Őszintén, milyen lehetőségem van még?

Jajj, nyugi van 9-es, magamnak pffögtem, azt szabad? :). Azt szeretem a Gyakorikerdesekben, hogy mindenki automatikusan tudja, hogy a másik mit hogyan ért, vagy gondol, egyszerűen TUDJA. Mondjuk értem, hogy írásban nem jön át egy csomó minden úgy, mint beszédben. Egyébként fingom sem volt, hogy lehet törölni kérdést, illetve egészen addig, amíg ismét be nem rúgtam (most), különösebben nem is érdekelt a dolog.

Azokat, amiket leírtál, mind tudom, én itt elsősorban valami gyakorlati ötletet keresnék, hogy mégis hova a pikulába menjek még, mert amiket eddig próbáltam, azok nem nagyon segítettek, teljesen mindegy, hogy azért, mert rossz pszichológushoz mentem, vagy rosszul csinálom a terápiát (ebben egyébként biztos vagyok, fel is hoztam többször terapeutáknál, hát nem lettem okosabb. Az egyik azt mondta, hogy szerinte nem lehet egy terápiát "rosszul csinálni")

Egyébént amit te írsz, az eléggé kognitív terápiára hajaz, gondolkozom is, hogy visszamegyek a kognitív irányba, mert az analitikus eddig nem járt sok sikerrel. Viszont állandóan rettegek, hogy rossz döntést hozok, legalábbis ebben. Jártam kognitívba, 4 évig, aki összerakott annyira, hogy volt egy tényleg jól működő évem, nem mondom, hogy nem voltak nehézségeim, de az életem élhető, mitöbb, jó volt. Aztán lezártuk a terápiát, és megint történt egy sor rossz dolog, amit nem tudtam kezelni. Lehet, hogy akkor kellett volna visszamenni, de akkor tökre azt gondoltam, hogy igenis, ezt biztos meg tudom oldani egyedül is, és biztos csak vissza akarok menekülni a pszichológusok szoknyája mögé. Én ehelyett arra jutottam két év eltelte után, hogy az én problémáim annyira mélyen gyökereznek, hogy nem úszom meg az analitikus terápiát. El is mentem valakihez, egy évig jártam, és bár nem éreztem, hogy olyan gyorsan haladunk, de azért jártam. Ő felajanlotta, hogy esetleg járjak hetente kétszer, ezt a téli szünet alatt megfontoltam, úgy döntöttem, hogy oké. Ő viszont meg úgy döntött, hogy a megváltozott eletkorulmenyei miatt befejezi a magant és elmegy mashova dolgozni. Akkor jött a nagy terapeuta keresés, nyilván nem ért rá senki, ő ajánlott végül valakit, akire 3 hónapig vártam.aztan két hónap után úgy döntöttünk, hogy ez nem megy együtt. Majd elmentem máshoz a nyár után (nyáron ugye kB minden pszichológus szabira megy), de már motoszkált bennem, hogy elmegyek Tündérhegyre, végül ismét két hónap várakozás után eljutottam valakihez, akit szintén majdnem otthagytam 3 alkalom után, de úgy voltam vele, hogy Tündérhegyig jó lesz. Bekerultem Tündérhegyre, feljött egy csomó szr, ugyanazokat a szr dolgokat éltem meg, mint gyerekkoromban, de úgy gondoltam, hogy oké, hát felszakadtak a sebek, akkor most keressünk terápiát, amivel ezek feldolgozhatóak. Ismét három hónapot vártam, elkerültem a mostani terapeutámhoz, aki egy hónap után ismét elment egy egyhónapos szünetre, ez is nagyon fasza volt, tényleg. Azóta eltelt két alkalom, benne is elbizonytalanodtam, de igazából teljesen mindegy, mert nem hagytam abba az ivást, ami a terápiás szerződésünk része, úgyhogy ki fog baszni. Kíváncsian várom, hova küld tovább, mert valami ilyesmit emlegetett, hogy ha nem sikerülne ezeket betartani, akkor keresünk valami más lehetőséget. Hát kíváncsian várom. Egyrészt elmehetnék elvonóra, bár én úgy képzelem, hogy ott ilyen 10+ éve alkoholista, nem funkcionáló emberek vannak, de lehet, hogy ez csak előítélet részemről. Teljesen mindegy, nem az alkohol a problémám, hanem az, hogy krvára nem tudok mit kezdeni magammal. Azt írod, hogy találjak valami mást, ami jó. Két alkalommal mielőtt elkezdtem inni, adtam magamnak 15 percet, és végiggondoltam, hogy miért akarom. Az egyik azért volt, mert ha bármit is kitalálhatnék, hogy mi mást csináljak esténként, akkor se jut eszembe semmi, ami egy iszonyú rémisztő dolog. A másik konkrétan akkor volt, amikor egy számomra nagyon kedves sporttevékenységet végeztem, de tudtam, hogy majd abba kell hagyni és haza kell menni, és nem akartam, hogy ez a jó érzés elmúljon. Sajnos limitált a dolog, nem járhatok minden nap 5+ órákat, egyrészt a vállam el van szródva, és nem tesz jót neki a terhelés (december végén ortopédus), másrészt nyilván erővel se bírnám, pláne nem 5+ órákat :DDD.

Az emberi kapcsolataim egyre rosszabbak, most konkrétan épp minden barátomra haragszom.

Ja, azt még hozzáteszem, bár lehet, hogy ezek csak nekem fontosak, hogy amúgy egy csomó mindenben meg krvajól funkcionálok, baromi jól tervezem a pénzügyeimet (két éve apámmal közösen vettünk egy lakást kiadásra, miután meggyőztem, aminek azóta is nő az értéke), baromi jól tudok reklamálni, mindezt irtó kedvesen és asszertíven (mert idegen emberek flegmasága nem érint meg, ott pontosan tudom, hogy jogom van, ha nem is a kompenzáláshoz - bár szerintem igen -, de megpróbálni nem kerül semmibe), és egyébként munkaerőnek is krvajó vagyok, már amikor képes vagyok dolgozni. Ez a legdurvább az egészben nekem, hogy simán végig tudom élni ezt a szr életet így is, aztán majd gondolom a sok lelki szr miatt majd meghalok rákban ötvenévesen.

TLDR: tényleg gyakorlati ötleteket kérek, mert ugyan egyszer-egyszer tökjó itt írogatni, főleg, ha még választ is kapok, dehát ezzel nem jutok előbbre, már mindenki megbocsásson, de a gyakorikerdesek felhasználóinál még mindig jobban bízom (szinte) bármelyik pszichológusban.

Hát igen, csak ugye nálunk nincs LSD terápia....

Érdekes, hogy elég hullámzó a dolog, tegnap nem ittam (1-jén sem, 2-án igen, egyébként szilveszterkor konkrétan kevesebbet ittam, mint szoktam), és nem volt nehéz megállni, a ma még kétséges, most nincs kedvem, de furamód akkor is megjön a kedvem, ha előtte olyasmit csinálok, amit szeretek, mert előre rossz érzéssel tölt el, hogy annak vége lesz.

Mivel a pszichológusomnál a keret része, hogy ne igyak, erősen próbálkozom. Mondjuk az igaz, hogy azóta elkezdtem jóval kevesebbet enni, ami az önbántalmazás egy másik formája.