokat magyaráznom és példáznom hisz még az legszarabb álapotomban is képes vagyok az egyik pillanatról egy humoros ingertől röhögőgörcsöt kapni :D, sokan azt gondolják hogy én biztosan nagyon vidám ember lehetek, pedig az igasság még az pokolnál is félelmetesebb, nekem mindig is inkább az racionalitás volt dominánsabb mint az EQ, de ezek szerint érzelmileg még mindig rettentően infantilis lehetek.

Ebből viszont az ti véleményeteket kérném ki legnagyobb szerencsém akkor lenne ha egy szakember tudna erre válaszolni, de egyenlőre megelégszem a témában laikus válaszolókkal is.

Kíváncsi vagyok hogy fentmarad- e ez a kérdésem mivel az előzőben úgy gondolom nem szegtem meg semmiféle társadalmi normát, az intimitással kapcsoltaos kérdéseim felnőtt kategóriába raktam 18-as korhatáral...