Mégis mi értelme a "tökéletes vagyok így", "nagyon szeretem magam" dolognak? Nem ösztönöz fejlődésre.

> "tökéletes vagyok így"

Nyilván nem igaz, de nincs vele különösebb gond, mert egy másik szélsőségesen hazug állítást próbál kompenzálni.

> "nagyon szeretem magam"

Ez meg nem attól függ, hogy tökéletes-e valaki vagy sem.

> Senki sem tökéletes

Valóban nem. De kényszerítő-e a szükség, hogy azzá váljon?

> Soha nem fejlődünk így és a végén a jogos kritikát sem fogadjuk el.

Az emberek valahogy nehezen tudják magukban megkülönböztetni az optimumot a minimum/maximumtól, a tökéletességet az elégségestől. Én pl. elég jól sakkozom. Nem, nem vagyok profi, nem tanultam a sakkot, a tapasztalataim a játékaimból származnak, nem valamiféle szakirodalomból. Nemhogy a tökéletességtől, de még a profizmustól is messze vagyok. A tökéletesség nem azonos az elégségessel. Mert ameddig jutottam a sakk megértésében, azzal elégedett tudok lenni. És az, hogy elégedett vagyok azzal a szinttel, ahol vagyok, abból nem következik az, hogy ne törekednék jobbá válni, jobban játszani, jobban megérteni azt, ami egy adott sakkjátszmámban történt. Az elégedettség nem azt jelenti, hogy nincs hova haladni, vagy nincs motivációd fejlődni, hanem azt, hogy nem frusztráló kényszer és szorongás tárgya az, hogy sikerül-e fejlődnöd vagy sem. Ugyanígy elégedett vagyok az évek óta összegyűjtött szerszám arzenálommal. Ez nem azt jelenti, hogy minden létező barkácseszközzel rendelkezem, hogy mindent le tudok itthon gyártani, de úgy általában elég az, amivel rendelkezem. De ha kapok egy olyan gépet, eszközt, ami még nincs, annak örülni fogok, és valószínű továbbra is fejleszteni fogom a készletemet, de már nem kényszerűségből, hiányérzetből fakadóan, hanem kényelemből, illetve lelkesedésből.

Ugyanígy van a külső és belső tulajdonságainkkal is. Valaki pl. némi túlsúllyal rendelkezik. Számára a fogyás lesz a megfelelő út. De összekeveri az optimumot a maximummal. Nem az a cél, hogy lehető legkisebb testsúlyt elérd, ami még az életben maradáshoz kell. Az optimumot kell elérni. De könnyen benne lehet ragadni a fogyás bűvöletében, és aki már testtömeg indexben a kórosan sovány határát feszegeti, de még mindig sírdogál esténként, hogy milyen kövér, annak lehet, hogy igenis jó mantra, hogy előbb tökéletesnek érezze magát. Majd aztán onnan könnyebb belátni, hogy nem fogyni kellene, hanem erősödni, és ezáltal inkább felszedni néhány kilót, csak nem zsírban, hanem izomban.

Az optimum sem egy pont, hanem egy tól-ig határ. Mondhatná valaki azt, hogy oké, egy kicsit nagyobb az orrom az átlagnál, de nem vészes, ennek ellenére is jól nézek ki. Meg ugyan 2 kg-mal több van rajtam az ideálisnál, de így oké. Persze majd ha jön a tavasz, megpróbálok esetleg egy kicsit többet mozogni, hátha le tudom adni azt a 2 kg-ot, de ha nem, akkor sincs katasztrófa. Vagy mondhatja valaki azt, hogy ugyan ő messze van a széptől, viszont műveltem/intelligensebb/kedvesebb/humorosabb az átlagnál, így is van egy szerető társa. Messze nem tökéletes, de objektíven nincs oka arra, hogy elégedetlennek kelljen magát éreznie.

~ ~ ~

> Ha egy pornófüggő, alkoholista, anyuci élő, végzettség vagy amblock műveltség nélküli valaki vagy, akkor is "így vagy tökéletes"?

Nem, és neki nem is ezt kellene mantráznia. De sokan teljesen normálisak, átlagosak, és mégis elégtelennek érzik magukat. Ennek részben az az oka, hogy aki közismert, az a közismertségéből fakadóan lehet, hogy átlagnál nagyobb hangsúlyt, időt, energiát, pénzt áldoz arra, hogy jól nézzen ki. Vagy kvázi munkaeszköz a megjelenése, így pont azért vált közismertté, mert jól néz ki. Vagy a tehetsége, kitartása, az általa elért tudása miatt közismert. És sokakban ez válik referenciának. Az átlagon felüliséget fogja átlagosnak tekinteni, az átlagosat meg elégtelennek. Kudarcnak fogja megélni, ha nem tud úgy gitározni, mint mondjuk Slash. Lehet, hogy egy év gitár tanulás után jóval magasabb szintet ér el, mint a legtöbben, de mivel még mindig nem ő Slash, azért magát bénának, tehetségtelennek kiáltja ki. Na ezek az önbizalomnövelő mantrák inkább nekik kellene, hogy szóljanak. Bár én kétségesnek érzem ezeknek a hatásosságát, de nekik lett ez kitalálva, nem Józsinak, aki napi rutinnal issza le magát a kocsmában és megy haza megverni a feleségét.