No_Name3 kérdése:

Miért vagyok hülye?

Figyelt kérdés

Az a lényeg, hogy régebben mondtam neki, hogy ő fantáziavilágban él, mert egyszerűen túl könnyen veszi az életet. Otthon ül 23 évesen és azt mondogatja, hogy amíg a lelki világa nem lesz jó addig nem megy és azt a tanácsot adja nekem, hogy ne vegyem annyira komolyan az életet. Én is szüleim is megmondták neki, hogy egyszerűen ez nem így megy, meg mellette is kezelheti magát. Egy nap csak random azt mondta, hogy én is fantáziavilágban élek, én mondtam, hogy nem, reálisan gondolkodok, de ő azt mondta, hogy nem erről van szó. Fateromnak mondtam, és azt mondta, hogy ,,miért nem mondtam hogy én nem élek mert megyek a céljaim után", és én azt mondtam, ,,hogy ez eszembe se jutott". Nem jutnak ilyenek eszembe, a másik az, hogy Szlovákiába élek és annyira nem megy a szlovák, ki akartam takarítani a mosdót mert rá várhatnák, és mondta, hogy ez vízkőre van meg, hogy feljön a zománc, én nem tudtam mi az a zománc... És még azt mondta, hogy a mosdót nem ezzel töröljük hanem a szivaccsal és mondta végül, ,,hogy agyf@szt kapok tőled" és mintha csak nekem mondaná mindig, a másik a ,,Melyik bolygón élsz", illetve ,,Őskorban élsz"? Azt is szokta mondani, mivel, hogy introvertált vagyok és nem nagyon vagyok dumagép, hogy,,Többet kéne emberekkel kommunikálnod". Mégis, hogyan gondolja amúgy nem értem, meg az, hogy ilyeneket mondd akkor persze, hogy nem fogok kommunikálni. Anyám amúgy elmagyarázta, hogy mi a zománc. Amúgy még egy példa volt a Casco biztosítás, ami most már tudom mi de akkor nem tudtam mert nem nagyon érdeklődtem az autók felé.


Aki animés és ismeri a Nagatoro-t akkor úgy mondom inkább, hogy a "Yoshi" karakterével tudom azonosítani magam, meg amikor ilyen pillanataim vannak nagyon átérzem a helyzetét. Egyszerűen amikor már hülyeséget mondok, mert nem gondolom át mit mondok akkor ostorozom magam, hogy mennyire debil, hülye vagyok és akkor én érzem magam a leghülyébb embernek.


20 F



2023. márc. 28. 22:03
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:
*Nagyon faragatlan volt a viselkedés tőlem
2023. márc. 29. 09:49
 12/15 anonim ***** válasza:
100%

Az elsőnek teljesen igaza van. Logikátlanul pattog ide-oda az irományod. Egy szöveg, amely káosz. Olyan, mint amikor valakiben érzelmi káosz van és csak folyik ki a száján a szó.


S erre ne legyen kifogás az, hogy "introvertált vagyok."


Lehet a szüleid is észrevették a kommunikációdban mindezt és ezért javasolták az ismerkedést, ugyanis fejleszti ezen készségeidet.


Egy idegen nem ismer, nem dobhatsz neki oda egy káoszt, el kell mondanod lépésről lépésre a dolgokat, hogy megértsen.

(Itt most gyakorin is ez a helyzet.)

+megtanulsz érvelni, kiállni magadért. Sok esetben az emberekben a pillanatnyi érzések uralkodnak, nem pedig a józan ész érvekkel - valószínű ezért nem jutott eszedbe a válasz/érv.


Az introvertáltaknak is van igényük társaságra, ismerkedésre csak más formában, más mértékekkel.


Jómagam 94%-os intro vagyok, mégis tudok kommunikálni, kifejteni dolgokat. Akár 2 napig is egy húzóban, annyi hogy kell utána egy kis idő egyedül, hogy feltöltődjek.


A testvéredre rátérve. Mi előnyöd vagy hátrányod van abból, ha vele foglalkozol mit csinál?

Semmi.


Az, hogy feleslegesen cseszteted nem lesz jobb neki.


Vannak emberek, akiknek több idő kell dolgokhoz. Nem vagyunk egyformák.


S nem is kell a sablont követni az életben.


Számtalan sablont nem követő személyt ismerek, akiknek több idő kellett, hogy önismeretük és képességeik kibontakoztatása szinkronba kerüljön és belevágjon az életbe, ám mindennek köszönhetően sokkal céltudatosabbá és erősebbé váltak, a karrierjük pedig alig 1-3év alatt olyan magas szintre ugrott, hogy lepipálták a sablont követő személyeket a környezetükben.


Külső szemmel jómagam is stagnáló embernek látszódtam. Azt nem látta senki, hogy 10cm-es vastag mappák duzzadtak sorakozva a polcomon számtalan ötletekkel, kísérlet projektekkel stb.

Annyi minden érdekelt és érdekel.


Nehéz volt leszűkíteni ezt a bőségzavart és olyan karriert építeni, ami több alkotói ágat magába foglal és a napjainkban is helyt áll.


Vagy ott van pl. exem.

Egyik egyetemről ment a másikba. Nem volt szívbajos ő se és nem engedett a sablonra vágásnak.

Végül a játéktervezés, fejlesztésben talált magára.

Zene, zeneszerkesztés, modellezés, programozás, játék, sztori írás - mindez egy helyen.


Hagyd testvéred, lesz, ami lesz vele. Ő dolga.


Térjünk vissza rád.


Az önismeret számodra is jót tenne.


Előnyök, hátrányok, pozitívumok, negatívumok, képességeid stb. megismerése, majd azoknak összegezése hatalmas előny, sőt mindennek alapja.


Azzal nincsen baj, ha az életbe kilépve sok új dologgal találkozol. Az élet egy folyamatos tanulási folyamat.


Még a világ legokosabb emberei is a globális tudás kis morzsányi részét birtokolják.

Engem lenyűgöz mi minden van, amit nem tudunk.


1-1 szakmához, irányhoz is kevés olykor egy élet.


Merj kérdezni, merj tanulni. Részben így fejlődünk, haladunk.


A cél és annak kialakulásához elengedhetetlenek a saját vágyaink, álmaink, fantáziánk, hiszen ezek mogaztórugók.


"álom világban élsz" - nekem ezt sablon emberek mondták anno.

Szüleim is. Majd az idő engem igazolt.

Sőt egy üzlettársamat megismerték, aki idősebb szüleimnél. Az öreg felnyitotta a szemüket, azóta teljesen megváltoztak pozitív irányba, ők is saját vállalkozásba kezdtek.


Majd elismerték, mennyi mindenben volt igazam, anno taknyos 22 évesen.


Pl édesanyám kinevetett, amikor felvázoltam milyen vállalkozás volt a célom és szomorúan visszavonultam a szobába.

"Miért nem tudnak a sablon élettől elrugaszkodni? Velem van a baj?"


Az említett üzlettársat, amikor megismertem ismerősként, mosolygott egyet és megnyugatott: nem velem van a baj, csak nem mindenki tud elrugaszkodni a társadalmi sablonoktól és igenis merjek álmodni.


Merj te is!


Minden ember más, a saját mentalitásától a képességeikig. Valaki már 10 éves korában sejti mi akar lenni, mi a célja, valaki tizenévesen, valaki huszonévesen, de ismerek olyanokat, akik felnőttként leltek rá, mert nem szántak magukra énidőt vagy csak lassan kattognak agykerekeik.


S annak megfelelően a "saját kis világukat" kell megteremteni úgy, hogy önazonosak maradjanak, de a legjobbat hozzák ki magukból és mindezt úgy csatlakoztatni az élethez, hogy helyt álljanak a maguk módján napjainkban.


Neked mi a célod? Mennyire önazonos? Passzolna hozzád? Jövedelmező? Helyt áll a világban?


...és lehetne még kérdezgetni.


Mindez mellett pedig tedd rendbe az önbizalmad, fejlődj bátran kommunikációban.

Ne mással törődj, max akkor, ha meg akarod érteni vagy/és abból tanulni valamit.


Rendezd az érzelmeid, mert mindaz kihat mindenre és nem előnyös.

Sok blokkot idéz elő, ami miatt butának érzed magad. Azaz te magad okozod az önbizalmad, önértékelésed rombolását.


Hajrá!

2023. márc. 29. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a segítséget!
2023. márc. 29. 11:06
 14/15 anonim ***** válasza:
70%

Régóta vallom, hogy minden igazság Krisztusban van.


Ő azt mondta:

"Én pedig azt mondom nektek, hogy aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a főtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére." (Máté 5:22)


Én sem tudtam 20 évesen, hogy az a CASCO. Sőt azt sem tudtam, hogy mi az a kuplung. Se wc-t, se fürdőkádat nem takarítottam még 20 évesen. Nem tudtam, hogy mi az a dilatációs hézag, még a szóval sem találkoztam. Sőt azt sem tudtam, hogy mit csinál egy burkoló, mi a dolga annak. Engem 20 évesen az érdekelt, hogy hétvégén be tudjak rúgni, meg hogy fizetéskor tudjak venni egy zacskó füvet. 20 évesen még évekre vóltam az első csókomtól és az első szexuális élményemtől.

De nem mondanám magam 20 évesen sem hülyének, mert addigra volt egy szakmám és egy érettségim. Tudtam erőlevest főzni Royal módra és hamburgert, pizzát készítettem, ebből éltem. Sőt én sütöttem a legjobb hamburgerzsömlét, amire egy piacos tanított meg, aki valamikor pék volt.


Einstein mondotta úgy tudom, hogy:

"Az intelligencia valódi jele nem a tudás, hanem a képzelet."

Ezzel a kis idézettel azért oda lehet durrantani azoknak, akik azzal vádólnak, hogy fantázia világban élsz.

Ez a faszi amúgy sok bölcsességet mondott. példáúl:

"Aki még sosem követett el hibát, valószínűleg még sosem próbált semmi új dolgot"


Én pedig két nagy bölcsességet adok még át neked. Az egyiket nem tudom ki mondta: " Nincsen hülye ember, csak mindenkinek másról vannak a zseniális ismeretei"


A másik okosságot pedig egy volt főnököm mondta első napomon:

"Nincsen rossz kérdés, csak fel nem tett kérdés van. Mondjuk, ha hússzor felteszed ugyanazt a kérdést, akkor azért mi is el gondolkodnánk rólad."


Se 20 évesen sem pedig ma nem beszélek egy szót sem szlovákul. De már van jogsim, van kocsim és tudom, mi az a kuplung. Kitanultam a burkolószakmát így már tudom, mi az a diletáció. Párszor takarítottam már wc-t és fürdőkádat és már csókolóztam, szexeltem, családot alapítottam, elváltam és fizetem becsületesen a gyerektartást.

Raktáros vagyok, targoncás, pedig még szakács szakmám is van és jól főzök.


Az ember idővel tanul, minden nap tanul valamit. Minden nap tapasztal valamit. Így van ez az emberekkel. Tapasztalnak, tanulnak, fejlődnek.

Ma nem értek sem a villanyszereléshez, sem az autószereléshez és az órás mesterséghez sem. Nem értek a kvantummechanikához sem.

Olyan idegenül csengenek még e mesterségeknek a szakszavai, hogy csodálnám, ha ki tudnám tanulni. Ám ugyanilyen idegenűl csengettek számomra 20 évesen a Biblia szavai is, sőt idegesítőek voltak és lám megtértem és élvezem Isten minden szavát, amióta Krisztus megérintette a lelkemet megmentve életemet az ön kézű haláltól.


Mert Ő azt mondja:

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek. (Máté 11:29)

Rájöttem, hogy minden igazság megtalálható Krisztusban és amig más igazságokat tanultam, addig nem is elégedhettem meg az életemmel, noha sokkal több volt, mint ami most van. Ám most már a kevés is elegendő és a sok padig teher.


Ráadásként aki Krisztusba veti a hitét, a nyelveken fog beszélni.


Testvér! Űdv Isten Országában.

2023. ápr. 1. 12:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen!
2023. ápr. 1. 19:40
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!